Belföld

Szemétből nyert energia

A hulladékkezelés akkor kíméli igazán a környezetet, ha a hulladékot minél nagyobb mértékben újra hasznosítjuk.

A hulladékok szelektív gyűjtése, válogatása és a termelésbe való visszaforgatása mellett a hulladékból energia is nyerhető, aminek egyik módszere a hulladéklerakókban keletkezett depóniagáz hasznosítása. A magyar hulladékgazdálkodási piac egyik meghatározó szereplője, az .A.S.A.-csoport gyáli hulladékkezelőjében hamarosan üzembe állítanak egy berendezést, amely a depóniagáz összegyűjtésére és hasznosítására szolgál.

A depóniára lerakott hulladék bomlási folyamaton megy keresztül, amelynek során magas energiatartalmú, főleg metánból és széndioxidból álló gáz keletkezik. Megfelelő technológia alkalmazásával 15-20 éven át évente akár 10 köbméter gáz is kinyerhető egy tonna hulladékból. Ez a gáz magas fűtőértéke miatt kiváló energiahordozó, ráadásul – a szénnel vagy olajjal összehasonlítva – elégetése során alacsonyabb a füstgázkibocsátás mértéke. A gáz megfelelő előkészítéssel alkalmas egy kisebb generátor meghajtására, és ezzel felhasználható áramtermelésre, de például lakóházak vagy létesítmények fűtésére is.

A tervezéshez és méretezéshez először egy mobil mintavevő berendezést telepítenek a depóniára jellemző adatok meghatározására. Ennek alapján építik ki a rendszert, amely gázkutakból és csővezetékekből áll. A közbeiktatott szabályozó állomások feladata, hogy a leszíváshoz szükséges vákuumot az egyes depóniaterületekre az ott szükséges mértékben ossza meg.

“A gáz ellenőrzött kinyerése, ártalmatlanítása és hasznosítása garantálja a hulladékkezelő mű biztonságát, összeköti az aktív környezetvédelmet az ésszerű energiafelhasználással. Mindez összecseng az .A.S.A.-csoport üzleti filozófiájával, s megvalósításához rendelkezésünkre áll cégünk nemzetközi háttere, és tapasztalata” – hangsúlyozza Martin Attila, az .A.S.A. Hungária Holding Kft. ügyvezető igazgatója.

Az .A.S.A. Magyarország Kft. gyáli hulladékkezelője megfelel az EU legszigorúbb biztonsági előírásainak, s Gyál mellett ma már Pécel, Taksony, Tóalmás, Tököl, Alsónémedi, Csévharaszt, Felsőpakony és Vecsés háztartási hulladéka is ide kerül. Ezenkívül jelenleg évi mintegy 20.000 tonna termelési szilárd hulladékot vesznek át budapesti partnereiktől, s várható, hogy fővárosi vállalati partnereik száma az ősz folyamán erőteljesen növekedni fog. Ennek az az oka, hogy a hulladékgazdálkodási törvény vállalatok és intézmények számára lehetővé teszi, hogy szabadon szerződhessenek azzal a szolgáltatóval, amely hulladékkezelési tevékenységüket végzi.

Az .A.S.A.-nál úgy vélik, hogy a liberalizáció nyomán egyre több gazdálkodó szervezet választja majd a közszolgáltatás igénybe vétele helyett az együttműködést az engedéllyel rendelkező szolgáltató cégekkel, többek közt az .A.S.A.-val is, amely nemcsak környezetvédelmi és jogi szempontból felel meg a szakmai követelményeknek, hanem testreszabott vállalati logisztikák kidolgozásával is segíti a hulladékgazdálkodás korszerű, költséghatékony megvalósítását partnereinél. A gyáli depónia kapacitása már a közeljövőben eléri azt a mértéket, amikor technológiai és gazdasági szempontból is megkezdhető a depóniagáz-kinyerő berendezés üzembe helyezése.

Az .A.S.A. környezetvédelmi technológiák kifejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó nemzetközi vállalatcsoport, amely tíz éve tevékenykedik Magyarországon, s ezen időszak alatt közel hárommilliárd forintot fektetett itt be. A több magyarországi hulladékkezelőt is üzemeltető, éves szinten egymilliárd forint feletti konszolidált árbevételt elérő csoport gyáli vállalata, az .A.S.A. Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Magyarország Kft. már jelenleg is több mint négyszáz budapesti vállalat és intézmény hulladékának kezelését oldja meg.

További információk:

Martin Attila, ügyvezető igazgató tel.: (29) 540-250
Sárvári Endre, ügyvezető igazgató, tel.: (29) 540-260
Náray Vilmos, Live PR, tel.: (1) 225 7835
www.asa-hu.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik