Belföld

EU-konzultáció – a kései meghívás miatt az ellenzék nem vesz részt

A kormány október 15-én, azaz holnap nyújtja be az Országgyűlésnek a hazánk EU-csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítási javaslatát. Pénteken a kormányülést követően jelentették be, hogy az igazságügy-miniszter konzultálni kíván a javaslatról a parlamenti pártokkal, ezért a négy frakció vezetőjét ma 13 órára az Igazságügyi Minisztériumba invitálta. A megbeszélés célja - mint Bárándy Péter vasárnap részletesebben kifejtette -, hogy az alkotmánymódosítás tervezetével kapcsolatos esetleges kifogások ne a parlamenti vitában merüljenek fel, hanem a T. Ház elé már négypárti egyetértéssel kerüljön a javaslat. Ez a cél azonban aligha teljesül, mert az ellenzéki pártok nem vesznek részt a megbeszélésen, ugyanis elfogadhatatlanul szűknek tartják a meghívó által biztosított felkészülési időt. Mint megtudtuk, az igazságügy-miniszter azonban annak ellenére is készül a mára tervezett négypárti egyeztetésre, hogy Áder János, a Fidesz ügyvezető elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap bejelentette: pártjaik nem vesznek részt a konzultáción. [Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik