Belföld

Magyarország lezárta a versenyfejezetet

Magyarország lezárta a versenyfejezetet az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon - jelentette be Kovács László külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője közölte: az EU elfogadta a
magyar álláspontot a külföldi befektetőknek nyújtott
adókedvezményekkel kapcsolatosan, ami azt jelenti, hogy csak 2003. január 1-jétől tér át Magyarország az uniós számítási módra. Kifejtette, a magyar gyakorlat szerint a vállalatok 10 évre kaptak adókedvezményt, függetlenül attól, hogy befektetésük mekkora százalékban térült meg. Ezzel szemben az unióban megszabják, hogy a befektetés hány százalékát érheti el az adókedvezmény mértéke.
Hozzátette, hogy ez átlagosan 50 százalék körül szokott lenni, ágazattól függően. Emlékeztetett, az unió eredetileg azt akarta elérni, hogy Magyarország 2001. január 1-jétől számítsa be az addig adott
adókedvezményeket, és amennyiben egy vállalat elérte az uniós számítás szerint igénybe vehető mértéket, több adókedvezményt ne kaphasson. Hangsúlyozta, ebben az esetben veszélybe került volna annak a
mintegy negyedmillió munkahelynek a jelentős része, amelyet az érintett befektetők biztosítanak ma Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik