Belföld

Két új börtön épülhet magántőkéből

Magyarországon egy fogvatartott naponta 4058 forintjába van az államnak. Ennél 1500-2000 forinttal több kellene ahhoz, hogy eleget tegyenek az igazságügy-miniszter által többször hangoztatott elvárásoknak, vagyis a börtönökben nem embermegőrző, hanem emberjavító viszonyokat kell kialakítani . Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy a rácsos intézmények jelenlegi 160 százalékos túlzsúfoltságát mielőbb az Európai Unió által még elfogadott 120 százalékra mérsékeljék. Ennek érdekében rövid időn belül két új büntetés-végrehajtási létesítményt kell(ene) átadni. Egy új börtön megépítése zöldmezős beruházásként legalább kilencmilliárd forintot igényel. A Magyar Hírlap információi szerint az Igazságügyi Minisztérium puhatolózó tárgyalásokat folytat magánbefektetőkkel két új létesítmény beruházására. Ez azt jelenti, megvalósulni látszik a korábban többekben is ellenérzést kiváltó magánbörtönprogram. Varga Valéria, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága gazdaságiparancsnok-helyettese ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, ha zöld utat kap a kezdeményezés, akkor a magántőkéből megépült létesítményekben is a büntetés-végrehajtás (BV) munkatársai dolgoznak majd. [Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik