Belföld

Titkolózás a KirchMedia körül

Tovább aggódhatnak a KirchMedia hitelezői, mert tegnap is csak a cég megvételéért pályázók számát és a legmagasabb árajánlatot hozták nyilvánosságra, ami viszont eurómilliárdokkal kevesebb a hitelezők követeléseinél.

Hét konzorcium pályázik a KirchMédia átvételére, a legmagasabb árajánlat 2,6 milliárd euró volt, illetve 117 alkalmazottat fognak elküldeni – összesen ennyit voltak hajlandóak elárulni tegnap a KirchMedia képviselői a tegnap megtartott hitelezői gyűlésen. A KirchGruppe csődje pedig erősen foglalkoztatja a német közvéleményt. Ennek ellenére semmilyen kérdésre nem válaszoltak tegnap a cég képviselői. Az újságírók kíváncsisága kielégítetlen maradt, de még a hitelezők sem kaphatták meg az őket érintő kérdésekre a megnyugtató válaszokat.

Leo Kirch túlkapásaiA KirchGruppe Németország büszkesége volt egészen addig, míg a cég alapítója és vezetője, Leo Kirch által elkövetett hibák miatt csődbe nem ment. Kirch ugyanis olyan kockázatos beruházásokat erőszakolt ki és vitt véghez, amelyeket többnyire hitelekből finanszíroztak, és általában nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ilyen volt többek között a Premiere World tévécsatorna beindítása is. A problémák felszínre kerülése váratlanul érte a németeket, végül Kirch fizetésképtelenséget jelentett, amitől ő valójában a konszern nagy részének megmentését remélte.

Titokzatos vásárlók

Sem Hans Joachim Ziems, a médiakonszern ügyvezetője, sem Michael Jaffé, a csődbiztos nem volt hajlandó felfedni az ajánlatot tevő konszernek kilétét. A gazdasági élet szereplői és a hitelezők tovább találgathatnak, ki pályázik a KirchMedia megvételére. A csődöt jelentett KirchGruppe fő tevékenységi körét alkotja pedig a KirchMedia a ProSiebenSAT.1 televíziós társasággal együtt, nem csoda hát, hogy nem csak a hitlezőket izgatja a KirchMedia eladása. Két pályázóról mégis lehet biztosat állítani, a Springer und Bauer kiadó köré tömörült konzorcium, valamint a TF1 francia televíziós társaság nyíltan érdeklődött a KirchMedia iránt.

Különböző híresztelések szerint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök MediaSetje is pályázik a cég átvételére, ami erősen aggasztja a német közvéleményt. Berlinben sem szeretnék, ha az olasz szélsőjobb politikus befolyása alatt tartott MediaSet betörne a német médiapiacra. “Szomorú lenne, ha Berlusconi megszerezné a befolyást a német közvélemény felett” – nyilatkozta korábban egy politikus.

Találgatások szerint akad még egy külföldi beruházó, a Rupert Murdoch vezette NewsCorporation, amelyet szintén nem látnának szívesen Németországban, hiszen a német szíveket sem hagyná hidegen, ha a legjelentősebb médiakonszern egy része külföldi kézbe kerülne.

Titkolózás a KirchMedia körül 1Jaffé és a konszern vezetése az elkövetkezendő napokban fogják megvizsgálni a pályázatokat. Ha azok bizonyos feltételeknek megfelelnek, az ajánlattevők bepillantást nyerhetnek a konszern könyveibe. Rossz nyelvek szerint bizonyos konzorciumok csak azért tettek ajánlatot a KirchMedia megvételére, hogy a cég belső információihoz hozzájussanak. Ha kíváncsiságukat kielégítették, ajánlataikat vissza fogják vonni – mondják a bizalmatlanok.

KarcsúsításAz alkalmazottaknak sem szolgáltak jó hírekkel a tegnapi hitelezői gyűlésen elhangzottak. Összesen 117 munkatárstól akar megválni a cég vezetése, ami a KirchMedia alkalmazottainak az egyötödét jelenti.

Hoppon maradnak a hitelezők?

A moziban megtartott gyűlésen 507 hitelező képviseletében 211-en voltak jelen. Az általuk támasztott hitelezői követelés 8,5 milliárd euróra rúg. Ha a legmagasabb ajánlat valóban csak 2,6 milliárd euróról szól, a hitelezőknek jelentékeny összegekről kell lemondaniuk. Igaz, hogy a hitelezők által bejelentett követelés magában foglalja a banki hitelek mellett a kártérítési követeléseket is, valamint a lehívott, de vitatott érvényű opciókat is.

Hans-Joachim Ziems, a médiakonszern ügyvezetője azonban abban reménykedik, hogy később a pályázók közötti verseny feljebb is tornázhatja a mostani árajánlatokat. Ennél biztatóbbat azonban egyelőre nem tudott mondani a cég hitelezőinek.

Ziems és Jaffé szerint a benyújtott ajánlatok puszta ténye is optimizmusra ad okot, és azt bizonyítja, hogy a KirchMedia igenis életképes. A csődeljárás kezdete óta a tévéállomások zavartalanul tovább sugároztak, mintha mi sem történt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik