Belföld

ISM-botrány – feljelentésig viszik?

Ha igazak a vádak, bíróság előtt vonhatják felelősségre az ISM volt vezetőit. Deutsch Tamás szerint a mostani vezetés vagy nem alkalmas feladata ellátására, vagy hazudik.

A sport, az ifjúság és immáron a gyermekek ügyeiért is felelős tárca vezetése átvilágítást végeztetett az intézményben, és ennek során számos szabálytalanságra bukkant. Az ezt követő sajtótájékoztatón Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter bejelentette: különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen és hanyag kezelés, valamint más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen büntető feljelentést tesznek. Jánosi hangsúlyozta: nem politikai indíttatású átvilágítást végeztek.

Ugyancsak eljárás – fegyelmi és kártérítési – indul a tárca volt közigazgatási államtitkára, Bodor András és a szabálytalan döntések előkészítésében, végrehajtásában közreműködő szakmai és gazdasági vezetők ellen is. A tárca kezdeményezte az állami érdekek szempontjából hátrányos szerződések módosítását, megszüntetését.

Jánosi: ár alatt világít át a KPMGA minisztérium korábbi és jelenlegi vezetői közötti szóváltások egyik témája a KPMG könyvvizsgáló cég átvilágításban játszott szerepe volt. A korábbi vezetők azt nehezményezték, hogy a tárca nem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal (Kehi) végezteti el a munkát, amelynek ez volna a feladata. Jánosi szerint erre azért nem került sor, mert a Kehi kapacitása nem volt elegendő a sürgős vizsgálatokhoz, hiszen ők az MFB, az autópálya-építés, az Országimázs Központ átvilágításával voltak elfoglalva. A következő – a korábbi vezetés által megfogalmazott – vád az volt, hogy a KPMG nem független, hiszen ott dolgozik Szilvásy Györgynek, a minisztérium jelenlegi államtitkárának a felesége. Ezt a tényt el is ismerte a jelenlegi sportminiszter, csakhogy – tette hozzá, az említett rokon a cég közel félezer alkalmazottjának egyike, ráadásul nem az elemzéseket végző részlegnél, hanem számviteli területen. A KPMG egyébként mostani munkáját egyfajta referenciának tekinti – állítja Jánosi, ezért mélyen áron alul, a közbeszerzési értékhatárnál alacsonyabb áron vállalta.

Fedezet nélkül

A KPMG által elvégzett átvilágítás alapján a miniszter szerdán elmondta: a leggyakoribb a fedezet nélküli kötelezettségvállalás. 4 milliárd forintos összegük bőven finanszírozta volna a teljes magyar élsport olimpiára való felkészülését a következő két évben – állítja az új vezetés. A források nélküli vállalások példájaként említette a miniszter az évi 600 millió forintból működő Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet létrehozását, valamint a hódmezővásárhelyi uszoda felújítására pénzügyi ellenjegyzés nélkül aláírt 400 millió forintos támogatási szerződést.

Májusban döntött a tárca előző vezetése a minisztérium dolgozói részére kifizetendő, összesen 104 millió forintnyi, terven felüli, ugyancsak forrás nélküli jutalomról is. Részesültek belőle a minisztériummal vállalkozási jogviszonyban lévő “kvázi alkalmazottak” is. A jutalom összegét tényleges teljesítés nélküli, színlelt szerződésekkel fedezték – sorolja a vádakat az új vezetés.

Az olimpiai pályázatot előkészítő tanulmány megrendelésekor a rendelkezésre álló 300 millió forintnyi forrás ellenére 500 millió forintos szerződést kötött a tárca a PriceWaterhouseCoopers (PwC) céggel, holott erre sem volt fedezet. A dolog érdekessége, hogy a társaság nem teljesítette a július végi “szállítási határidőt”, sőt állítólag a mai napig nem érkezett meg a hőn áhított tanulmány.

ISM-botrány – feljelentésig viszik? 1Jánosi: az ISM a saját kormányát is félrevezette

Jánosi György kiemelte: a stadion-rekonstrukciós program kapcsán is észleltek szabálytalanságokat. Mint mondta, az 1,2 milliárd forintra tervezett beléptető rendszerre a tárca előző vezetése belső átcsoportosítással 3,2 milliárd forintot szánt, de végül összesen 5,2 milliárd forintos szerződést kötöttek a nyertes céggel. A miniszter hozzáfűzte: az összeg visszapótlására a tárca vezetése saját kormányát is félrevezetve, négymilliárd forintos kezességvállalást igényelt a kormánytól az akkor már megvásárolt stadionbeléptető rendszer beszerzésére.

A tárca előző vezetésének – az új vezetés által dokumentumokkal is alátámasztott – terve az volt, hogy a már megvásárolt rendszert 3 milliárd forintért eladják annak a cégnek, amelyiktől megvették, majd a kormány által biztosított 4 milliárd forintért visszavásárolják, törlesztve a cég felé fennálló egymilliárd forintos tartozást és 3 milliárd forintot visszapótolva a tényleges rekonstrukcióra.

Deutsch Tamás, a volt miniszter erre azt válaszolta: a közbeszerzési eljáráson a legjobb ajánlatot adó cég nyert, az eljárást a közbeszerzési döntőbizottság is rendben találta. A stadionrekonstrukciós programmal kapcsolatban a volt miniszter elmondta: mivel 3 éves programról van szó, a kétéves költségvetésben csupán a források egy része jelenhetett meg; amennyiben a jövő évi költségvetésben szerepel a szükséges összeg, a program befejezhető. Feltételezése szerint azonban az ügy hátterében éppen az áll, hogy a tárca jelenlegi vezetése nem akarja befejezni a stadionrekonstrukciós programot.

Szabálytalan beszerzés rokoni szálon?

Jánosi György a szabálytalan beszerzések közül példaként említette: közbeszerzés nélkül, támogatási szerződésnek álcázva 35 millió forint értékben kötöttek szerződést reklámfelületek vásárlására egy Deutsch Péter, a volt miniszter öccse által képviselt céggel is. Mesterházy Attila, a tárca politikai államtitkára jelezte: a Budapest Sportcsarnok újjáépítése ügyében állami számvevőszéki vizsgálatot kezdeményeznek. A csarnok újjáépítésének költségei ugyanis az eredetileg tervezett 17-18 milliárd forintról 45 milliárdra nőttek – igaz, kibővített programmal.

ISM-botrány – feljelentésig viszik? 2Deutsch Tamás szerint egyetlen részletükben sem fedik a valóságot azok a törvénytelenségekről szóló állítások, amelyekkel a GYISM vezetői hírbe akarják hozni a tárca volt irányítóit. A volt miniszter, jelenleg a Fidesz budapesti elnöke szerint a szocialisták az önkormányzati választási kampányban a Fidesz kormányzati szerepet vállalt, ismert vezetőinek lejáratására törekszenek. Véleménye szerint a tárca volt vezetői tisztességgel, nem hiba nélkül, de végig jól, a törvényeket és más jogszabályokat mindenben betartva végezték munkájukat az elmúlt négy évben.

A volt miniszter vélekedett: a “nagy leleplezés” csupán azt a célt szolgálja, hogy elfedje a tárcánál jelenleg folyó intenzív klientúraépítést. Ha a vádakban megfogalmazottakat látják a papírokban – mondta Deutsch -, nem alkalmasak a minisztérium vezetésére. Ha pedig nem ezt látják a papírokból, akkor hazudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik