Belföld

Változatlan kamatláb – változó publikációs rend

A Monetáris Tanács hétfői ülésén a kamatcsökkentési várakozásokra rácáfolva változatlanul hagyta a 9,00%-os jegybanki alapkamatlábat. Módosították ugyanakkor a döntések kihirdetésének rendjét.

A Monetáris Tanács a gazdasági és pénzpiaci folyamatok alakulásának áttekintése után megállapította, hogy a monetáris kondíciók a november 18-i kamatcsökkentés után összhangban vannak az inflációs cél teljesülésével, ezért nincs szükség a monetáris kondíciók módosítására – fogalmaz az MNB közleménye. A jegybank közölte azt is, hogy Monetáris Tanács döntéseinek nyilvánosságra hozatali rendjét megvitatva úgy döntött, hogy 2002. december 1-től az üléseiről kiadott közleményeit az ülés napján 14 órakor teszi közzé. A Monetáris Tanács áttekintette a Jelentés az infláció alakulásáról című kiadvány publikációs rendjének eddigi tapasztalatait. A közvélemény hatékonyabb tájékoztatása érdekében úgy határozott, hogy a Jelentés közzétételére az MNB-honlapján korábban, a Monetáris Tanács Állásfoglalásával egyidőben kerüljön sor. A Jelentés az infláció alakulásáról című kiadvány 2003. februári száma 2003. február 20. 9 óra helyett február 10-én 14 órakor, 2003. májusi száma pedig 2003. május 22. 9 óra helyett május 12-én 14 órakor kerül publikálásra. A Monetáris Tanács elnöke a Jelentés elektronikus megjelenésével azonos időpontban, azaz 14 órakor a Monetáris Tanács állásfoglalásának ismertetésére sajtótájékoztatót tart.
A bankközi devizapiacon hétfőn négy óra előtt 14,18 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, mindössze 4 bázisponttal erősebb helyzetben, mint pénteken záráskor. A jegybanki kamatszint változatlanul hagyását bejelentő közlemény után 10 perc alatt 14,56 százalékos szintig erősödött a magyar valuta, majd 14,38 százalékra csúszott vissza. Az overnight és tomnext forintkamatok 8,5 százalékra estek.
A piacot meglepte, hogy a jegybank Monetáris Tanácsa az
elterjedt, és az árakba már pénteken beszámított kamatcsökkentést nem lépte meg. A várakozás miatt passzív piacon a forint egész 14 százaléknál erősebb volt, a kamatdöntés előtt 14,14-14,31 százalék között ingadozott. A piacon a kamatdöntés elmaradása miatt további forinterősödésre számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik