Belföld

Pszichoaktív szerek után kutatva – az Ecstasy Generáció keresztapja

Alexender Shulgin kémikus rovarölő szerből gazdagodott meg, de az ismertséget az Ecstasy tabletták hatóanyaga, az MDMA szintézise hozta meg számára. A tudattágító szerek kutatására tette fel életét, legjobb kísérleti alanya önmaga volt.

Egy hűvös kaliforniai este Alexander Shulgin előkészült a Pachycereus pringlei kaktusz hatásainak önmagán, feleségén és tíz ismerősén – köztük két kémikuson és egy antropológuson – való tesztelésére. A kis csoport Shulginék nappalijában gyűlt össze.

Pszichoaktív szerek után kutatva – az Ecstasy Generáció keresztapja 1A pszichdelikus kaktuszkivonat és egy elszállt éjszaka története

Néhány hónappal korábban az antropológus mesélt arról Shulginnak, hogy érdemes lenne a kaktuszt alaposabban szemügyre venni, mivel egy mexikói barlangban fellelhető falfestmények szerint pszichedelikus hatású. Shulgin a kromatográfia segítségével megvizsgálta a kaktuszt, és azt találta, hogy valószínűleg enyhe tudattágító szer. A kaktuszkivonatot gyümölcslébe öntötte, majd a vizsgálatban résztvevő személyek számára másfél-másfél decit töltött.

“Úgy két óra múlva megszűntek a vizuális élmények, és rettenetesen félni kezdtem a mozgástól” – idézi fel emlékeit a Wired magazinnak az Ecstasyt (újra) felfedező 77 éves kémikus. Feleségének nagyon erős hallucinációi voltak. Másnap reggel Shulgin még pizsamában összegyűjtötte kis csoportját, és figyelmesen meghallgatta élményeiket. Mind a 12-en ugyanolyan erősségű italt kaptak, ennek ellenére hatan közülük fizikailag rosszul lettek, hatan viszont kellemes, ám felidézhetetlen élményekről számoltak be.

Rovarölőszerből gazdagodott megShulgin 1924-ben Berkeleyben született két általános iskolai tanár gyermekeként. Intellektuális környezetben nevelkedett: amellett, hogy megtanult franciául és oroszul, három hangszeren – hegedűn, brácsán és zongorán – tanult játszani. 1942-ben ösztöndíjjal felveszik a Harvardra, amire rettenetes élményként emlékszik vissza. “A körülöttem lévő diákok fontos emberek fiai-lányai voltak, pénzzel, pozícióval, szellemmel és óriási öntudattal. Én nem ilyen voltam, ezért nem alakulhatott ki közöttünk kapocs.” Másodévesként úgy dönt, hogy inkább beáll az amerikai hadseregbe. A háborúban könnyebb sérülést szenved, és morfiumos kezelést kap. A hatás egy életre lenyűgözi: “A morfium nem enyhíti a fájdalmat, hanem közönyössé teszi az embert iránta.” 1946-ban a Berkeley Egyetemen folytatja tanulmányait, később ugyanott doktorál. Az egyetem intellektuális nyitottsága nagy vonzerő számára: professzorai ösztönzésére kezd el a morfium szintézisével foglalkozni.

Az egyetem után a Dow Chemical vállalatnál fut be karriert: felfedezi a Zectran növényvédő szert, amely jócskán profitábilisnek bizonyul. A tudattágító szerektől továbbra is elbűvölve, 1960-ban kipróbálja a meszkalint és molekulaszerkezetének tanulmányozásával kezd foglalkozni.

Tudattágító szerek kutatására tette fel életét

Az idős kémikusra mindig is jellemzőek voltak a liberális szellemű kísérletek. Ez, bohém külsejével, fehér szakállával, torzonborz ősz hajával és gyűrött, afro-stílusú ingeivel kiegészülve azt a benyomást kelti, mintha a hatvanas-hetvenes évek ellenkultúrájának egyik emblematikus figurájával lenne dolgunk. Pedig nem. Bár pszichedelikus szerek kutatására tette fel életét, térítő munkát soha nem fejtett ki. Új vegyületek kikísérletezése és ezek gyógyszertani hatása izgatta mindig is.

A hírnevet az MDMA (3,4-metilén-dioxi-metamfetamin), azaz az ecstasy szintézise hozta meg számára. Ám emellett számos egyéb pszichoaktív vegyületet is felfedezett, így a DOM-ot (2,5-dimetoxi-4-metilamfetamin), ismertebb nevén az STP-t (a hatvanas éves népszerű szere), vagy a 2C-T-7 vegyületet (2,5-dimetoxi-4-(n)-propiltiofenetilamin), amelyet manapság “tripstasy” néven árulnak.

Feleségével két, kultikussá vált könyvet írt: PIHKAL: Kémiai Love Story (a mozaikszó jelentése: Phenethylamines I Have Known And Loved) és a TIHKAL: A történet folytatása (Tryptamines I Have Known And Loved) címen. Mindkettőben pszichedelikus látomásokkal és receptekkel ötvözi a száraz kémiai leírásokat.

Míg egyesek szemében Shulgin és kutatásai kultikus jelentőségűek, a tudós társadalom egy része és az amerikai kormány szemében farmakológiai szörny, aki beláthatatlan veszélyeket jelent a fiatalokra. Mások elismerik, hogy kutatásainak igenis van hozadéka.

A kémikus egyébként a tudattágító szereket olyan kutatási eszköznek tekinti, amellyel az ember ledöntheti saját korlátait és önmagába pillanthat. Épp azért az agg kémikus elveti ezeknek a szereknek a szórakozási céllal való felhasználását.

Pszichoaktív szerek után kutatva – az Ecstasy Generáció keresztapja 2Pszichiáterektől az éjszakai szórakozóhelyekig

Az Ecstasyt először 1912-ben a Merck gyógyszergyár szintetizálta. 1953-ig nem tekintették pszichoaktív szernek. Akkor azonban az amerikai kormány egy esetleges kémiai támadástól tartva állatkísérleteket végeztetett a szerrel, és a hatása alapján pszichoaktívnak minősítette.

Shulgin 1976 szeptemberében készítette el az MDMA szintézisét. Ebben az időben az amerikai fiatalok körében népszerű volt az MDA (3,4-metilén-dioxi-amfetamin) nevű szer, sőt akadtak olyanok is, akik metilezett változatáról szintén hallottak.

Shulgin először 16 milligramm MDMA hatását tesztelte magán – semmi. A heti adagot hétről hétre növelte. (Egy átlagos ecstasy tabletta 75-150 milligrammot tartalmaz.) Heurékát 81 milligrammnál kiáltott: 35 perc – kinyílt tudattal, mély békében.

A neurózist elűző szert számos pszichiáternek és pszichoterapeutának bemutatták, a nyolcvanas évekre meghatározó szereplője lett az úgynevezett “kísérleti terápiáknak”. Míg Shulgin és a psziciáterek a szer gyógyászati oldalával igyekeztek megismertetni Amerikát, az MDMA feltűnt az éjszakai szórakozóhelyeken. Egy felmérés szerint a dallasiak havonta 30 ezer adag MDMA-t fogyasztottak az idő tájt.

A pszichiáteri társadalom egy része amellett érvelt, hogy az ecstasy gyógyászati célú használatát csendben kell elismertetniük, Shulgin viszont nagyobb publicitást kívánt kutatásai eredményeinek. Végül arra való hivatkozással, hogy nagy az esélye a szer helytelen felhasználásának, 1985-ben a hivatalok úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik gyógyászati célú alkalmazását az USA-ban.

Az idős mester a mai napig szellemileg aktív: ambiciózus projektje a P. Pringlei kaktusz összes pszichoaktív összetevőjének meghatározása. Kutatásai során botanikai és antropológiai írások, sőt még régi egyházi feljegyzések tanulmányozása felé is elkalandozott. Célja, hogy kutatási eredményeit 2004-ben könyvben jelentesse meg.

Az önmagán való teszteléshez a mai napig ragaszkodó agg kémikust saját bevallása szerint néha kicsit megrémítik kísérletei. “Hogyan tanuljak másképp? Egyébként mindig tartok magamnál görcsoldót, végső esetben ehhez nyúlok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik