Azóta, hogy Bagdad még 1998-ban kémkedés vádjával kiutasította az országból az ENSZ fegyverzetellenőreit, az Egyesült Államok azt 
állítja, hogy Irak tömegpusztító fegyverek fejlesztését próbálja eltitkolni. Irak álláspontja sem változott az elmúlt négy év alatt, Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes minap újból kijelentette: nincs bizonyíték arra, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket gyártana, az ENSZ-ellenőrök ellenben nem mások, mint az Egyesült Államok kémei.
Az USA célja ma már nem csupán az ellenőrizhetőség. Bush szerint hosszú távon a világbéke érdekében elkerülhetetlen a Szaddám Huszein vezette rezsim leváltása.
Irak – készülődés gőzerővelLövészárkok és védelmi állások kialakítása folyik Irakban – Szaddám Huszein minden jel szerint komolyan veszi az amerikai fenyegetést. Bagdad védelmére a köztársasági gárdát jelölték ki, amely három páncélos hadosztályból áll, egyenként 10-15 ezres katonai állománnyal. Az iraki elnök azzal fenyegetőzik, hogy a háborút Bagdad és más városok utcáira viszi ki, mert a manőverezési tér szűkítése és annak a veszélye, hogy polgári személyek tömegesen esnek áldozatul, korlátozza az amerikai hadsereg óriási fölényét. Van is mit korlátozni, hiszen az amerikai csúcstechnológiával szemben az irakiak felszerelése legalább tízéves, részben az ENSZ által Irak ellen meghirdetett gazdasági szankcióknak és fegyverembargó miatt.
Eközben az ország vezetése Bushoz hasonlóan kampányol a nagyvilágban és próbálja maga mögé állítani azokat, akik elítélik az amerikai agressziót. Szaddám Huszein a szombati kormányülésen ismertette Emile Lahud libanoni államfőnek, az Arab Liga soros elnökeként Irakot támogatásáról biztosító üzenetét, Nadzsi Szabri külügyminiszter pedig kínai útjáról számolt be.
Héják és galambok
Az amerikai elnök hivatalosan még nem döntött arról, hogy milyen eszközökkel kívánja elérni az iraki rendszerváltást, ám az elemzők által a külpolitikai kérdésekben a legbefolyásosabbnak tartott Donald Rumsfeld védelmi miniszter már régen elkötelezte magát a katonai beavatkozás mellett. Csakúgy, mint Dick Cheney alelnök, akinek – Rumsfeldhez hasonlóan – elődjeihez képest jóval nagyobb valódi hatalma van: hatása az elnökre, illetve beleszólása a döntésekbe nagyobb, mint általában az amerikai alelnököké. Ők ketten elsősorban azzal érvelnek, hogy a tétlenség kockázata sokkal nagyobb, mint a cselekvésé, az alelnök a veteránok előtt tartott beszédében ostorozta az Irak elleni katonai fellépést ellenzőket, akik szerinte vakok és vágyaikat összetévesztik a valósággal.
Az ellenkező álláspontot képviseli Collin Powell külügyminiszter, aki a napokban ismételten és nyomatékosan figyelmeztette az elnököt: nemzetközi támogatás nélkül nem indíthat háborút Irak ellen. A “galambok” egyik legfőbb érve, hogy beláthatatlan következménnyel járhat, ha a katonai beavatkozás nyomán felborul az oly kényes Irak-Irán egyensúly.
Évtizedes kongresszusi határozat
A már nyíltnak tekinthető kormányzati vita mellett jogászok tucatjai polemizálnak azon, vajon Bushnak szüksége van-e egy esetleges támadáshoz a kongresszus jóváhagyására. A The Washington Post szerint az elnöknek azért nem kell a kongresszus beleegyezését kérnie, mert továbbra is hatályban van a törvényhozás 1991-es határozata, mely felhatalmazást adott a mostani elnök apjának, George Bushnak az Irak elleni háború megindításához. Az a kongresszusi határozat engedélyezte katonai erő alkalmazását ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak kikényszerítéséhez. Az ENSZ követelései között szerepelt a fegyverzetellenőrök beengedése is, így a felhatalmazás még ma is “él”.
Szakértők azonban úgy vélik, politikai szempontból célszerű a kongresszus beleegyezését kérni, még ha erre jogilag nem is lenne szükség. Sajtóhírek szerint a republikánusok arra készülnek, hogy beterjesztenek egy törvénytervezetet az iraki háború támogatására, ebben az esetben az elnöknek magának nem kellene engedélyt kérnie a kongresszustól.
Bill Clinton tanácsaBill Clinton amerikai exelnök pénteken Syracuse-ban azt mondta, hogy egy amerikai támadás ürügyet adhat Iraknak tömegpusztító fegyverek bevetésére az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. Ezért – az AP-nek nyilatkozva – óvatosságra intette utódát, George Busht, azt tanácsolva neki, hogy hallgasson a kongresszusra és az amerikai közvéleményre.
Magára marad az USA?
A belpolitikai vitát is eldönthetné, vagy legalábbis jócskán javítana a katonai beavatkozást támogatók esélyein, ha az amerikai diplomácia széles körű nemzetközi támogatást szerezne, ám eddig nem sok sikerről számolhatnak be. Kanada már korábban elhatárolódott az Egyesült Államok iraki politikájától, és azt tanácsolta a Fehér Háznak, hogy “törvényes úton” rendezze a problémát.
Különösen kemény dió Nyugat-Európa. Jacques Chirac francia elnök határozottan szót emelt a megelőző csapás ellen. A francia elnök szerint amennyiben az iraki rezsim elutasítja, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei feltételek nélkül visszatérjenek az országba, egyedül a világszervezet Biztonsági Tanácsa illetékes döntést hozni a további teendőkről. Németországban a választási kampány részévé vált az Irak-kérdés, Gerhard Schröder német kancellár leszögezte, hogy Németország a jövőben csakis ENSZ-felhatalmazással indított katonai akciókban vesz részt. Bush Európában egyedül Tony Blairre számíthat, ám a brit miniszterelnöknek is kemény csatákban kell megvédenie álláspontját saját pártja békepárti többségével szemben.
Az Európai Unió külügyminiszterei hétvégén Dániában megállapodtak abban, hogy a tizenötök teljes mértékben támogatják a világszervezetet az iraki kérdésben, ám egyetlen tagország sem szorgalmazta, hogy az EU valamilyen ultimátumot intézzen Bagdadhoz. Az Egyesült Államok katonai beavatkozásával kapcsolatban közös uniós álláspontot nem alakítottak ki a tagországok, ám “lényegében ellenzik Irak megtámadását”. “Senki sem indítványozott háborút, így nincs szükség állásfoglalásra egy olyan háborúval kapcsolatban, amely csupán feltevés” – mondta Petr Stig Moller dán külügyminiszter.
Még kevesebb sikerre számíthat a tengerentúli diplomácia a Közel-Kelet térségében. Bár a szaúd-arábiai nagykövet. Bandar Bin Szultan évtizedes barátja a Bush-családnak, az egyiptomi elnökhöz hasonlóan ő is ellenzi az amerikai beavatkozást a régió békéjének megőrzése érdekében. Szíria és Libanon is egyetért Bagdaddal abban, hogy az (amerikai) agresszió nemcsak Irak, hanem az egész térség ellen irányul. Az amerikaiak szempontjából az Ázsiából érkező hírek sem túl kedvezőek: Japán, India és Kína is jelezte, hogy nem támogatja a hadjáratot.
