Belföld

Több sztráda kevesebb állami pénzbõl

Csaknem háromszázmilliárd forintba kerülne jövőre a gazdasági és közlekedési tárca által kidolgozott új, "gyorsított" sztrádafejlesztési program. Az előterjesztés szerint a pénz nagy részét, több mint kétszázmilliárd forintot a Magyar Fejlesztési Banknak kellene előteremtenie, többek között az M0-ás építésének elindításához.

Ha a kormányprogramban ígért 800 kilométer autópálya megépítésével nem is, 498 kilométer gyorsforgalmi út átadásával és 292 kilométeren az építkezés elindításával számol a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium újabb sztrádaépítési koncepciója. A Népszabadság értesülései szerint az előterjesztés – az egy hónappal korábban készült, ám a kormány által el nem fogadott koncepcióval szemben – már nem számol az Orbán-kormány útfejlesztési programjának lelassításával, sőt a fejlesztések gyorsítását ígéri.

Amint arról a lap korábban beszámolt, szeptemberben a szaktárca egy három változatot tartalmazó előterjesztést készített, amelyből egy az előző kabinet terveinek megvalósítását, a másik kettő a program jelentős lassítását tartalmazta, miután a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint 2003-ban nincs pénz az eredeti ígéretek megtartására.

Az akkori előterjesztés legoptimistább változata 389 kilométer gyorsforgalmi út átadását tervezte 2006-ig, amihez a költségvetésnek jövőre 278 milliárd forinttal kellett volna hozzájárulnia, nem számolva a Széchenyi Plusz 38 kisebb útberuházásának és a meglévő sztrádák fenntartásának költségeit.

A PM által is támogatott C változat viszont már csupán 92 milliárd forintos költségvetési kiadást tervezett 2003-ban, amiből – az akkori számítások szerint – mindössze 145 kilométer gyorsforgalmi út átadására futotta volna ebben a ciklusban. Ennek csaknem kétharmadát a már folyamatban lévő beruházások adnák.

A három változat egyike sem kapta meg a kormány hozzájárulását, a szaktárca pedig októberben új, immár gyorsított sztrádaépítési koncepciót készített. Ez utóbbi előterjesztés sem számol nagyobb költségvetési kiadással, mint az előző, legpesszimistább változat. Mindössze 95,5 milliárd forint költségvetési forrást tervez jövőre. A hiányzó összeg, legkevesebb 202 milliárd forint előteremtését pedig a Magyar Fejlesztési Bankra bízza. A 2006-ig szóló program jövőre 297,5 milliárd forintba kerülne, teljes költsége ebben a ciklusban 1532,5 milliárd forint lenne, amiből 777 milliárd az MFB közreműködésével felvett hitel, 601,5 milliárd költségvetési hozzájárulás, 154 milliárd forint pedig uniós támogatás. Az előterjesztés magántőke bevonásával is számol, igaz, csak 2004-től. Ennek becsült értéke a négy év alatt 140 milliárd forint. A számok nem tartalmazzák ugyanakkor az M5-ös továbbépítésének költségeit, amely a sztrádát üzemeltető koncessziós társasággal folytatott tárgyalások függvénye – áll a dokumentumban.

A program új elemei között szerepel az M0-ás gyűrű továbbépítésének felgyorsítása, ennek részeként az új fővárosi Duna-híd megépítése, az M3-as továbbépítése 2006-ig Nyíregyházáig, leágazása Debrecenig, valamint a 6-os főút autópályává fejlesztése Budapest és Dunaújváros között. Mindezek a beruházások még ebben a ciklusban befejeződnének.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik