Belföld

Mol – vége a vesszőfutásnak?

A Mol csoport jelentős eredményjavulásról számolt be csütörtöki, harmadik negyedéves teljesítményéről szóló sajtótájékoztatóján.

2002 első kilenc hónapjában 836,6 milliárd forintos árbevétel mellett 55,2 milliárdos nettó eredményt ért el a Mol, szemben a tavalyi hasonló időszak
Mol – vége a vesszőfutásnak? 1

14,3 milliárdos veszteségével. A harmadik negyedév nettó eredménye 15,6 milliárd forintot tett ki, az előző év 9,6 milliárd forintos veszteségével szemben.

A feldolgozás és kereskedelem szegmensben jelentősen növelte eladásait a cég. A teljes termékértékesítés 5 százalékkal bővült, ezen belül a fűtőolaj és a vegyipari alapanyagok nélküli forgalom 15 százalékkal emelkedett.

A Mol és az oroszok 

A Mol Rt. korábbi közléseink szerint stratégiai befektetésnek tartja a TVK-t, legnagyobb vegyipari érdekeltségét. Ezért minden ajánlatot ennek megfelelően értékel. (Informáióink szerint ez azt jelenti, hogy nem akarja eladni a Mol a TVK-t, de miután nincs kétharmados többsége a cégben, ha valaki részvényeket vásárol a TVK többi tulajdonosától, azt természetesen érdeklődéssel figyeli a magyar olajtársaság.) A FigyelőNet információi szerint egyelőre nem kaptak konkrét ajánlatot orosz cégektől, miközben más híresztelések szerint erősödik az orosz érdeklődés a magyar vegyipar iránt. A Mol Rt.-be való befektetést pedig maga a Mol úgy tekinti, hogy ha valakinek a részesedése átlépi a tíz százalékot, azt pénzügyi invesztornak tekinti (a körülbelül tíz százalékkal rendelkező OMV is ilyen részvényes) és az alapszabálynak megfelelően nem engedi az azon felüli részesedéssel való szavazást döntéshozatalkor. Egyébként orosz cégek már korábban is vásároltak a Molban részvényeket, ám ezt valóban pénzügyi befektetésnek tekinthették, hiszen túl is adtak ezeken a papírokon – mondta a FigyelőNetnek a cég egyik illetékese. 

Javuló eredmények

Michael-Marc Delcommune, a cég pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a Mol idén az első kilenc hónapban, mintegy 107,6 milliárd forintos EBITDA-t ért el, vagyis körülbelül ennyi készpénztöbblet (cash) folyt be a társasághoz. Ennek révén jelentősen csökkentették eladósodottsági mutatójukat (43,3 százalékról 34,9 százalékra), vagyis adósságállományuk 330 milliárd forintról 258 milliárd forintra mérséklődött.

A sajtótájékoztatón Mosonyi György vezérigazgató elmondta: nagyon jó teljesítményt nyújtott cége az elmúlt időszakban. De ha a gázárszabályozáson nem változtat a kormány, megint nehéz helyzetbe kerülhet a társaság.

Mosonyi szerint kétéves vesszőfutásuk idén, az év közepén a nemzetközi olajárak csökkenésének köszönhetően megszakadt. Ennek következtében átmenetileg nyereségessé vált a gázüzletág, ám októbertől, az iraki válság kiéleződésétől megint romlottak a cég pozíciói. Éppen ezért sürgősen új gázszabályozásra van szerinte szükség. Mosonyi reményét fejezte ki, hogy az új kormány nem akarja a Mol ismételt vesszőfutását.

Gázüzletág: áprilistól októberig volt nyereség

A Mol harmadik negyedéves kedvező eredményei éppen annak köszönhetők, hogy április és október között pozítv rés volt a gáz beszerzési és értékesítési átlagára között, így nyereségesen működhetett ez az államilag szabályozott üzletág. Ugyanakkor az erős forint is kedvezően alakította az amúgy importon alapuló Mol-gazdálkodás mutatóit.

A földgáz szegmens üzleti eredménye 2002 első kilenc hónapjában 0,8 milliárd forint volt, szemben az előző év hasonló időszakának 105,1 milliárd forintos veszteségével. (A harmadik negyedéveket tekintve –24,7 milliárdról +4,6 milliárdra javult a gázüzletág eredménye.)

Nehéz negyedév van hátra

Mosonyi György azonban hangsúlyozta, hogy a jelenlegi hazai gázárszabályozás mellett ez a tendencia nem lehet tartós. Az év végére nullszaldós vagy negatív eredményt várnak a gázüzletágban.

A vezérigazgató arról beszélt, hogy a Mol egész gazdálkodását illetően is több verzióval számolnak, ám a körülmények jelentős javulására aligha lehet számítani. Ennek megfelelően a jelenlegi mutatókhoz hasonló, esetleg azoknak valamivel rosszabb negyedik negyedév várható a cégnél. 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik