Belföld

Elbocsátások az Ikarusbusnál is

Akár harmincszázalékos leépítésre is kényszerülhet székesfehérvári gyárában az Ikarusbus, s a termelés ideiglenes leállítását is elrendelhetik. A közvetve körülbelül tízezer embernek munkát adó vállalat léte is egyre inkább veszélybe kerül: a tulajdonos Irisbus ugyanis kétéves ultimátumot adott a cég nyereségessé tételére.

Információk szerint ma jelentheti be az Ikarusbus Járműgyártó Rt., hogy a székesfehérvári gyárban dolgozó csaknem 700 dolgozónak legalább 30 százalékát elküldi, a maradék munkahelyek megtartásához pedig állami támogatást kér. A lap úgy tudja, múlt héten Zimmerman Józseffel, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ igazgatójával tárgyalt a cég vezetése meg nem erősített hírek szerint arról, hogy fél évre úgynevezett munkahelymegtartó támogatást szerezzenek a központtól.

Az ilyen támogatások keretében a központ átvállalhatja a megrendelések átmeneti visszaesése miatt egyébként megszűnő munkahelyek után a béreknek és járulékoknak egy részét, ha a cég ígéretet tesz arra, hogy a későbbiekben újra vállalja a terheket.
Tekintve, hogy – az IBM fehérvári gyárával ellentétben – az Ikarusbus gyárban főként szakmunkások és nem betanítottak dolgoznak, a megmaradó munkahelyek egyhavi bérköltsége akár több tízmilliós összeg lehet, aminek (legfeljebb 90 százalékos) átvállalására aligha van elegendő pénze a központnak, így vélhetően kormányzati forrásokat is be kellene vonni egy ilyen támogatás kifizetéséhez. Hétfőn egyébként Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkára is Székesfehérvárra látogat, és sajtótájékoztatót tart az ottani munkaügyi helyzetről.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik