Belföld

Izraeli-palesztin összecsapás – ezúttal Johannesburgban

[Infostart] A Johannesburgban megrendezett "Föld-csúcs" színhelye előtt verekedtek össze izraeli és palesztin fiatalok. A zsidó fiatalok a közel-keleti ország napenergia-felhasználásának fejlett technikáját akarták bemutatni, brossúrákat osztogatva és énekelve. A palesztinok beléjük kötöttek, majd a kép csoport egymásnak esett. Izraeli és palesztinokkal szimpatizáló fiatalok verekedtek össze szerdán a Johannesburgban zajló Föld-csúcsértekezlet egyik színhelyén. Egy mintegy 30 főből álló csoport, köztük izraeli küldöttek és a Zsidó Diákok Világszövetségének tagjai, a napenergia izraeli hasznosítását magasztalták, énekeltek, táncoltak, és brosúrákat osztogattak. Egy másik, ugyancsak mintegy harminc fős csoport viszont Izrael-ellenes jelszavakat skandált. Az izraeliek az "Adj a békének még egy esélyt!" jelszóval válaszoltak. Egy idő után a két társaság ölre ment. A verekedőket néhány perccel később a rendőrök választották szét. A jelek szerint senki sem sebesült meg. Az egyik izraeli diák az AFP francia hírügynökség tudósítójának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a palesztinbarátok a világértekezletet átpolitizálják, és ezért minden ok nélkül megzavarták a napenergia felhasználását szorgalmazó megmozdulást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik