Belföld

A bankoknak hozzá kell járulniuk a diákhitelezés biztonságos működéséhez

A kérdés a továbbiakban tehát az: milyen módon kerülhetnének a diákhitelezésben érdekelt bankok a számlavezetők közé?

Fontos jól látni a szereposztást. A Diákhitel Központ szerzi a forrást és nyújtja a diákhitelt. A hitelszerződés a hallgató és a Diákhitel Központ között jön létre. A Postabank csak a pénz eljuttatásában játszik szerepet. A folyósítást a Diákhitel Központ végzi kizárólag a Postabank által vezetett számlákra.

A számlavezetés piaci tevékenység

A versenytanács nem marasztalta el ezt a gyakorlatot, és döntését úgy indokolta, hogy mivel a diákhitel szociális termék, nyújtása nem piaci tevékenység. De valójában nem a diákhitel-nyújtásáról van szó, hanem a számlavezetésről, amelyet jelenleg csak a Postabank végez.

A számlavezetés pedig igencsak piaci tevékenység, ezért – Berlinger Edina, diákhitelezéssel foglalkozó közgazdász szerint – jogos a kirekesztett versenytársak felháborodása. Akárhogy is, őket nem kérdezték meg, hogy részt vennének-e a számlavezetésben, és ha igen, milyen feltételek mellett. Ez joggal zavarja őket.

Lassan a testtel…

Valószínűleg ez a frusztráció a hajtómotorja az utóbbi időben napvilágot látott reformkezdeményezéseknek, melyek egészében támadják a diákhitelezés jelenlegi alapelveit és szívesen összemosnák a finanszírozást, a számlavezetést és a beszedést is; mindhárom tevékenységet a bankokra bízva, csak azért, hogy a kívül maradt kereskedelmi bankok is részt kapjanak az üzleti lehetőségből. Pedig az egyes részfeladatokat csak egymástól elkülönítve és más-más szereplőhöz rendelve lehet igazán hatékonyan és átláthatóan megoldani: finanszírozást a tőkepiacról; a beszedést az APEH-en keresztül; a számlavezetést pedig a kereskedelmi bankok aktív részvétele mellett, úgy, hogy megszűnjenek a jelenlegi feszültségek.

Akár évente is változhat a bankok köre

Ezzel szemben sokkal vonzóbbnak tűnik egy olyan megoldás, amelyben azok a bankok kerülhetnek be a számlavezetői körbe, amelyek egyrészt teljesítik a sztenderd módon meghatározott, kedvező számlavezetési feltételeket (ami nem feltétlenül jelent teljes ingyenességet), másrészt a lehető legnagyobb mértékben járulnak hozzá a diákhitelezés biztonságos működéséhez. Ha a számlavezetői kör (a brit szakértők folyamatosan a “bank-club” kifejezést használták) évente változhat, azaz ha az első fordulóban kimaradó bankok később kellő erőfeszítés árán bekerülhetnek, akár úgy is, hogy egy régebbi klubtagot kiszorítanak, akkor biztos a versenysemlegesség is.

Milyen módon járulhatnak hozzá a bankok a diákhitelezés biztonságos működéséhez? Leginkább pénzzel. A Pénzügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy 2003-tól azok a bankok kerülhetnek be a számlavezetői körbe, amelyek teljesíteni tudják a későbbiekben meghatározandó feltételeket.

Teljes mértékben egyetértek azzal az állásponttal – fejti ki Berlinger Edina -, hogy nem nyitják meg automatikusan a lehetőséget minden bank számára. Ha ugyanis a feszültség oldása érdekében az elsőre legtermészetesebbnek tűnő megoldást választanák, azaz a hallgató szabadon dönthetne, hogy melyik banknál vezetett számlára kéri a hitelt, akkor érték veszne el a hallgató és a diákhitelezés szempontjából. A bankok valószínűleg nemcsak a számlavezetési feltételekben versenyeznének (ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a feltételrendszerek útvesztőiben és rangsorolni tudja az ajánlatokat), hanem százmilliókat költenének reklámokra is.

Egy lehetséges modell• A rendszerbe újonnan belépő hitelfelvevők minden évben az úgynevezett “diákhitel-klubhoz” tartozó bankok közül választhatnak.

• A bankok minden egyes náluk nyitott számla után évente meghatározott összeget – “fejpénzt” – fizetnek a Diákhitel Központnak.

• A klubtagsághoz az évente azonos időpontban és feltételrendszerben megrendezett aukción lehet hozzájutni. Minden évben – júliusban vagy augusztusban – három klubtagsági jogosítványt osztanak ki a következő két szemeszterre azoknak a bankoknak, akik a legmagasabb fejpénzt ajánlják.

• A diákhitel-klubba tartozó bankok sztenderdizált számlaszerződéseket kínálnak a hallgatóknak.

• A hallgatók a szolgáltatások színvonala, vagy egyéb személyes kötődés alapján választhatnak az így kijelölt bankok között. A későbbiekben bármikor átmehetnek az éppen aktuális klubtagok bármelyikéhez.

• Ha egy bank kikerül a diákhitel-klubból, akkor továbbra is megtarthatja a nála lévő számlákat.

A keretes írásunkban vázolt elképzelés persze számos részletkérdést megválaszolatlanul hagy. Azt viszont el kell ismerni, hogy az ügyfélkapcsolat rendszeres aukciókon meghirdetett értékesítésével közvetlenül és nagymértékben csökkenteni lehetne a Diákhitel Központ működési költségeit és azon keresztül a diákhitel kamatlábát, ugyanakkor megvalósulna a sokat emlegetett és áhított versenysemlegesség is. A verseny pedig nem marketinghadjáratokban realizálódna, hanem az aukciós ajánlatok emelésében.

Diákhitel Központ, a díjazott ügynök

Teljesen természetes gondolat húzódik meg egyébként az elképzelés mögött: a Diákhitel Központ rendszeresen nagy mennyiségű, jó ügyfelet képes szállítani a kereskedelmi bankoknak. A kereskedelmi bankok pedig díjazzák az ügynököt. Megszokott gyakorlat ez például az utazási irodáknál, a biztosító intézeteknél és az előfizetőkért versengő különböző szolgáltatóknál. A nyilvános aukció azt biztosítja, hogy a bankok azonos feltételek mellett, átlátható módon versenyezhessenek, így várhatóan a lehető legmagasabb ügynöki jutalékot lehessen elérni.

Tulajdonrészt a DHK-ból?

Létezik egy másik ötlet is arra nézve, hogyan lehet a bankokkal megfizettetni az ügyfélkapcsolat értékét. Ebben az elgondolásban a bankok tulajdonrészt szerezhetnének a Diákhitel Központban. Csak ők vezethetnék a hallgatók számláit és évente tőkét kellene emelniük, amit a működési költség finanszírozására lehetne felhasználni.

Ez hatásában ugyanazt eredményezné mint az aukciós modell, csak kevésbé lenne átlátható és kiszámítható. Profitorientált bankok tulajdonszerzése több szempontból is problémás lehet; valójában nincs is erre szükség, hiszen csak folyamatos befizetésre szeretnénk őket szorítani a nyújtott előnyökért cserébe. Ehhez azonban nem feltétlen szükséges tulajdonosnak lenniük.

Összefoglalás:

Ne csak szlogen legyen, hogy a diákhitelezést a lehető leghatékonyabban kell megszervezni. A hatékony működés magában foglalja a működési költségek alacsony szinten tartását. Már csak azért is meg kell tenni mindent ennek érdekében, mert a működési költségeket hosszú távon a hallgatóknak kell megfizetniük. Ezért minden olyan értéket, amely a diákhitelezés “melléktermékeként” keletkezik, legyen az ügyfélkör, adatbázis, szimulációs modell vagy “know-how”, meg kell próbálni a lehető legjobban fel- és kihasználni a hallgatók érdekében.

Vissza a cikk elejére >>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik