Belföld

Szaddámék barátja lengyel agrártámogatást kapott

Egy Lengyelországban élő titokzatos iraki üzletembert, bizonyos Hasszán A.-t, Szaddám Huszein iraki elnök diplomatáinak és néhány ismert lengyel politikusnak a jóbarátját a lengyel ügyészség azzal
gyanúsítja, hogy egy olyan bűnszövetkezet élén áll, amely több mint 100 millió zloty értékű agrárhitelt csalt ki fondorlatos módon a lengyel államtól.

Az ügyről a Gazeta Wyborcza, a legnagyobb példányszámú lengyel napilap számolt be pénteki riportjában, azt írva, hogy minden jel szerint ez a lengyel mezőgazdaság eddigi legnagyobb botránya.

Hasszán A. három hónapja előzetes letartóztatásban van, a vádak szerint az általa irányított bűnbandához tartozik többek között a nyugat-pomerániai vajdaság több agrárcégének igazgatója, néhány litván gengszter és a leghírhedtebb lengyel bűnszövetkezet, a pruszkówi maffia egy képviselője is.

A lengyel rendőrség, ügyészség, titkosszolgálatok valójában még mindig nem tudják – olvasható a riportban -, hogy kicsoda is Hasszán A. valójában. Munkatársai szerint minden döntése előtt mobiltelefonján hosszan konzultált arabul egy titokzatos főnökkel, aki állítólag Jordániában él.

Emellett folyékonyan beszél oroszul, de soha nem említette, hogy hol tanulta meg ilyen jól ezt a nyelvet. Az ügyészség egyelőre nem ad felvilágosítást a nyomozás részleteiről. A riporternek sikerült kiderítenie, hogy Hasszán A. és egy kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező nyugat-pomerániai pénzmágnás, bizonyos Zenon F. több éven keresztül kedvezményes hiteleket csalt ki intervenciós búzafelvásárlás címén két nagy pénzintézettől, az agrárpiaci ügynökségtől és néhány mezőgazdasági feldolgozó üzemtől. Becslések szerint az általuk okozott kár meghaladja a 100 millió zlotyt (6 milliárd forint). A nyomozás eredményeképpen nemrég újabb letartóztatások voltak.

A riport szerint Hasszán A.-ért az ügyészségen Mieczyslaw Wachowski, Lech Walesa volt államfő egykori hivatalvezetője vállalt kezességet. Hasszán A. közeli munkatársa volt a parlamenti ellenzéki Önvédelem egyik aktivistája, és éppen ő intézte volna el a pártelnök, Andrzej Lepper iraki meghívását (Leppert a Szaddám Huszein iraki elnök mandátumát megerősítő népszavazásra hívták meg megfigyelőként, de a pártelnök végül elállt az utazástól).

Egy neve elhallgatásához ragaszkodó, a lengyel titkosszolgálathoz közel álló forrás szerint Hasszán A. lengyelországi tevékenységének fő célja közép-európai gabonaexport szervezése volt az ENSZ-embargó által sújtott országba. A gabona más országok, köztük Egyiptom közvetítésével jutott volna el Irakba.

A gorzówi körzeti ügyész megerősítette, hogy több első vonalbeli politikus járt közben annak érdekében, hogy Hasszán A.-t a vizsgálat idejére engedjék ki az előzetes letartóztatásból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik