Belföld

Elhunyt a Der Spiegel legendás alapítója

Néhány nappal 72. születésnapját követően elhunyt az 1947-ben alapított Der Spiegel alapítója, Rudolf Augstein. Az alapító által a „demokrácia rohamlövegeként" aposztrofált lap az ötvenes és a hatvanas évek NSZK-jának belpolitikai visszásságait tárta fel igen nagy hatásfokkal. Az 1923-ban született egykori kiadó és főszerkesztő Augstein már fiatal korában érdeklődést mutatott a politika iránt. Húszéves sem volt, amikor a Hannoverschen Anzeiger nevű lapnál-helyezkedett el, röviddel ezután munkaszolgálatra, majd a frontra került. A második világháború után Augstein ismét újságíróként helyezkedett el, majd miután a Diese Woche című lapnál befejezte ténykedését, 23 évesen, 1947-ben több társával megalapította a Der Spiegel című lapot, amely máig Németország egyik legnépszerűbb hetilapja. Augsteint 2000-ben száz neves kollégája az évszazad újságírója címmel tünteti ki.

A Der Spiegel a világ magazinjai közt elsőként, egy nappal a Time magazin "megwebesítése" előtt kerül fel a világhálóra. A kiadó hasonló néven, a média több más terülketén is sikerrel működik. Az 1988-ban alapított Spiegel TV Magazin máig Németország legnépszerűbb hírmagazinja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik