Belföld

Kínai ruhák fillérekért

Miközben a kis jövedelműek számára szinte az egyetlen vásárlási lehetőséget az olcsó távol-keleti termékek jelentik, az idén ezerszám szűnnek meg vagy kerülnek végveszélybe a munkahelyek a ruha-, textil- és cipőiparban, részben azért, mert a hazai cégek nem bírnak a keleti importtal, amely a számlák szerint fillérekért érkezik az országba. Nemrégiben a vámhatóság szigorította az olcsó import feltételeit, ami ellen viszont a kínai kereskedők tiltakoznak.

A Magyar Könnyűipari Szövetség adatai szerint az idén eddig hét cipőgyárból összesen 2200 embert bocsátottak el. Háromból külföldre telepítették a termelést, egy bezárt. Leállt többek között a Szabolcs és az EVA Cipőgyár, a bonyhádi Salamander gyárban pedig leépítések voltak. Nemrégiben a Marc is úgy döntött, hogy több telephelyét bezárja.

Megszűnt, csődbe ment vagy elbocsátja dolgozóinak egy részét 19 textil- és textilruházati vállalkozás. Odalett a nagy múltú Pápai Textilgyártó Rt., a Senior Rt., külföldre települt a termelése a felszámolás sorsára jutott Duna Kötöttárugyár Rt.-nek, amely 1700 embert foglalkoztatott. Csődbe ment a Fékon-Tex Rt., s ezzel ötszáz munkahely veszett el az ismert márkán kívül. Az 1685 embert foglalkoztató Styl Ruhagyár 250 munkahelyet, a Debreceni Ruhagyár kétszázat szüntetett meg, és a Za-ko Rt. is kétszáz embert bocsátott el a közelmúltban. De további leépítések és vállalatbezárások várhatók. A könnyűiparban mintegy 150 ezren dolgoznak, és a jelek szerint sehol senki sem érezheti magát biztonságban – olvasható a Népszabadság szerdai számában.


Az egyesület szerint a magyar termékek és termelők számára nem állnak fenn a tisztességes verseny feltételei. Ennek fő okát abban látják, hogy az importot nem ellenőrzik megfelelően, mindennaposak az alulszámlázások és más trükkök. Az utóbbi egy évben különösen felerősödött ez a tendencia. A felmérés óta némi változás történt, mert a vámhatóság szigorúbb elbírálást vezetett be szeptember 17-től, de azt egyelőre nem tudni, menynyire hatásos a szigor.


Az eddigi vizsgálatok egész elképesztő árarányokat mutattak ki a számlázott árak és a termékek tényleges árai között. Miközben az import férfikabátok átlagára 3799 forint volt tavaly, a kínai importkabátoké 842 forint, a hongkongiaké pedig mindössze 55 forint – a számlák szerint. Hongkongból egyébként 4,39 millió férfikabát importját rögzítették, vagyis jószerével minden felnőtt férfira jutott egy új hongkongi kabát. És jött még 847 ezer Kínából is.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik