Belföld

Az Országgyûlés előtt a jövő évi költségvetés

Hétfőn az Országgyűlés napirendjének egyetlen témája a 2003. évi költségvetés volt. László Csaba pénzügyminiszter szerint a javaslat takarékos és nem megszorító, az ellenzék úgy véli: "légből kapott" makroszámokra épít a kormány.

A költségvetési törvényjavaslatban 5 303 milliárd 470 millió forintos kiadási főösszeg mellett 4 734 milliárd 498 millió forintos bevétel szerepel, a hiány mértéke 568 milliárd 972 millió forintot tesz ki. A GDP arányában az államháztartási hiány 4,5 százalék lesz. A büdzsé alapjaként a bruttó haza termék (GDP) 4-4,5 százalékos növekedésével számol a kormány.


A beterjesztett költségvetés nem megszorító, hanem takarékos – jelentette ki László Csaba pénzügyminiszter expozéjában a 2003. évi költségvetés általános vitájának kezdetén hétfőn a Parlamentben. A miniszter hangsúlyozta: minden állami feladatra lehetőség szerint annyi pénz jut, amennyit a feladat szakszerű ellátása igényel. Kiemelte, ha az ország nem az EU-csatlakozás kapujában állna, akkor a gazdaságpolitikával szembeni hitelesség romlása miatt 2003-ban túlzott mértékű kiigazításra lenne szükség, szerencsére azonban ma már nagyobb a mozgástér.


Az elmúlt két évben a magyar állam 500 milliárd forinttal költött többet költött annál, mint amennyit kimutatott az ez évi büdzsében. Ezt a kiadási többletet most, ebben a költségvetésben kell elszámolni – mondta László Csaba. A költségvetés lehetőségeit az európai uniós csatlakozás is meghatározza, mivel az ország középtávú gazdaságpolitikai programjában szavát adta, hogy 2006-ra az államháztartás hiányát a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára csökkenti.


László csaba elmondta, a jövő évi öltségvetéssel Magyarország áttér az Európai Unió statisztikai módszertanára, ami kizárja, hogy az állam a jövőben “olyan simlis módon gazdálkodjon, mint azt az elmúlt két évben tette”.


Az ÁSZ büdzsékritikája


Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a parlamenti vitán ismertette számvevőszéki véleményt: a bevételi előirányzatok közül az általános forgalmi adó (áfa) tervezetét tartják túlfeszítettnek, míg a kiadási oldalon több területen érzékelhetők feszültségek, esetenként még a kormány által prioritásként megjelölt területeken is.


A korábbi évekhez hasonlóan jelentős feszültségeket érzékelt a számvevőszék a társadalombiztosítás előirányzatainál. Kitért arra, hogy az önkormányzatok tervezett bevételnövekménye nem nyújt fedezetet a különböző bér- és szociálpolitikai intézkedések, valamint a kormányprogramban megfogalmazott egyéb feladatok megvalósítására.


Varga szerint a hiányért a mostani kormány a felelős


Varga Mihály, az előző kormány pénzügyminisztere kijelentette, hogy a javaslatban a gazdaságfejlesztési programok leállítása tükröződik. Szerinte az infláció csökkenése megállt a kormány gazdaságpolitikája miatt. Elképesztő mennyiségű államháztartási hiány várható az év végére, amiért szerinte kizárólag a mostani kormány felelős – mondta Varga.


Az Állami Számvevőszéknek az elterjesztésről szóló véleményéből kiemelte, hogy az ÁSZ szerint a javaslat átláthatatlan, hiányoznak belőle az előző évek adataival való összehasonlítások, és értelmetlen összevonásokat tartalmaz. Varga Mihály szerint a kormányt “ködös optimizmus” jellemzi,”légből kapott” makroszámokra épít, világgazdasági konjunktúrában reménykedik.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik