Belföld

Féléves tabló – a felügyelet elégedett

A magyar pénzügyi szektor feltűnően egészséges - a PSZÁF értékelése szerint. Idén az első hat hónapban javult a kereskedelmi bankok helyzete, "szárnyalt" a biztosítási szektor, viszont jócskán csökkent a brókercégek száma.

A magyar háztartások pénzügyi-vagyoni helyzete még nem mutatja egy fejlett ország képét, ám az mindenképp kedvező, hogy a “összetevők” között az év első felében nőtt az életbiztosítási díjtartalékok, illetve az önkéntes és magánnyugdíjpénztárakkal szemben fennálló követelések aránya. Eközben kis mértékben csökkent az érdeklődés a bankbetétek iránt – ez akár új típusú befektetések elterjedésének következménye is lehet.

Már csak húszanA magánnyugdíjpénztárak száma a második negyedév végére 20-ra apadt, miután egy pénztár bejelentette végelszámolását. A hat hónap alatt 28,8 milliárd forintnyi tagdíjbefizetés történt, ez 12,6 százalékos csökkenést jelent. A tagok száma valamelyest kisebb, ennek oka a társadalombiztosítási pénztárba visszalépők mellett a fiatal pályakezdők távolmaradása. A magánnyugdíjpénztárak működési költsége több mint öt százalékkal, 1,83 milliárd forintra nőtt, a 331,1 milliárd forintnyi befektetett vagyon 76 százaléka állampapírban, 9 százaléka részvényben van.

MFB: púp a bankszektor hátán

A magyarországi bankszektor első féléves adózás előtti eredménye 23,7 milliárd forint, kevesebb mint egyharmada az előző év azonos időszakában regisztráltnak. A visszaesés elsősorban az MFB vesztesége okozza – a kereskedelmi bankok első féléves adózás előtti eredménye 73,6 milliárd forint, 12 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Az utóbbi fél évben eszköz-átcsoportosítást figyelhettünk meg a bankszektorban – mutatott rá a PSZÁF keddi sajtótájékoztatóján Szepesi György főosztályvezető -, a betétek kétszázalékos csökkenése mellett úgy nőtt 8 százalékkal a kihelyezett hitelek összege, hogy eközben a mérlegfőösszeg növekedése nem nevezhető jelentősnek: 1,3 százalék. Ez a hitel-betét mutató romlását jelenti, ám Szepesi szerint nincs ok aggodalomra.

A kereskedelmi bankok működési költségei 23,7 milliárd forinttal (mintegy 18 százalékkal) nőttek. A jutalékokból befolyt összeg 15,5 milliárd forinttal (közel 35 százalékkal) emelkedett – elsősorban a bankkártyák, az internetes vásárlások és a telebankos szolgáltatások elterjedésének köszönhetően.

Negatív befektetési eredményAz önkéntes nyugdíjpénztárak száma 2002 második negyedév végére 92-re csökkent, miután két pénztár beolvadása és egy pénztár végelszámolása lezajlott. A tagság létszáma 1,162 millióra nőtt, 15,7 milliárd tagdíjbefizetés mellett a pénztárak 3,9 milliárd forint negatív befektetési eredményt könyveltek el értékelési különbözet nélkül. Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4 milliárd forintnyi szolgáltatást nyújtottak az év első felében, ennek 99 százaléka volt egyösszegű kifizetés.

Tarol a lakáshitel

A leggyorsabb növekedést a lakáshitelek piacán tapasztalta a felügyelet, ezt követi a lakossági és a vállalati hitelezés – az elmúlt év végéhez képest a hitelek 8,1 százalékkal bővültek. A lakossági hitelek múlt év végi állománya 660,4 milliárd forint volt, ez 16,8 százalékkal 833,3 milliárd forintra emelkedett június végére. Szepesi szerint dicséretes, hogy a hitelezés bővülése mellett nem romlott a kereskedelmi bankok portfóliójának minősége.

Az univerzális banki tevékenységek engedélyezése óta jelentős zsugorodás következett be a brókercégek számában: a korábbi 70-80 helyett 2002. júniusára 28 maradt. Szepesi szerint figyelemre méltó, hogy az eddigi tendenciákkal ellentétben az idei első fél évben nagy számban léptek ki a piacról korábban meghatározó banki hátterű vállalkozások (OTP, Takarékbróker, MKB). A brókercégek első féléves profitja összesen alig másfél milliárd forint.

Biztosítás: hat hónap alatt egy év

Szepesi György hangsúlyozta: az eredményességet tekintve a biztosítási szektor az éllovas, a biztosító társaságok idei első féléves mérleg szerinti eredménye 21,7 milliárd forint, megközelítőleg ugyanakkora, mint tavalyi egész éves nyereségük. Az év második negyedének végén 26 biztosítótársaság összesített mérlegfőösszege 2001 végéhez képest 7,2 százalékkal, 899,1 milliárd forintra nőtt.

A nemzetközi adatokhoz képest csökkent a kárhányad is. A társaságok szerződésállománya 2002. júniusára 12,89 millió forintra nőtt (év végéhez képest 3,5 százalékos bővülés), a biztosítótársaságok összes díjbevétele 244,1 milliárd forintra duzzadt (20,3 százalékos növekedés).

A piac koncentrációja továbbra is igen magas. Az öt piacvezető társaság részesedése több mint 80 százalékot tesz ki, a két legnagyobb cég ( AB-Aegon, Allianz-Hungaria) megközelítőleg a piac felét mondhatja magáénak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik