Belföld

Tőzsdehét – a víz az úr

Ismét a saját útjukat járták Kelet-Európa tőzsdéi a múlt héten, messze megelőzve az elbizonytalanodó amerikai és nyugat-európai piacokat. A BUX végre elmozdult a hétezer pontról.

Az Egyesült Államokban a hét elején a Fed – igazolva a várakozásokat – nem változtatott irányadó kamatszintjén. Módosított viszont a jövőbeni várakozásain: az eddigi semleges minősítés után ismét a gazdaság lehetséges lehűlésére figyelmeztetett. Noha már a döntést megelőzően is akadtak vélemények, amelyek szerint a Fed hamarosan rákényszerül a kamatszint csökkentésére, ezek a hangok főleg a pénteken megjelent, kedvező júliusi inflációs adatok nyomán erősödtek fel.

Hidegzuhany pénteken

Az elmúlt héten megjelent tengerentúli makromutatók meglehetősen vegyesen festettek. A kiskereskedelmi forgalom júliusi növekedésének adata például kiugróan magas volt, ám a bővülés szinte kizárólag a gépjármű-értékesítésekhez kötődött. Az ipari kibocsátás júliusi – nem várt emelkedést mutató – számainak publikálásakor még sok befektető bizakodott, ám az utolsó kereskedési napra még hátramaradt a feketeleves: a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe ugyanis ismét rosszabb lett a vártnál, nyolchavi mélypontjára esett vissza.

A Wall Street bizonytalan hangulatát erősített az a hír is, hogy a Standard & Poor’s hitelminősítő három nagy amerikai befektetési bank (Merrill Lynch, Morgan Stanley, J.P. Morgan) besorolásának rontásán gondolkodik.

A Dow Jones minimális elmozdulással zárta a hetet, a blue chipek közül kiemelkedett a Wal Mart kereskedelmi lánc teljesítménye. A társaság kedvező gyorsjelentése nyomán a részvény a “.com-hőskorra” emlékeztető száguldást produkált a héten. Chicagóban viszont megszaladtak az árak, elsősorban a Dell Computers meglepően jó negyedéves eredményének és a megemelt idei profitvárakozásának köszönhetően.

Szomorú hét a kontinensen

Európában borús hangulatban teltek a napok. Nagy-Britanniában ugyan tartották magukat a részvényárak, Párizs azonban megtört. A Vivendi likviditáshiányának rémképével gyötört befektetőket a Credit Suisse – főleg a biztosítási ágazatnak köszönhető – rendkívül gyenge eredménye is sokkolta. A két százalékos indexesést Frankfurtban is másolta a piac.

Térségünkben felfelé mozogtak a tőzsdeindexek. A varsói WIG kismértékben javult, Moszkvában és Budapesten jelentős emelkedést mutattak a tőzsdebarométerek. Prágában utoljára hétfőn folyt normális mederben a kereskedés és a Moldva. A kitelepített városban csütörtökön rövid időre – vészvonalon – újraindult a kereskedés, így a jegyzőkönyvekbe enyhe javulás szerepelhetett.

Pénz- és állampapírpiacHozamemelkedéssel zárultak a héten megtartott diszkont kincstárjegy aukciók. A három hónapos diszkont átlaghozama négy (9,55 százalék), a hat hónaposé huszonnégy (9,73 százalék), a tizenkét hónaposé harminc bázisponttal (9,88 százalék) emelkedett. Az ÁKK két esetben is a meghirdetettnél ötmilliárd forinttal kevesebb papírt bocsátott ki. A három hónapos diszkontból húsz, az évesből huszonötmilliárd talált gazdára, annak ellenére, hogy a leghosszabb jegy aukciójára nyolcvanmilliárdnyi ajánlat futott be. A hat hónapos diszkontból másfélszeres túljegyzés mellett harmincmilliárdnyit allokáltak le. Bár a hét közepén kedvező inflációs adat jelent meg, az állampapírpiacot jobban izgatták az árvízi hírek. A másodpiaci hozamok jelentős emelkedésen mentek át, minden lejáraton.

A DWIX index öt bázisponttal emelkedett (9,5 százalék).

A forint lényegében változatlan szinten zárta a hetet a dollárral szemben (250,8), az euróval szemben a sávban a centrumtól 10,8 százalékon állt pénteken.

Gyorsjelentések után

Itthon véget ért a féléves gyorsjelentések szezonja. Az indexet leginkább befolyásoló társaságok közül egyedül a Matáv eredménye hagyott némi kivetnivalót maga után, azonban a MOL és az OTP Bank a várakozások felett teljesített. A forgalom változatos képet mutatott. Az első napon mindössze kétmilliárd forintnyi részvény forgott a rendszerben, majd naponta egymilliárddal nőtt az összvolumen, hogy csütörtökön utoljára tavasszal látott szintre ugorjon, meghaladva a kilencmilliárd forintot.

A befektetők különösen a MOL eredményét díjazták. Az olajrészvény előző heti – igaz a cég saját részvény vásárlásai által generált – jelentősebb emelkedése nem állt meg, a héten újabb tizenhárom (!) százalékkal javult árfolyama. A MOL vevői oroszlánrészt vállaltak a BUX felfutásából, az index közel háromszáz pontos emelkedéséből a MOL kétszáztíz pontot képviselt.

A várakozáson felüli profitról számot adó OTP Bank is jól szerepelt, árfolyamát négy százalékkal hajtották feljebb a befektetők. A vegyipari papírok is kitettek magukért: a TVK hét, a Borsodchem tíz százalékot ugrott, igaz utóbbinál ez mindössze arra volt elég, hogy az előző heti drasztikus zuhanását nullázza.

Nem alakult hasonlóan jól a többi indextag kurzusa. A BUX kosárban szereplő tizenöt részvény közül tizenegy csökkenő értékkel zárta a hetet: a Synergon tíz, a Zalakerámia hét, a Rába hat százalékot zuhant, miután harmatos második negyedéves gyorsjelentéssel léptek részvényeseik elé.

Minimális csökkenést mutatott a Richter és a Matáv, főleg a távközlési papír piacán volt érezhető a befektetők kiváró taktikája. A kisebb kapitalizációjú részvények közül kiemelkedett a MOL-hoz hasonlóan kellemes eredményről beszámoló Prímagáz, amelynek kurzusa napról napra javult, végül hét százalékos heti hozamnál állapodott meg.

Ami van és lesz

Míg itthon a tűzijáték helyett az elöntött rakpartokban gyönyörködhettünk, nyugaton nem állt meg az élet. A tengerentúlon a hétfői kezdeti bizonytalankodást követően rákapcsoltak a részvényidexek, s másfél hónapos csúcsokat döntögettek. A “ludas” a dologban a vártnál kisebbet eső Conference Board fogyasztói bizalmi index, illetve a meglepően jó eredményről beszámoló Lowe’s kiskereskedelmi lánc volt.

Kedden aztán ismét fáradtság vett erőt a tőzsdemutatókon, főként a tech-szektorból érkező rossz hírek (az Agilent Technologies vártnál nagyobb vesztesége, illetőleg a Cisco Systems 2,5 milliárd dolláros “nagybevásárlási” terve) miatt. Hiába rukkolt elő remek második negyedéves számokkal a Home Depot is és lett kisebb a reméltnél az Egyesült Államok külkereskedelmi deficite. Mindez kevésnek bizonyult, mint ahogy az a hír is, hogy a Qwest Communications végre megszabadult üzleti telefonkönyv részlegétől. Hatástalan maradt a J.P. Morgan vételi ajánlása az AT&T papírjaira is.

A kontinensen felemás volt a kép. A Henkel árfolyama – miután a cég a remek negyedéves adatok fényében megerősítette, hogy tartja ez évi eredménytervét – a tavaly szeptemberi mélyrepülés óta nem látott magasságokba emelkedett, s szárnyalt a Vivendi Environnement is, miután hosszas egyezkedést követően kibújt egy másfél milliárd eurós fizetési kötelezettség alól.

A budapesti tőzsde mai indulásakor jelenik meg a folyó fizetési mérleg véglegesített júliusi adata, ami várhatóan nem zavar sok vizet. A hét második fele kevésbé lesz eseménydús: az Egyesült Államokban nem jelenik meg lényeges makroadat, egyedül a technológiai szektorban várható néhány vállalati eredmény (ADC Telecommunications, Ciena Corp.).

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Év eleje
Változás az év eleje óta,
%
BUX
7294,10
7131,10
2,28 %
Varsó WIG
13035,60
13922,20
-6,37 %
Prága PX50
455,9
394,6
15,53 %
Frankfurt DAX
3684,70
5160,10
-27,12 %
Párizs CAC
3374,10
4624,60
-27,04 %
London FTSE
4330,00
5217,40
-17,15 %
Nikkei 225
9788,10
10 542,60
-7,16 %
Hang Seng
10265,00
11397,20
-9,93 %
Dow Jones IA
8778,10
10021,50
-12,73 %
Rio Bovespa
9526,30
13577,60
-26,45 %
Mexikó BOLSA
6190,60
6372,30
-7,20 %
Nasdaq
1361,00
1950,40
-33,03 %
Moszkva RTS
340,2
260,1
30,81 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik