Belföld

Autósokk – drágább lett a kötelező

Nyilvánossá váltak a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak. Az első szabadáras tarifarendszer átlagosan öt százalék körüli áremelkedést hozott.

Az előzetes rebesgetéseknek megfelelően a jövő évre tervezett infláció mértékével drágulnak a gépjármű felelősségbiztosítások díjai. Ez persze csak átlagosan, egy-egy biztosító teljes szerződésállományára vetítve igaz, miközben egyes kockázati csoportokban ennél alacsonyabb, vagy éppen jóval jelentősebb áremelkedés is tapasztalható. (Az egyes biztosítók részletes díjszabását a cikk végén csatolt mellékletekben tekintheti át.)

Az október 30-i határidőig tartó nagy titkolózás ellenére a versenytársak azért korábban kipuhatolhatták egymás szándékait, hiszen a piacvezető Allianz Hungária, valamint a Generali-Providencia biztosítók egyaránt éppen 4,8 százalékos átlagos díjemelésről adtak hírt. Ez azt jelenti, hogy a most érvényben lévő szerződésállományuk összességében ennyivel kerül többe 2003-tól. Az új szerződésekkel együtt kalkulált teljes portfólió díjemelkedése pedig valahol 5-5,1 százalék körül alakul majd, bár ezt a jövőbeni biztosítotti összetétel pontos ismeretének hiányában nehéz megjósolni.

Autósokk – drágább lett a kötelező 1Különösen az újonnan köthető szerződések árai “szálltak el” néhány társaságnál, és főként a legkockázatosabbnak tartott fővárosi fiatalok körében. Ebben a kategóriában nem ritka, hogy jövőre 50-70, de elvétve akár 100 százalékkal is többet kell fizetni ugyanazért a szolgáltatásért. A skála tehát széles, nem árt mindenkinek végigböngésznie a saját korának, autójának és lakhelyének megfelelő díjat.

Egy A0 bónusz-besorolású fiatalabb budapesti ügyfél például akár 40 – 50 ezer forinttal is többet fizethet, ha nem eléggé körültekintő. Tíz-, húszezer forintos különbségek akadnak vidéken is, igaz, ott a legdrágább éves díj is csak a pesti tarifák alsó harmadába ér. Ha valaki váltani szeretne, akkor azt november végéig írásban jeleznie kell biztosítójának, kérve bonus-malus fokozatának kiadását. Ez ugyanis érvényesíthető lesz az új szerződésében is, amelyet december végéig kell megkötni.

De ha elindul a vonat…

Az eddigi kilenc helyett jövőre már tíz biztosítónál vásárolhatunk kötelező felelősségbiztosítást. Ezek közül kettő egyesületi formában működik. A Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) régóta nyújtja szolgáltatásait, mellé új szereplőként a MÁV Általános Biztosító Egyesület csatlakozik. Ez utóbbi egyébiránt meglehetősen magas díjakat számol fel (legalábbis az általunk vizsgált kategóriákban – lásd a táblázatot), ami egy újonnan induló, piacszerzésre törekedő intézmény esetében különösen meglepő.

A MÁV egyesületének díjszámítása sem igazán kifinomult, egyedülálló módon például nem tesznek különbséget sem az autó típusa, sem a vezető életkora között, továbbá a területi kockázatok közötti eltéréseket is igen nagyvonalúan kezelik. Csupán főváros és egyéb kategóriákban gondolkodnak: az előbbit egyszerűen húsz százalékos pótdíjjal sújtják.

Az osztrák Union Biztosító piacra lépése szintén borítékolható, bár a “nyitás” részleteit egyelőre féltve őrzik, ahogyan a díjak sem kerültek napvilágra. Az új szereplők mellett az is várható, hogy a Generali holding által tavasszal megvásárolt Zürich Biztosító beolvad a Generali-Providenciába, s ekképp megszűnik, mint önálló szereplő. A mostani díjrendszer már ezt vetíti előre: a Zürichnél köthető új szerződések díjai megegyeznek a “nagy testvér” díjaival. Csak a már meglévő ügyfelekre vonatkozik eltérő tarifa, amit ők nyilván nem sérelmeznek, hiszen régi díjuk még emelt formában is olykor nagyságrendekkel alacsonyabb a Generaliénál.

Nő piros autóval – Mennyivel fizet többet?

A díjszámítás szempontjai lényegében nem változtak tavaly óta. A legfontosabb ismérvek most is az autós kora, lakhelye, valamint a jármű típusa és mérete. A legtöbb társaság azt is figyelembe veszi, hogy mióta mondhatja magáénak az ügyfelet, és a hűséget extra kedvezménnyel honorálja, vagy épp ellenkezőleg, az új ügyfelet pótdíjjal sújtja. A díjfizetés módját és gyakoriságát egyelőre kevesen építik be a kalkulációjukba, de ahogyan a kárstatisztikák bővülésével a többi szempont is tovább finomodhat, ez is nagyobb hangsúlyt kaphat a jövőben.

A külföldi statisztikák azt mutatják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a női vezetők lényegesen veszélytelenebbek, mint férfi társaik, akik rendszerint agresszívebben vezetnek, különösen, ha sportos, netán piros autóban ülnek. A legnagyobb veszélyt azonban – magára és a többi autósra – a legfiatalabb korosztály jelenti, így nem csoda, ha ezt az ügyfélkört csak kiemelkedően magas díjjal vállalják a biztosítók. Egy amerikai tanulmány szerint a 16-19 éves korukban elhunytaknak évente csaknem 40 százaléka autóbalesetben veszíti életét, miközben a nem halálos kimenetelű balesetek aránytalanul nagy hányadát is ők okozzák. Ijesztően sokan halnak meg utasként is ilyen fiatalon: 1999-ben az elhunyt fiatalok 69 százaléka úgy veszítette életét, hogy egy hozzá hasonló kamasz vezette a volánt.


Lakossági személygépkocsik kötelező biztosítási díjai az A0 kategóriában


 A legolcsóbb területi besorolás esetén


A kötelező biztosítások éves díjának változása a 2002. évi díjakhoz képest az A0 kategóriában


A legolcsóbb területi besorolás esetén változás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik