Belföld

Citadella-terasz: a bontás elkezdődött

Megkezdődött a Citadella mellett engedély nélkül létesített teraszkávézó lebontása - a tulajdonosok együttműködésével. Akár a törvényes határidőre, azaz 15 napon belül pont kerülhet az ügy végére, ám az üzemeltető cég szerint bizonyos események hátráltathatják a munkálatok pontos befejezését.

A korábbi elképzelésekhez képest egy nappal korábban kezdődött el a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft. által felépített terasz bontása, ráadásul a tulajdonos maga kezdte azt el – közölte a FigyelőNet tudosítója. A cég, amely párhuzamosan több állami intézménnyel is perben, illetve jogvitában áll, minden követ megmozgatott, hogy a terasz a helyén maradjon. A cégvezető állítása szerint az anyagi kár eléri a 100 milliós nagyságrendet, ennek ellenére azonban elképzelhetőnek tartja, hogy engedély birtokában egyszer még teraszt épít a Citadella mellett.

Az eredeti terv szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) hétfőn reggel kezdte volna meg a munkálatokat, ám a vagyonkezelő cég már tegnap este hozzá látott a terasz eltüntetéséhez, tegyük hozzá: szerény sikerrel. “A terület munkaterület, csak cégünk, illetve az örökségvédelmi hivatal munkatársai léphetnek be. A bontás a KÖH folyamatos ellenőrzése mellett zajlik majd” – közölte Veres István, a cég vezetője, miután egyeztetett a főhivatal munkatársaival.

Ingyenreklám félmilliárdértHónapok óta foglalkozik a sajtó a Citadella 4U Vagyonkezelő kft. és a hivatalok között kialakult “pengeváltással”. Veres István a cég tulajdonosa nemrég úgy nyilatkozott a Best magazinnak, hogy a sajtó figyelmének köszönhetően ötszázmillió forintot érő ingyenreklámot kapott a Citadella 4U Vagyonkezelő kft. a teraszbotrány kapcsán.

A jog követése

A társaság jogkövető magatartást követ, ám a tűzijáték miatt nem tudja garantálni a 15 napos határidőt – mondta Veres István. A per, amelyet a vállalat kezdeményezett a bontást elrendelő hivatal ellen precedens értékű per lesz, hiszen az ország számos természetvédelmi területén folynak építkezések, a média azonban kevésbé foglalkozik velük – próbálta elterelni a figyelmet vendéglátó-ipari egységéről az ifjú cégvezető.

Az vita szempontjából az első fontos esemény 2001. májusához köthető. Ekkor kötött ugyanis negyven évre szóló szerződést a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft. a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) a Citadella vagyonkezelésére. A szerződést azonban az előírásokkal ellentétben a kulturális örökség minisztere, Rockenbauer Zoltán nem ellenjegyezte, mert a vagyonkezelői jog odaítéléséhez nyilvános pályázatot akart kiíratni.

Az aláírás hiánya miatt a megállapodás nem emelkedhetett jogerőre így a céggel korábban kötött, határozatlan idejű bérleti szerződés van érvényben – nyilatkozta Molnár Zoltán KVI vezetője augusztus elején. Nem így gondolkodik Veres, aki szerint cége törvényes megbízással rendelkezik a vagyonkezelésre vonatkozóan.

Csatlakozó hivatalok

A terasz építése idén márciusban kezdődött el és ettől kezdve felgyorsultak az események. A legkülönbözőbb típusú engedélyek hiánya miatt több érintett hivatal is határozatban szólította fel a céget, hogy azonnal fejezze be a munkálatokat és állítsa helyre az eredeti állapotokat. Így kapcsolódott a történetbe a KVI mellé a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a XI. kerületi tűzoltó-parancsnokság, a kerületi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, valamint a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség is. A vállalkozó oldalára állt – a kincstári vagyonkezelő megrökönyödésére – a kerületi jegyző, aki elutasította a KVI által benyújtott birtokvédelmi eljárási kérelmet.

Határozatok, bírságok, fenyegetések, bontási tervek, feljelentések, miniszteri aggodalmak követték egymást váltakozó gyakorisággal a nyár folyamán. A kezdeti érdeklődés lanyhulása után akkor került ismét az ügy a figyelem középpontjába, mikor felmerült: a vállalkozó esetleg megakadályozhatja az augusztus 20.-ról a hónap utolsó napjára elhalasztott tűzijáték megrendezését.

Varga Károly, a KÖH nemrég kinevezett új elnöke azonban augusztus 19-én bejelentette, hogy a hivatal lebontatja az engedély nélkül felépített kávézót és rövidesen az időpontra vonatkozó döntés is megszületett: a munkálatokat augusztus 26.-án reggel nyolckor kezdik. Veres István korábbi nyilatkozatában azt mondta: a bontási határozat jogellenes és nem végrehajtható, valamint a kényszerbontás veszélyezteti tűzijáték megrendezését. Egyúttal közölte: a bontás megakadályozása céljából birtokvédelmet kért a területre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik