Belföld

Törvényességet akar a kormány a 12 magánosított agrárcégnél

A kormányzat arra szeretné rábírni az előző kormány által privatizált 12 agrártársaság vezetőségét, hogy a cégek belső viszonyait a törvényeknek és a magánítás eredeti szándékainak megfelelően alakítsa át - derült ki tegnap egy az agrártárcánál tartott sajtótájékoztatón. Szanyi Tibor politikai államtitkár konzultált az érintett társaságok szakszervezeti vezetőivel, valamint a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (Medosz) főtitkárával. Az agrártárca és az ágazati szakszervezet szerint a különlegesen kedvező feltételekkel végrehajtott magánítás során több törvényt is megszegtek. Az eljárás a dolgozók kisemmizésével, a leköszönt kabinet legszűkebb köréhez kötő befektetők helyzetbe hozásával rendkívül igazságtalan helyzetet teremtett. Bereczky András, a Medosz főtitkára a szakszervezeti szövetség kifogásait összefoglalva kijelentette: a 12 társaságnál a privatizációs szerződéseket írásban lényegében a dolgozók közül nem látta senki, emellett tudomása szerint volt egy olyan kikötés is, hogy a dolgozók csak kisebbségi, azaz 49 százalékos tulajdoni részt szerezhetnek, s legalább 70 százalékuknak részvényt kellett jegyeznie. [Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik