Belföld

Romló csatlakozási feltételek

[MTI-Eco] Az EU-tagországok körében támogatásra talált az az elképzelés, amely szerint az Európai Bizottság által javasolt kettő helyett három évre növelnék a csatlakozási szerződésbe iktatandó védzáradékok időtartamát - közölte a brüsszeli csúcsértekezleten egy uniós forrás. Tájékoztatása szerint a javaslatot "az egyik tagállam" vetette fel, a többiek pedig rámogatták. A szóban forgó országot nem nevezte meg, de kiszivárgott értesülések szerint Hollandia kezdeményezte a változtatást. A bizottság idei bővítési stratégiai jelentésében kezdeményezte, hogy az unió a most megkötendő csatlakozási szerződésbe a szokásos általános gazdasági záradék mellé két különleges védzáradékot is vegyen fel. Az egyik a belső piacot, a másik a bel- és igazságügyi együttműködést érinti. A javaslat szerint ezek legfeljebb két évig lennének érvényben, s valamelyik tagország indokkal ellátott kérése vagy a brüsszeli bizottság kezdeményezése alapján lehetne alkalmazni őket. Az elnökségi záró következtetések tervezetéhez képest további módosítás, hogy a szöveg végleges változatában már szerepel a 2007-es időpont Bulgária és Románia csatlakozásának lehetséges dátumaként. A tervezetben még csak arról volt szó, hogy a miniszterek tanácsának és a brüsszeli bizottságnak a decemberben esedékes koppenhágai csúcsig elő kell készítenie a két ország csatlakozási menetrendjének pontosításához szükséges döntéseket. A tizenötök mindamellett még a végleges változatban is csak arra tesznek ígéretet, támogatni fogják e két országnak a 2007-es csatlakozás elérésére irányuló erőfeszítéseit. E megfogalmazás megfelel a bizottság által eredetileg javasolt formulának. További változás, hogy a végleges változat Törökországgal szemben is valamivel "szívélyesebb" megfogalmazást használ. Cikkünk az EU-csúcsról

Ajánlott videó

Olvasói sztorik