Belföld

Eva – válasszam, vagy ne válasszam?

Általános vitára alkalmas az egyszerűsített vállalkozói adóra (eva) vonatkozó előterjesztés - így döntött a kormánypárti képviselők támogatásával szerdai ülésén az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága.

Fidesz: tisztességes magyar vállalkozó nem választja az evátAz eva vitájában Tállai András fideszes honatya keményen kritizálta az új adónem tervezett bevezetését. Véleménye szerint a tisztességes magyar vállalkozók, a termelő beruházásokat végzők nem fogják választani az evát. Elsősorban azok élnek majd a lehetőséggel, akiknek munkájuk mellett van valamilyen vállalkozásuk, vagy olyan cégük, amely már évek óta nem működik tényleges vállalkozásként. A képviselő szerint szakmailag rossz, politikailag pedig nem támogatható az eva bevezetése.

Az egyszerűsített vállalkozási adóról szóló, parlament elé kerülő törvényjavaslat alapja, hogy a vállalkozások számára az adó mértéke 15 százalék legyen, ami magában foglalja az áfát, a társasági adót, a cégautóadót és az osztalékadót. A Pénzügyminisztérium számításai szerint az eva révén jelentősen csökken a kis- és középvállalkozások adminisztrációs kötelezettsége, valamint mérséklődnek körükben a közterhek is.

Ki választhatná az evát?

• Eva-alany lehet egyéni vállalkozó, közkereseti társaság, betéti társaság, szövetkezet, ügyvédi iroda, erdőbirtokossági társulat, végrehajtói iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, de korlátolt felelősségű társaság is.

• Egyéni vállalkozó csak akkor lehet eva-alany, ha nem választja az e törvény szerinti adóalanyiságot az adóévben olyan jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amelyben neki 10 százalékot meghaladó szavazati jogot biztosító részesedése van.

MSZP: megszűnik végre a számlagyűjtési össznépi játékSoós Győző szocialista képviselő szerint a kisvállalkozásokat sújtó adminisztrációs terhek csökkentése már önmagában is könnyíti az egyéni vállalkozók, a kis- és közepes vállalkozások működését. Kedvező az is, hogy az eredetileg tervezett 10 millió forintos árbevétel helyett 15 millió forintra emelték a választhatóság esetében az éves árbevétel felső összegét. “Napjainkban a számlagyűjtés össznépi játéka folyik, ehelyett sokkal tisztább vállalkozói környezetet teremt az eva, amely több adónemet vált fel” – tette hozzá az MSZP-s honatya.

Megkötések, korlátok

• Az evát legalább két éve, azaz 2001-ben már működő társaságok választhatják.

• Az evát választó cégeknél a bevezetést megelőző két adóévben, vagyis 2001-ben és 2002-ben a társaság árbevétele nem haladhatja meg a 15 millió forintot.

• A törvénytervezet értelmében egy magánszemély érdekeltségi körébe tartozó akárhány cég alkalmazhatja a jövő évtől az evát.

• Evázó cégnek nem lehet, ám tagjainak lehet érdekeltsége más társaságban.

• Az országgyűlés elé kerülő tervezetben nem szerepel kikötés a közeli hozzátartozókra vonatkozóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik