A hagyományosan koalíciós feszültségektől terhelt horvát kormány miniszterei között is szokatlanul heves, ráadásul a sajtó nyilvánossága előtt zajló szópárbajhoz vezetett a nemzeti kőolajipari társaság kisebbségi
részvénycsomagjának eladásáról folytatott hétvégi vita. Az INA 25 százalék plusz egy szavazatnyi pakettjének hosszú évek óta húzódó privatizációjáról természetesen most sem született döntés. Az a tény, hogy a három versenyben maradt pályázótól újabb ajánlatot kértek, inkább a tanácstalanságot, az időnyerésre törekvést, s csak részben az átgondolt üzleti taktikát jelzi.
A kormányon belüli erők birkózását persze a horvát lapok is tükrözték. Az elmúlt két hónapban a legnagyobb példányszámú Vecernji List a magyar Molt kiáltotta ki esélyesnek, a Jutarnji List az orosz Rosznyeftyre voksolt, míg a szintén zágrábi kiadású, ám német nyelvű Abendblatt az OMV-ben látta a győztes társaságot. Mindeközben egy esetleges szlovén-izraeli ajánlat lehetőségének megszellőztetése csak olaj volt a tűzre.
A három versenyben maradt pályázónak most szűk egy hónapja van, hogy benyújtsa újabb, „végső” és kötelező érvényű ajánlatát. Ebben – többek közt – kötelezniük kell magukat, hogy a következő tíz évben a horvát kormány által megjelölt társaságnak elővásárlási jogot biztosítanak a birtokukba kerülő INA-részvényekre, továbbá három évig nem repatriálhatják a profitot, nem bocsáthatnak el dolgozókat. Emellett az INA kőolaj-finomítóinak eladását vagy felszámolását is kizárná a részvényvásárlási szerződés.
Bonyolult lengyel játszma
A lengyel kőolajipari privatizáció éppoly fordulatos és elhúzódó, mint a horvátországi. Jellemző, hogy az előző kormánytól a PKN-pakettre kizárólagosságot kapott a Mol, ezt a döntést azonban előbb a jelenlegi kormány visszavonta, majd az egész ügyletet felfüggesztette. Ennek értelmére akkor derült fény, amikor néhány hónappal ezelőtt bejelentették: a lengyel privatizációs törvény megváltoztatásával lehetőséget teremtettek arra, hogy a PKN Orlen is részt vegyen a gdanski kőolaj-finomító többségi részének megvásárlásában. Ehhez képest tényleg csak kisebb meglepetést keltett, hogy a korábban versenyző brit Rotch és orosz Lukoil is jelezte: közös konzorciumba tömörülne, akár a PKN-nel is, a gdanski ügylet érdekében. A PKN persze nyilvánvalóvá tette, ha törvényi akadálya nincs, maga is megbirkózik a gdanski finomítóval. A legújabb fejlemény szerint a PKN és a Rotch megkapta az engedélyt a közös pályázatra. Csak annyi bizonyos tehát, hogy Lengyelországban a kőolajipari magánosítás komoly alternatíváját jelenti a nemzeti “óriáscég” létrehozása.
A magyar kőolajtársaságnak nem a horvátországi az egyetlen térségi versenyfutása. Lengyelországban egyszerre két társaság privatizációjában is érdekelt a Mol. A legnagyobb lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen 17,58 százalékos részvénycsomagjáért az osztrák OMV-vel versenyez a magyar társaság, míg a gdanski kőolajfinomító 75 százalékos tulajdonrészéért kiírt pályázaton a brit Rotch Energy és az orosz Lukoil a versenytárs.
A horvát piac persze ahhoz kicsi, hogy az ottani kormány a varsói játszmához hasonló partit kezdjen a lehetséges befektetőkkel. Azt azonban Zágrábban is érzékelik, hogy a térségi kőolajipari cégeket szorítja az együttműködési kényszer, s ez reményeik szerint jobb pozíciót jelenthet az INA számára, mint ami tényleges piaci súlyából következne. Tudvalevő, hogy az egymással jobbára versengő Mol és OMV is rendre egyeztetni kénytelen, ha komolyabb játékosok tűnnek fel a pályán. Az tehát aligha kétséges, hogy a térségi piacot előbb-utóbb egyesítik. A kérdés csupán az, hogy ezt képesek-e megtenni a helyi társaságok, vagy megvárják, hogy egy igazi óriás tegyen rendet törpe világukban.
