Belföld

Autóipari beszállítók – a kelet-európai konkurens

Az autóipari beszállítók forgalma 75 százalékkal nőhet, az általuk foglalkoztatottak száma másfélszeresére duzzadhat az elkövetkező tíz évben. Németországban attól tartanak, hogy a dinamikus fejlődésből leginkább Kelet-Európa profitál.

Németországban számos iparági szakértő attól tart, hogy az autóiparban várható dinamikus fejlődés gyümölcseit más szüreteli le Autóipari beszállítók – a kelet-európai konkurens 1az elkövetkező tíz évben. A viszonylag magas költségek és nem utolsó sorban a szakemberhiány miatt a beszállítói iparág robusztus fejlődéséből a kelleténél kisebb arányban részesül az ország, legfőképpen a keleti tartományok. Erre a Magyarország számára is fontos tanulságokkal szolgáló részletre a német Center Automotive Research (CAR), a Német Autóipari Szövetség (VDA) és a Pricewaterhouse-Coopers tanácsadó által készített tanulmány hívja fel a figyelmet.

Gigaberuházás Tatabányán?A legfrissebb autóipari beruházásokkal kapcsolatos hír szerint a Peugeot-Citroen készül Kelet-Európába. A cég jelenleg 130 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működik, és az idén 3,25 millió, 2006-ban pedig négymillió gépkocsi eladását tervezi. Ehhez van szüksége jelentős bővítésre, újabb gyár építésére. Azt nem részletezte a PSA elnöke, hogy mely térségek jöhetnek szóba, a Népszabadság információi szerint azonban a Peugeot-Citroen listáján Magyarország, Csehország és Lengyelország is szerepel. A csaknem egymilliárd euró értékű, évente 400 ezer személygépkocsi gyártására alkalmas zöldmezős beruházás első lépcsőben ötezer, hosszabb távon tízezer dolgozónak, a beszállítók révén pedig további 35 ezernek adna munkát.

Reformokat, de gyorsan!

A Németországban tevékenykedő beszállító- és fejlesztőcégek négyötödének okoz gondot a szakemberhiány, és ami még meglepőbb: majd minden második cég vezető beosztásba keres szakembereket, mindhiába. A tanulmány megállapítása szerint megfelelő keretfeltételek – többek között a járulékterhek csökkentése, piacképes oktatás és a műszaki jellegű főiskolai képzés fejlesztése – kellenek ahhoz, hogy a jelenleg a világ autóipari termelésének egynegyedét adó németországi gyártás továbbra is vonzó maradjon.

Ráadásul igen gyorsan lesz szükség reformokra Németországban, hiszen – mint az elemzés állítja – a következő évtized során, világszinten mintegy 75 százalékkal emelkedik az autóipari beszállítók forgalma. Ez nem azt jelenti, hogy az autógyártás az említett növekedést produkálja majd az említett időszak alatt. Sokkal inkább arról van szó, hogy az autógyártók egy-egy gépjármű egyre nagyobb hányadát készíttetik beszállítóikkal. Különösen igaz ez az elektronikai részegységek gyártóira, akik évről évre magasabb hozzáadott értéket termelnek.

Fenyegetés keletről

A tendenciát Körmendi Ágoston, a közel húsz hazánkban tevékenykedő céget tömörítő Magyar Gépjárműipari Szövetség ügyvezető titkára is igazolja. Míg korábban, átlagban egy autó 60 százalékát a gyár, 40 százalékát a beszállítók állították elő, addig ez az arány mára megfordult – állítja a szakember.

Ami a tanulmányból hazánk számára a legfontosabb tanulság lehet: a szakemberek attól tartanak, hogy a beszállítói iparban legnagyobb konkurenciának számító Kelet-Európa (elsősorban Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) adottságait kihasználva lefölözi a következő tíz évre prognosztizált növekedés jelentős hányadát. Ez az adatok alapján egyáltalán nem vaklárma: az utóbbi öt évben világviszonylatban az autóipari termelés-kihelyezések több mint negyede az említett országcsoportba irányult, és a tanulmány szerint változatlan németországi feltételek mellett a tendencia tovább folytatódik.

Magával rántja beszállítóit

A megkérdezett beszállítócégek egyötöde tervezi, hogy gyártásának egy részét a kelet-európai államok valamelyikébe telepíti. A gyártási helyszín kiválasztásakor nem is elsősorban a munkaerő költsége az irányadó, sokkal inkább magának az autógyárnak a földrajzi közelsége.

Ezzel gyakorlatilag be is zárult a kör. A VDA számításai szerint: noha a német autóipari cégek az elmúlt évtizedben közel 50 százalékkal emelték termelésüket, a hazai gyártású gépkocsik aránya 74-ről 56 százalékra zuhant; vagyis az autógyártó magával rántja beszállítóit. A tények ismeretében idehaza ezek után már csak a gyártóknak adott tetemes, az EU irányelveivel ellentétes adókedvezmények helyett kell megtalálni a megfelelő eszközt a gyártók és beszállítók Magyarországra csábítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik