Belföld

McDonald’s – válság nyugaton, fellendülés Magyarországon

A francia Le Monde a McDonald's-modell válságáról cikkezik, a BBC leépítésekről és a növekedési ütem lelassulásáról számol be az amerikai gyorsétteremlánc kapcsán. Mindeközben itthon nem érezhető a visszaesés, és a magyar McDonald's továbbra is terjeszkedni kíván a piacon.

A BBC összefoglalója szerint a McDonald’snak “szignifikáns” eredményjavulásra van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen a befektetők elvárásainak. Márpedig a részvényesek hangulata meghatározónak bizonyulhat, hiszen az elmúlt egy év során értékének egynegyedét elveszítette a McDonald’s papírja a börzén. Ha az idei év elejétől nézzük, akkor még drasztikusabb, 32 százalékos az árfolyamzuhanás a Le Monde szerint. A vállalati minősítéssel (is) foglalkozó Moody’s is bejelentette: fontolgatja a McDonald’s alacsonyabb kategóriába sorolását.

A cég továbbra is világelsőA McDonald’s persze továbbra is világelső a gyorsétkeztetésben, hiszen 395 ezer alkalmazottjával, 121 országban működő üzleteivel stratégiai pozíciókkal rendelkezik. Az utóbbi öt évben 20-ról 30 ezerre nőtt éttermeinek száma. Dél-Amerikában és Ázsiában a cég megduplázta jelenlétét.

Mindez azonban nem javította a nyereségességet, nem ellensúlyozta az eredeti, az amerikai piac kimerülését, legalábbis a kimerülésnek látszó jeleket. Márpedig a cég kapacitásainak 60 százaléka az USA-ban található.

Visszafogják a terjeszkedést és leépítik a létszámot

A gyorsétteremlánc ennek az elvárásnak igyekszik is eleget tenni: bejelentette, globális szinten visszafogja terjeszkedését és a meglévő üzleteire összpontosítja erőforrásait. Mindezt azután közölte az amerikai társaság, hogy ismét visszaesett a cég nyeresége. A McDonald’s profitja ugyanis 486 millió dollár volt az utolsó negyedévben, míg tavaly ez a mutató még 11 százalékkal magasabb, 545 millió dollár volt. Ez egyébként immár a hetedik negyedév (az utolsó nyolcból), amikor a cég csökkenő profitról volt kénytelen beszámolni.

A befektetők megnyugtatására létszámleépítésről is említést tett a menedzsment, amit még nagyobb lelkesedéssel fogadott a tőzsde, 9 százalékkal emelkedett a társaság részvényeinek árfolyama. (Az alkalmazottak véleményéről nem érkezett hír.)

Egyébként a nyereség csökkenéséről szóló bejelentés senkit sem ért váratlanul: a McDonald’s ugyanis már korábban profit warningot (figyelmeztetést) adott ki. A cég azt is nyilvánosságra hozta, hogy az idei 1300 új üzlettel szemben jövőre csak hatszáz megnyitását tervezi. A 2002-es számok egyébként szintén visszaesést jelentenek, hiszen hat évvel ezelőtt még rekord számú, 2000 új McDonald’s nyílt világszerte.

A meglévő hálózatra összpontosítanak

Szakértők szerint mindez lehetővé teszi, hogy az étteremlánc meglévő üzleteire összpontosítson, ahol az eladások három százalékkal csökkentek az utolsó negyedévben. A legérzékenyebb veszteségeket az USA-ban volt kénytelen elszenvedni a McDonald’s. A már legalább egy éve nyitva tartó amerikai éttermek forgalma 2,8 százalékkal esett vissza. Európában 1,3 százalékos volt a bevételcsökkenés.

A BBC és a Le Monde is idéz olyan vélekedéseket, miszerint a hamburger és a sült krumpli mintha általában is veszítene az utóbbi időben vonzerejéből. Jack Greenberg, a McDonald’s elnök-vezérigazgatója is elismerte nemrégiben: a 2002. év komolyabb “kihívás”, mint amilyennek eredetileg gondolták volna.

Feltalálták a vacsorát

Nem véletlen ezek után, hogy az amerikai étteremlánc kísérletezni kezdett az elmúlt hónapokban: az USA Indiana államában újra feltalálta a “vacsorát”. Máshol pizzákkal, szendvicsekkel próbálkoznak, és tesztelik a vásárlók igényeit, hogy újabb forrásokat találjanak a növekedésre.

Amerikán kívül is bőségesen kísérletezik a McDonald’s: a helyi ízekre, a “multilokalitásra” koncentrálva Spanyolországban bevezették a gaspachót, Franciaországban felvették a kínálatba a különféle salátákat. Egyes országokban a rikító piros-sárga színű éttermek építésétől is eltekintenek, alkalmazkodva a helyi szokásokhoz.

A tavalyi év is eredményes volt MagyarországonA McDonald’s a 2001-es gazdasági évben folytatta az immár szokásossá vált kétszámjegyű forgalomnövelést Magyarországon. A cég nettó árbevétele tavaly közel 13 százalékkal nőtt a megelőző évihez képest, és elérte a 20,85 milliárd forintot. A forgalomból 47,23 százalékkal, azaz 9,85 milliárd forinttal részesültek a saját üzemeltetésű éttermek, míg a franchise egységek 11 milliárd nettó árbevételt értek el, ami az éves forgalom 53 százalékát teszi ki. A McDonald’s nettó árbevétele 1997-ben még 11,026 milliárd forint volt. Ez 2001 végére 90 százalékkal emelkedett, azaz a forgalom négy év alatt csaknem duplájára nőtt. Ugyanebben az időszakban az egyes éttermek átlagforgalma 53 százalékkal, az 1997. évi 185 millióról 283 millió forintra emelkedett.

Magyarországon kedvező a helyzet

Miközben az elmúlt év során két gyorskiszolgáló étteremlánc (a Quick és a Wendys) zárta be magyarországi éttermeit, a McDonald’s tovább erősítette itthon piaci pozícióit.

Az étteremhálózat az év első hat hónapjában összesen 10,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékkal több a tavalyi forgalomnál – közölte a FigyelőNet-tel Bane Knezevic, a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója.

A menedzser hozzátette: a McDonald’s az év első felében 29,25 millió vendéget fogadott, kilenc százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A hálózat – éttermei számát tekintve – a magyar piac 73 százalékát mondhatja magáénak.

Az év első felében négy új McDonald’s étterem nyílt az országban, ebből három Budapesten, illetve az agglomerációban, egy pedig Kecskeméten. Az egyik budapesti és az agglomerációban lévő üzlet korábban a Quick-lánchoz tartozott, ennek kivonulása után nyílt McDonald’s a budapesti Mamut 2 bevásárlóközpontban és a budakalászi Cora mellett.

A McDonald’s nemrégiben megvásárolt egy Wendy’s üzletet is, miután ez a konkurens cég szintén kivonult a magyar piacról. A tervek szerint ezt az üzletet néhány hónap múlva nyitják meg. A jelenlegi 84 McDonalds-étteremből 45 vállalati tulajdonú, harminckilencet pedig franchise-partnerek üzemeltetnek, és ezekben immár összesen több mint négyezer főt alkalmaznak.

Tavaly az éttermek üzemi nyeresége 800 millió forint volt, a mérleg szerinti eredmény pedig 800 millió veszteség, a finanszírozások miatt – közölte Bane Knezevic. November közepén nyílik a nyolcvanötödik éttermük, Dunaújvárosban. Ez lesz egyébként a McDonald’s negyvenedik franchise üzlete. Bane Knezevictől megtudtuk azt is, hogy az idei tervek szerint 8,5 százalékos árbevételnövekedést várnak a magyar cégnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik