Belföld

Kiszemelt Postabank-vezetők

A most megjelent Figyelő információi szerint a Postabank Rt. elnöki székének várományosa Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezetője. A vezérigazgatói posztra állítólag két személyt is kiszemelt az állam.

Míg a két állami lakossági bank közül a jobb karban lévő Konzumbank élére nem sokkal a választások után kinevezték az új vezetőket, az ismét gyengélkedni látszó Postabank (Olvassa el a Postabank hányattatásairól szóló háttéranyagunkat >>) élére mostanában sikerült jelölteket találni.

Kikicsoda: Király JúliaKirály Júlia 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervgazdasági szakán, majd rövid kitérő után – fiatal végzősként – a Központi Statisztikai Hivatal különböző főosztályain szerzett értékes kapcsolatokat – nyilatkozott pályájának kezdeti lépéseiről a Közgazdasági Szemle egy korábbi számában. A vele készített interjúban Király Júlia az első munkahelyén elköltött nyugodt, békés kávék emlékét is visszaidézi, amelyből – mint vallja – a mai fiatalok már sajnos kimaradnak, amit aligha élvezhet majd a pénzek elszivárogtatásáról hírhedtté vált egykori Prinz-birodalomban. A Postabank kiszemelt vezetője 1982-ben az Országos Tervhivatalhoz került, ahol megismerkedett a jelenlegi magyar pénzügyi vezetés krémjével. Ugyancsak az OT-ból vezet az út 1986-ban egy fél éves rotterdami ösztöndíjra, az Erasmus Intézetbe, ahonnan több mint tíz publikációval, valamint kandidátusi disszertációjának tervezetével tér haza. Király Júlia 1989-ben a Bankárképző egyik alapító tagja, ma vezérigazgatója.

A Postabank péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén az állam képviselője valószínűsíthetően Király Júliát, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezérigazgatóját jelöli a társaság élére – áll a Figyelő “Menesztett menedzserek” című írásában, amely az állami vállalatoknál “rohamtempóban” véghezvitt fejcseréket, az azt mozgató rendszert, és azok gazdasági hatásait elemzi. A pénteki közgyűlés napirendjén a vezető tisztségviselők megválasztása szerepel. A lap Király Júlia, az elnöki poszt várományosa mellett említést tesz a két lehetséges vezérigazgató-jelöltről is. Egyikük Morgós Katalin, aki korábban a Westdeutsche Landesbank elnök-vezérigazgatója volt, a másik kiszemelt pedig Major Zoltán, László Csaba pénzügyminiszter egykori munkatársa.

Kezdődik a második privatizáció?

Nem hiszem, hogy hosszú távon az államnak szüksége van olyan kereskedelmi bankra, amelynek lakossági üzletága is van – adta meg a “privatizációs” alaphangot alig néhány nappal a parlamenti választások második fordulója után több nyilatkozatában is László Csaba. Az akkor még csak beiktatásra váró pénzügyminiszter szavai azt jelezhették a piac számára, hogy az új kormányzat “kíméletlenül” nekilát majd a még megmaradt – “családi ezüstnek” csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető – két kereskedelmi pénzintézet, a Postabank és a Konzumbank eladásához. Az egyetlen bizonytalansági tényező az maradt, hogy a “hosszú távon” kifejezés mit is jelent pontosan az új pénzügyi vezetés szótárában. (Figyelő, 2002. 28. szám)

A tavalyi veszteségA Postabank június legvégén megtartott rendkívüli közgyűlésén a bankcsoport eredményeire bólintottak rá a tulajdonosok. Ekkor derült ki, hogy a csoport 365 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett 3,3 milliárd forintos veszteséget termelt, vagyis a 10 százalékos bővülés ellenére a bank előző évi, szerény 900 millió forintos nyeresége komoly veszteségbe fordult.

Érdeklődő akad bőven

Mind a Postabankra, mind a Konzumbankra számos versenytárs ácsingózik. “Mindkét pénzintézet iránt érdeklődünk, de kizárólag a nyílt pályázatot tarjuk megfelelő megoldásnak” – erősítette meg néhány hete a Figyelő kérdésére az Erste Bank szándékait Kisbenedek Péter vezérigazgató, akinek adott esetben valószínűleg az amerikai GE Capital érdekeltségébe tartozó Budapest Bank, a Magyarországon megjelenni készülő Bank of China és az OTP Bank ajánlatával kellene versenyre kelnie.

A vezérigazgatónak a nyílt pályáztatásra vonatkozó szavai azért is különösen érdekesek, mert több forrás is arról számolt be, hogy az OTP Bank informális tárgyalásokon igyekszik meggyőzni a döntéshozókat: “mindenkinek az lenne a legjobb”, ha a Postabank eladására vonatkozó tárgyalásokat a legnagyobb hazai pénzintézettel kezdenék meg. Erre utalnak Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szavai is, aki a Figyelőnek eljuttatott nyilatkozatában azt mondja, hogy szerinte “a pénzintézet helyzetét véglegesen, gyorsan és a költségvetés számára a legolcsóbban úgy lehet rendezni, ha az OTP Bankhoz kerül”. Ráadásul – hangzik az érvelés – az “ügyfelek érdekét, a fennakadások nélküli átmenetet is ez biztosítaná”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik