Belföld

Jelentős változtatások a státustörvényben

Többnyire jogtechnikainak, esetenként azonban kifejezetten jelentős tartalmi jellegűeknek minősíthetők azok a változások, amelyeket a státustörvény módosításának előkészítésével megbízott tárcaközi munkacsoport javasol a kormánynak, illetve az Országgyűlésnek. A tárcaközi egyeztető testület tervezetében messzemenően figyelembe vette a velencei bizottság és az EBESZ által megfogalmazott elvárásokat és felvetéseket. A szövegből kiderül az is, hogy magyar részről szem előtt kívánták tartani Bukarest és Pozsony kifogásait a státustörvénnyel kapcsolatban, és a Külügyminisztérium által vezetett munkacsoport igyekezett áthidaló megoldásokat felkutatni a kifogásolt kérdésekben. A módosítástervezet utal rá, hogy Magyarország a státustörvényt a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek sérelme nélkül, továbbá a nemzetközi jog általánosan elismert elveinek tiszteletben tartásával akarja alkalmazni, különös tekintettel a következő elvekre: az államok területi szuverenitása; a szerződések kötelező ereje és jóhiszemű végrehajtása; az államok közötti baráti kapcsolatok; az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a diszkrimináció tilalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik