Belföld

Tesztelik a jegybank türelmét

Viszonylag nyugodt maradt tegnap a bankközi devizapiac: a forint kissé gyengült. Elemzők szerint azonban elképzelhető, hogy a következő napokban újabb roham indul annak tesztelésére, meddig bírja idegekkel a jegybank. A dollár az euróval szemben erősödött, részben a kedvező inflációs adat, részben a nagyon várt európai kamatcsökkentés reményében.

Kissé enyhült szerdán a forintra nehezedő nyomás. Az euróval szemben meghatározott plusz-mínusz 15 százalékos mozgási sávjának erős oldalán, a tizennégy százalékos szint körül tanyázott a magyar valuta, s az utóbbi napokhoz képest ez a gyengülés jele. E kényes helyzetben az egyik logikus kérdés az, fellélegezhet-e az MNB, amely hétfőn, a monetáris tanács sebtében összehívott ülésén ötven bázispontos (0,5 százalékos) kamatcsökkentésre kényszerült a túlzott forinterősödés megállítására. A másik kérdés pedig az, miben bízhatnak az exportáló cégek, amelyek fokozatosan mind nehezebb helyzetbe kerültek a felértékelődés és a magas kamat következtében.

A forint tegnap a 237 forint körüli szűk sávban mozgott mind az euróval, mind a dollárral szemben. Az állampapírpiacon ennek nyomán kissé emelkedtek a hozamok, de a piac még így is arra számít, hogy a monetáris tanács hétfői rendes ülésén legalább egy százalékkal lejjebb viszi a kilencszázalékos alapkamatot. Általános piaci várakozás szerint hat hónapon belül még legalább 1,5 százalékos kamatvágást kell végrehajtania. A kereskedők szerint mérsékelt hatást idézett elő a pénzügyminiszter reggeli nyilatkozata. Egy rádióinterjúban László Csaba azt mondta, hogy a piac már lényegében beárazott egy újabb kamatcsökkentést a közeli hetekben, aminek mértékét akár 150 bázispontra teszik.

Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője úgy látja, hogy londoni bankok elszántan tesztelni akarják az MNB türelmét: szeretnék egészen a sáv széléig erősíteni a forintot, s megnézni, mit tesz a jegybank, mennyi ideig képes védeni ezen a ponton a magyar valutát. Céljuk az, hogy változást erőszakoljanak ki az árfolyamrendszerben: vagy az áttérést a lebegtetésre, vagy a sáv közepének áthelyezését. A Népszabadság értesülései szerint a kormány – amelynek az árfolyamrendszer alakításába van beleszólása – ezt az ötletet nem támogatja, ám a kamatcsökkentést – ami viszont a független jegybank döntési körébe tartozik – igen. Az MNB-nek valószínűleg nem lesz más választása, mint hogy merészen levigye a kamatot, de Török Zoltán szerint fontos, hogy e lépést hitelesen indokolja, magyarázza. Az inflációs célról az árfolyamra kellene áthelyeznie a hangsúlyt. Sokan úgy vélik, ez hozhatna magával némi lehűlést e felforrósodott légkörben, s ez enyhítené az exportálók gondjait is.

Barcza György, az ING elemzője is egyetért azzal, hogy elkerülhetetlen a jegybanki kamatcsökkentés. De hozzáteszi: szerinte a londoni bankok eltökéltsége mögött nem biztos, hogy jelentős összegű mozgatható pénzek húzódnak meg. A lap által megkérdezett piaci megfigyelők azonban egyöntetűen azt gondolják, hogy a szerdai enyhülést újabb árfolyamfelhajtó hullámok követhetik.

A nemzetközi devizapiacokon is érdekes mozgásokat rögzítettek szerdán. A dollár behozta az eurót, árfolyama ismét a paritásra ért, elsősorban azért, mert az októberi infláció az Egyesült Államokban a vártnak megfelelően alakult. De a piacok már arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank hamarosan kamatot csökkent, így az euró már most kevésbé keresett.

A térségben a szlovák korona erősödött, holott a pozsonyi jegybank pénteken 1,5 százalékot nyesett irányadó kamatából, amely így 6,5 százalékra mérséklődött, de a jelenlegi európai 3,25 százalékhoz képest még magas. A kereskedők szerint az emelkedés szoros összefüggésben van Szlovákia NATO-felvételével, amit az e heti prágai csúcsértekezlet szentesít. A Nemzetközi Valutaalap szerdán közzétett jelentése azt ajánlja a szlovák kormánynak, hogy a büdzsé idei hétszázalékos hiánya után jövőre erőteljesen faragja le a deficitet, s így mozdítsa elő a kamatok további leeresztését.


Járai Zsigmond jegybankelnök szerdán Békéscsabán, az Alföldi közgazdásznapok című konferencián kijelentette: az euróhoz képest 238 és 242 forint közötti árfolyam a célszerű. Ha ez nem tartható, akkor kell tovább folytatnia az MNB-nek a kamatcsökkentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik