Belföld

Technológiai cégek rangsora – tarolnak a magyarok

Magyar cégek állnak a dobogón a közép-kelet-európai technológiai cégek versenyében. A recesszió ellenére szédületes bevétel-növekedést produkálnak, és messze megelőzik a szomszédos országok hasonló vállalatait.

A gazdasági növekedés megtorpanását és a globális technológiai szektor tavalyi rossz teljesítményét megcáfolva a közép-európai technológiai cégek őrületes vágtában fejlődnek. Köztük is a magyarok a leggyorsabban. A Deloitte & Touche Central Europe hétfőn nyilvánosságra hozott “Fast 50 Technológiai Cégek Közép-Európában” rangsorából kiderül, a 200 vállalat versenyében a hazai cégek szerepelnek a legjobban, az első három helyen magyarok állnak.

A felmérésA Deloitte & Touche harmadszorra végzett felmérést a technológiai cégek körében, melynek eredményeit felhasználva állították össze az első ötven, legnagyobb bevétel-növekedést mutató közép-európai cég rangsorát. A kutatásban és a sorrend kialakításában részt vett a First Tuesday is, mely egy globális technológiai hálózat. Összesen 200 cég szállhatott ringbe, akiket a Deloitte & Touche szakemberei 12 000 cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar és szlovák cég közül válogattak ki egy előzetes kritériumrendszer alapján.

Közép-Európa: a technológiai innováció új központja?

A Deloitte & Touche olyan közép-európai cégeket vizsgált, amelyek saját technológia kifejlesztésén és megvalósításán fáradoznak. A versenyben való részvétel fontos kritériuma volt a független tulajdonosi struktúra, ami kizárja a külföldi érdekeltség többségi tulajdonlását. További előfeltételként szerepelt, hogy a résztvevő cég már legalább három éve működjön, és alapjövedelme elérje a 20 000 dollárt (5 000 000 forint).

A felmérésből kiderült, hogy a régió technológiai, telekommunikációs és média szektoraiban tevékenykedő vállalatok a piacok fizetőképességének hiányosságának ellenére folyamatosan növekednek, méghozzá igen nagy ütemben. Steve Carlson, a First Tuesday kommunikációs igazgatója merész kijelentésével fényes jövőt jósol térségünknek ebből a szempontból: “Közép-Európa a legjobb úton halad ahhoz, hogy a technológiai innováció központjává váljon.” Véleménye szerint ez a szektor térségünkben tovább fogja növelni jelentőségét, sőt a gazdaság egyik meghatározó ágazatává válhat. “A helyi technológiai szektor ugyan még gyerekcipőben jár, de a jövőben az ágazat vállalatai válhatnak a régió gazdaságának mozgatórugójává” – vélekedik Carlson.

Fontos kiemelni, hogy a rangsor szereplői már nem kezdő, internetes cégek. A nyertesek között négy cégnek 35 millió dollár felett van az éves forgalma. John Wilson, a Deloitte & Touche Central Europe Fast 50 programjának koordinátora kijelentette: “Ha ezek a közép-európai technológiai vállalatok előnyösebb helyzetbe kerülnek a tőkeemelés szempontjából az EU-csatlakozás közeledtével, akkor remény van arra, hogy ez a fejlődés tovább folytatódik.”

Első három helyezett• Interactive Net Design

• HostLogic

• Tensiomed

Magyarok az élen – ezt csináljátok utánam!

A versenyben első helyen végzett a magyar Interactive Net Design, amely internetes banki megoldásokat fejleszt és szolgáltat. Ez a cég nem kevesebb, mint 2337 százalékos bevétel-növekedéssel büszkélkedhet az 1999-2001-es időszakban. A második helyezett picit szerényebb eredményeket mondhat magáénak. A szintén magyar HostLogic 2075 százalékkal növelte bevételeit ezalatt a három év alatt, mindezt saját szoftvermegoldásaiknak köszönhetik. A dobogó utolsó helyére szorult ugyan, de még mindig szédületes számokat produkáló Tensiomed nevezetű magyar, gyógyászat technológiai szolgáltatások nyújtó cég, nekik ebben az időszakban 2065 százalékos bevétel-növekedést sikerült elérniük.

Az első öt helyezettben csupán egy lett vállalat található, az Asper Biotech géntechnológiai cég 1550 százalékos növekedéssel a negyedik helyet éremelte ki, míg az ötödik helyen újra egy magyar cég, az internetes marketinggel foglalkozó Kirowski áll, aminek bevétele 1354 százalékkal nőtt 1999 és 2001 között.

Sikertényezők, kihívások

A közép-európai technológiai cégek közül azok tudták a legnagyobb mértékben növelni bevételüket, amelyek alaptevékenységükre koncentráltak, nem új termékek és szolgáltatások bevezetésére fordítottak nagyobb figyelmet.

A versenyben résztvevő cégeknek a legnagyobb kihívást – csakúgy, mint az előző években – az eladás, a marketing és a termékfejlesztés jelentik. Szakképzett munkaerőben azonban már nincs hiány, míg tavaly még a megfelelő szakemberek megszerzése jelentett problémát a számukra, idén inkább a tőke hiánya okozott fejtörést. Bár a tőke hiánya sürgető, a tőzsdén szerzett tőkétől óvakodnak a vállalatok. A tavalyi listán szereplők szándékaival szemben idén jelentősen megcsappant azoknak a cégeknek az aránya, amelyek tőkéjüket részvényekbe fektetve akarják emelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik