Belföld

Az áldozatok száma 118-ra emelkedett a rejtélyes gáz miatt

Szakértők szerint vegyifegyver-alapanyagot vetettek be az orosz kommandósok. Hétfő reggel meghalt egy 13 éves gyermek is a gáztól. Folyamatosan frissülő cikkünk.

[hétfő délelőtt] – meghalt egy 13 éves gyermek is

Hétfői értesülések szerint 118-ra emelkedett a moszkvai túszdráma halálos áldozatainak száma, miután az orvosok hiába küzdöttek egy 13 éves gyermek életéért.

Az orosz hatóságok ugyanakkor továbbra sem közölnek semmit azzal kapcsolatban, milyen gázt használtak a kommandósok a mentőakció során, és amely immár 117 áldozatot követelt (egy ember lövéstől vesztette életét). Az áldozatok és a sajtó képviselői továbbra is elvárják, hogy részletes tájékoztatást kapjanak az ügyről.

Szakértők szerint a kommandósok által bevetett gáz eredetileg egy korábban az oroszok által kifejlesztett nem halálos vegyi fegyver alapanyagául használatos, a sok halálos áldozat pedig annak eredménye, hogy túl későn érkezett az ellenanyag.

[szombat reggel] – vége a túszdrámának

Egyelőre nem tudni hány áldozata van az orosz biztonsági erők szombat reggeli akciójának, amely során egy órás ostrom után bevették a szerda este csecsen terroristák által megszállt moszkvai kultúrpalota épületét.

A legtöbb terrorista halott, vagy elfogták; néhányuknak viszont sikerült elmenekülni az épületből. A biztonsági erők azzal indokolják az akciót, hogy a terroristák megkezdték túszaik kivégzését. A helyszínre több tucat mentőautó érkezett, a sértetlen túszokat autóbuszokon szállítják el. A kiszabadult foglyok láthatóan sokkos állapotban vannak, többüket a katonák karjukban hozták ki a színházból.

32 terroristát megöltek: Vlagyimir Vasziljev orosz belügyminiszter-helyettes helyszíni közlése szerint a belügyi kommandósok között is vannak áldozatok. Adatai szerint az akció során 32 terroristát öltek meg, köztük a parancsnokot, Movszar Barajevet, és azokat a terrorista-nőket, akik a testükre erősített bombák felrobbantásával fenyegetődztek.

Az elmenekült terroristákkal kapcsolatban Vasziljev közölte, aki önként jelentkezik, annak garantálják életben maradását, a többiekkel úgy fognak eljárni, mint különösen veszélyes bűnözőkkel. A belügyminiszter-helyettes nem közölt számot a szökött terroristákról, szerinte néhány főről van szó. Egyiküket már elfogták, amikor az épület körül álló nagyszámú újságíró között akart elvegyülni. Hírek szerint kézre került két másik szökevény is.

Vasziljev kitért arra is, hogy pontos információkkal rendelkeznek a terroristák kapcsolatairól, és meg fogják tőlük tisztítani “nemcsak Moszkvát, hanem egész Oroszországot”. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat már pénteken jelezte, hogy a túszejtők 90 százalékát azonosították.

Szergej Ignatcsenko, a túszdráma kezelésére létrehozott operatív stáb szóvivője azt nyilatkozta, hogy mivel a terroristák megkezdték túszaik kivégzését, a biztonsági erőknek megmentésük érdekében be kellett avatkozni. Vasziljev is azt mondta, hogy az ostrom nem terv alapján ment végbe, hanem a szituáció kényszerítette ki.

Az áldozatok száma 118-ra emelkedett a rejtélyes gáz miatt 1Az épületből reggel fél hat körül hallatszottak először lövések és robbanások. Ignatcsenko beszámolója szerint két túszt lőttek agyon a fegyveresek, majd tüzet nyitottak azokra a foglyokra is, akik ezután megpróbáltak kitörni az épületből. Korábban olyan hírek érkeztek, hogy a túszok erős gázszagot éreztek fogva tartásuk helyszínén, a kultúrpalota színháztermében.

Túszok is vannak az áldozatok között: Hogy a túszok között is sok áldozata van az ostromnak, abból lehet következtetni, hogy több tucat mentőautó jelent meg a helyszínen. A katonák számos magatehetetlen testet hoznak ki az épületből, de egyelőre nem tudni, hogy halottakról, sebesültekről, vagy sokkot kapott, illetve a kommandósok által bevetett gáztól elkábult emberekről van-e szó. Láthatóan a sértetlen túszok is sokkos állapotban vannak.

Több túszt ruhátlanul hoztak ki, amiből arra lehet következtetni, hogy a maszkot és terepszínű egyenruhát viselő terroristák “civil” öltözékben akartak elmenekülni.

[péntek]

14:45 – A túszszedők ultimátumot fogalmaztak meg: ha haladéktalanul nem teljesíti követeléseiket az orosz kormány, szombat reggel több túszt is lelőnek. Ezt a túszejtők az egyik fogvatartotton keresztül közölték, aki felhívhatta édesapját. A fegyveresek az orosz csapatok azonnali, Csecsenföldről történő kivonását és a kaukázusi háború lezárását követelik. Orosz politikusok és szakértők szerint lehetetlen a követeléseket ilyen rövid időn belül teljesíteni.

Az áldozatok száma 118-ra emelkedett a rejtélyes gáz miatt 211:52 – A Moszkva egyik színházi épületét elfoglaló csecsen terrorcsoport nyolc gyermeket engedett szabadon. Ettől függetlenül a hatóságok folytatják a tárgyalásokat a túszejtőkkel. Az orosz parlament nemzetközi ügyekért felelős bizottságának elnöke, Dmitry Rogozin elmondta, a gyermekeket minden feltétel nélkül engedték ki az épületből. A különböző segélyszervezetekkel – többek között a Vörös Kereszttel és más orvosokkal – folytatott megbeszélésekből a hatóságok arra következtetnek, hogy a bentlévők közül többen már súlyos egészségügyi problémáktól szenvednek, ezt tetézi továbbá az is, hogy még mindig nem jutottak a túszok élelemhez.

11:34 – A megközelítőleg 700 túszt fogva tartó csecsen terrorista csoport korábban azt igérte, elengedi a színházból a külföldieket és a gyerekeket. Legfrissebb értesülések szerint azonban mégsem jöhettek ki a nem orosz állampolgárságú “foglyok”, akik egyébként körülbelül 75-en lehetnek. Az értük a helyszínre érkező diplomatáknak így nélkülük kellett távozniuk. Információk szerint a küföldiek között amerikaiak, németek és osztrákok is vannak.

[csütörtök]

Lelőttek egy 20 éves nőt, akinek a holttestét délután kiadták az épületből.

Délben öt túszt engedtek szabadon a terroristák, a kiszabadultak között egy külföldi volt.

Több delegáció – a Vörös Kereszt vezetői, egy angol újságíró, külföldi diplomaták – is érkezett a terroristákhoz, akik az épületben Abu Szaiddal, a terroristák vezetőivel tárgyaltak. A csecsen fogvatartók negyven külföldi elengedését ígérték pénteken. Egyes hírek szerint Putyin elnök tanácsadója, Szergej Jasztrzsembszkij is részt vett az alkudozásban.

[szerda este]

Az áldozatok száma 118-ra emelkedett a rejtélyes gáz miatt 3Csecsen terroristák túszul ejtettek több száz embert szerda este Moszkva egyik kultúrpalotájában, akik a csecsen háború befejezését követelik az orosz kormánytól, különben lemészárolják a több száz fogvatartottat.

A dubrovkai kultúrpalotában tartózkodó több száz néző közül a fegyveresek már éjszaka szabadon engedtek több gyermeket – jórészt az előadásban fellépő gyermekkar tagjait -, és szabad távozást biztosítottak a színházban lévő, kaukázusi származású személyeknek valamint a terhes nőknek. Néhány színésznek és színházi dolgozónak öltözői ablakokon keresztül sikerült elmenekülnie. A kimenekültek arról számoltak be, hogy vér folyt a nézőtéri sorok között.

A kiszabadult túszok nyilatkozatai szerint a dzsipeken érkezett terroristák előadás közben rohantak fel a színpadra, és többször a levegőbe lőttek. A támadók között nők is vannak. A terroristákra robbanó szerkezetek vannak erősítve.

A BBC szerint három brit, hét német, négy amerikai, két kanadai, két osztrák és két holland állampolgár tartózkodik a színházépületben. Az AP szerint vannak bolgár, azeri és belorusz túszok is. Varga György, a moszkvai magyar nagykövetség ügyvivője azt közölte az MTI-vel: nincs információjuk arról, hogy magyarok is lennének a túszok között.

Az orosz főváros déli részén fekvő épületet hermetikusan körülzárták a rendőrség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) alakulatai, és a helyszínre érkezett az Alfa kommandó is. Az épület elé vonult a belügyi egységek két harckocsija is. A színházhoz nagy számban érkeztek azok az emberek, akiknek hozzátartozóik vannak az épületben.

Sikertelen csecsen közvetítés

Az áldozatok száma 118-ra emelkedett a rejtélyes gáz miatt 4Ahmad Kadirov hivatalos csecsen vezető nyilatkozatában óvott attól, hogy a terroristákat összemossák a kaukázusi népekkel. A moszkvai csecsen diszpóra több vezetője közölte, hogy hajlandó lenne helyet cserélni túszokkal, ha a támadók elengednék azokat. Az orosz kormány közleményben óvott attól, hogy a lakosság szélsőséges cselekményekre ragadtassa magát az orosz fővárosban élő kaukázusiak ellen.

A KavkazCentr csecsen szakadár internetes honlap szerint Movszar Barajev parancsnok – aki a tavaly elhunyt Arbi Barajev hadúr unokaöccse – osztaga kerítette hatalmába a színházat, és a támadók között lévő nők a csecsenföldi háború özvegyei közül kerültek ki. A szakadár közlések szerint a fegyveresek készek magukat is feláldozni az akció során. Ugyancsak a KavkazCentr szerint a támadók lelőttek egy FSZB-tisztet, aki figyelmeztetésük ellenére próbált belépni a színházépületbe. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat lelőtt tisztje a BBC szerint nő volt.

Reggel robbanás hallatszott

Aszlanbek Aszlahanov csecsen parlamenti (alsóházi) képviselő két közvetítési kísérlete kudarcot vallott: a túszejtők neki is azt mondták, minden engedmény kizárva, vagy sikerül megállítaniuk a csecsenföldi háborút, vagy – túszaikkal együtt – hősi halált halnak.

Csütörtökön reggel robbanás döreje hallatszott – adta hírül az AP, hozzátéve, nem tudni, hogy az épületen belül vagy kívül történt-e a robbanás.

Az orosz hatóságok további terrorakcióktól tartanak

Az orosz hatóságok attól tartanak, hogy a moszkvai támadás nem elszigetelt, hanem nagyszabású terrortámadások sorozatának első esete csupán.

Vlagyimir Putyin orosz elnök – aki lemondta németországi látogatását a rendkívüli események miatt – a késő esti órákban rendkívüli tanácskozásra a Kremlbe rendelte Mihail Kaszjanov miniszterelnököt, Borisz Grizlov belügyminisztert, és Nyikolaj Patrusevet az FSZB vezetőjét. Vlagyimir Lukin, az orosz törvényhozás alsóházának, az állami dumának az alelnöke felvetette az orosz biztonsági szolgálatok felelősségét is, amiért a terroristák nagy mennyiségű fegyvert és robbanószert tudtak csempészni Moszkvába.

Putyin szerint külföldi terrorközpontok készítették elő az akciót

Csütörtökön, kora délután Putyin orosz elnök tévényilatkozatában hangsúlyozta, hogy külföldi terrorközpontokban tervelték ki a színházfoglalási akciót. Az orosz elnök szerint “ugyanazokról a bűnözőkről van szó, akik Csecsenföldet terrorizálják évek óta”.

Az NTV televízió korábbi közlése szerint az amerikai titkosszolgálatok a közelmúltban figyelmeztették is orosz és olasz kollégáikat hiányosságaikra az ilyen terrorcselekmények megakadályozásában.

A mostani terrorakcióhoz hasonló történt már az Orosz Föderáció területén: 1995-ben csecsen fegyveresek – Samil Baszajev vezetésével – betörtek egy dagesztáni városba, Bugyonnovszkba, ahol ezer embert ejtettek túszul. Végül visszamenekültek szülőföldjükre, de az akciónak több mint százan estek áldozatul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik