Nekem, akinek még a jelenről sem igazán van képem, mindenképpen érdekesnek tűnt, hogy hogyan látja valaki a jövőt, pláne, ha még művész is az illető. Pláne tizenketten. Pláne festők (lévén jövőKÉP). Azonban az album tanulmányozása után sem lettem okosabb, viszont mélységes megnyugvás vert bennem gyökeret: nem vagyok egyedül! Most már még legalább tizenkét emberről tudom, hogy neki is csak olyan képzete van a jövőről, a jelenről, a világról, mint nekem: semmilyen. Merthogy legfeljebb önmagamat látom úgy-ahogy, és a Jövőkép című album sem más, mint tizenkét ember története, és mint minden történet, arról szólnak, hogy a kötet alkotói hogyan próbálják megvalósítani világ és ember harmonikus viszonyát, megtalálni az egységben való kiteljesedés lehetőségét.
Ádám Zoltán, Bukta Imre, Gaál József, Soós Tamás és Šwierkiewitcz Róbert a múlt, a mitológia és az egzotikum világán keresztül érzékeli és láttatja az összhang megvalósulási lehetőségét. Ádám Zoltán és Šwierkiewitcz Róbert szibériai sámánokról, illetve a hindu vallás elemeiről festett képei az ember és a világmindenség misztikus viszonyát, az idő és tér dimenziójának öröktől való végtelenségét sejtetik. Bukta Imre a természet, a táj megmunkálását leegyszerűsített, archaikus szimbólumokkal jeleníti meg; a visszatérő oválisok, a végtelenben találkozó párhuzamos vonalak és a szimmetrikus alakzatok a tisztaság, a nyugalom és az egységben való hit kisugárzásai.
Gaál József robusztus formái az embert borító valamiféle védő- vagy gátló mez hatását keltik, meleg színű geometrikus alakzatokból felépített szoborszerű nőalakjai ősi istenségeket idéznek, míg a Soós Tamás szürke hátterein áttetsző, vésethatású, halvány, szimmetrikus vonalak finom kimunkálású ékszerekhez hasonlóan teremtik meg a melankólia mitológiáját. A tér és az ember összhangot teremtő egymásban létezése, a valóság és képzelet mibenlétének kérdései jelennek meg drMáriás, feLugossy László, Klimó Károly és Vogl Filemon festményein. DrMáriás és Vogl Filemon tér és anyag viszonyát, a rész és az egész szimbiózisát, az embernek, illetve a matériának a mindenségben lebegő, játékos jelenlétét mutatja meg. Klimó a képzeletbeli valóságnak a valódi világot leképező jellegét ábrázolja a fény és az árnyék, az erős színek, az anyagiság elsődlegességének hangsúlyozásával, FeLugossy pedig a nemlét és a szétáradás kettőségén keresztül látszat és valóság olykor fordított viszonyát, többértelműségét helyezi képei középpontjába.
Az időnek, a térnek és a valóságnak az emberi kapcsolatok tükrén át való szemlélése jellemzi Csurka Eszter, Duliskovich Bazil és Roskó Gábor alkotásait. Csurka Eszter a magzatiság és a gyermeki lét ijesztő-barátságos térben létezését ábrázolja, míg Duliskovich Bazil az egyforma kiszolgáltatottságban megvalósuló egységet érzékelteti a test vonatkozásában ábrázolt emberi viszonyokkal. Roskó Gábor illusztrációszerű képei emberi történeteket, sorsokat mesélnek, a hétköznapiság és a csodák világa keveredik és teremt összhangot a filmjeleneteket idéző festményeken.
Szombathy Bálint felkészültséget, őszinte érdeklődést, szakértelmet tükröző kérdései színvonalas, izgalmas beszélgetéseket eredményeznek, a művészek által elhangzottak fontos mellékletei a kötetben megjelenő reprodukcióknak, talán csak a folyamatos – a kötet alkotóinak tematikus egységét megteremteni akaró- jövőképre vonatkozó kérdések túl direktek. A jövőről úgysem tudnak többet mondani a szavak, mint amiről sokkal megfoghatatlanabbul, tehát jóval relevánsabban a festmények mesélnek.
Jövőkép a címe az albumnak, de ami a jövőről szól az album oldalain szóban és képben, az a jelen. Meg a múlt. Csak annyiban jövő, ahogy a múlt által meghatározott jelen hordozza magában a potenciákat, és ez nem is lehet másképpen, hiszen a jövő mindig csak a pillanat lehetőségeinek kivetítődése – de ez a tizenkét festőművész talán legalább érzékeli, sejti a múltat, mögé lát a jelennek, és ezáltal a leginkább hivatott arra, hogy a jövőről beszéljen.
