Belföld

Egy milliárd forint távmunkára – pályázzon Ön is!

A kormány elkötelezett a távmunka magyarországi elterjesztése iránt, ezért a szaktárca egy milliárd forintos támogatással ezer távmunkahely létrehozását célzó kísérleti programot indított november 1-jén - mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen szervezett fórumon hétfőn Budapesten.

A munkáltatók december 15-ig adhatják be pályázataikat, és azok elfogadása esetén távdolgozónként 1 millió forintos támogatást kaphatnak számítógép és program vásárlására, az internet-használat, a bér-, valamint a képzési költségek fedezésére.

A szaktárca a pályázatok tapasztalatait is felhasználja a kormány részére készítendő előterjesztésnél, amely a távmunka elterjesztését segítő adójogszabály-módosításokat, és kommunikációs költségcsökkentési intézkedéseket is tartalmazza majd.

Kiss Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban, mintegy 10 millióan dolgoznak a távmunka keretei között, ezzel szemben Magyarországon a távmunkások száma alig éri el a 10 ezret. Utalt arra, hogy az Európai Unióban a foglalkoztatottak 13 százalékát alkalmazzák távmunkásként.

Kiss Péter elmondta azt is, hogy Magyarországon az aktív korúak 55 százaléka dolgozik, míg az unió tagországaiban átlagosan ez az arány 65 százalékot tesz ki, ám vannak olyan országok, mint például Hollandia és Dánia, ahol a foglalkoztatottsági szint eléri a 75 százalékot. A munkaügyi miniszter rámutatott, hogy e utóbbi két országban a foglalkoztatottak egyharmada részmunkaidőben, illetve távmunka formájában dolgozik.

Ha néhány éven belül a mostani néhány ezrelékes távmunka foglalkoztatottsági arányt néhány százalékra sikerülne emelni Magyarországon, az jelentősen lendíthetne a foglalkoztatási arányon is – emelte ki a miniszter.

A Munka törvénykönyvébe is beépül a távmunka

Benedek András, az FMM helyettes államtitkára elmondta: az idén nyáron elfogadott Európai Távmunka Megállapodás jelentősen lendíthet e foglalkoztatási mód szélesebb körű elterjesztésében, mivel tisztáz sok alapfogalmat, szabályozza az adatvédelem kérdéseit is.

Hozzáfűzte, hogy a készülő Munka törvénykönyve módosításába már beépítik az új EU-s távmunka megállapodás irányelveit is. Emlékeztetett arra, hogy októberben megalakult a Távmunka Projektiroda, melyet november 15-től ingyenes zöld számon hívhatnak a potenciális munkavállalók, illetve munkáltatók.

A Matávnál 250 távmunkás dolgozik

Tankó Zoltán, a Matáv Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta: kommunikáció-technikai oldalról ma nincs akadálya a távmunka elterjedésének. Közölte: a Matáv két oldalról érintett témában egyrészt mint telekommunikációs szolgáltató, másrészt mint távmunkaadó.

Utalt arra, hogy jelenleg 250-en dolgoznak távmunkásként a társaságnál. Emellett a Matáv teljes szolgáltatással segíti azon cégeket, amelyek a jövőben távmunkahelyeket kívánnak létrehozni, a kivitelezhetőségi tanulmánytól egészen az üzemeltetésig.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik