Belföld

Range Rover – A valódi luxusterepjáró

A kategóriateremtő Range Rover merőben új technikai háttérrel készül visszahódítani trónját. A BMW X5 és a Mercedes ML ellenfele nem csak az aszfalton érzi magát otthon, hanem az igazán kemény terepen is.

Közel a negyedik X-hez

Range Rover – A valódi luxusterepjáró 1A Range Rover, a tradicionális brit márka története még 1965-ben kezdődött, ugyanis ekkor született meg a világ első luxusterepjárójának terve. Az ötlet a Rover főkonstruktőrétől származik, aki egy olyan járművet álmodott meg, ami a közúton személyautósan kényelmes, ugyanakkor a terepen sem vall szégyent. Ezt az elképzelést a kor szintjén remekül valósította meg a V8-as alumínium karosszériás Range Rover. Az új koncepció iránt nagy volt a kereslet, melynek köszönhetően a 70-es évek egyik legsikeresebb összkerék-hajtású modelljévé vált. A 80-as években a kocsi már státuszszimbólummá nőtte ki magát, amit az is bizonyít, hogy a híres francia divatlap a Vouge egyik fotózásán is epizód szerepet kapott.

TuningAki kevesli a Range Rover 286 lóerős teljesítményét, annak kínál alternatívát a BMW specialista Hamann-Motorsport. Az öt literesre felfúrt V8-as blokk speciális hengerfejet és új sport-vezérműtengelyeket kap. Legvégül pedig az új motorhoz optimalizálták a motorvezérlő elektronikát, így a hathatós beavatkozások végeredménye nem kevesebb, mint 360 lóerő. A módosított erőforrás legnagyobb nyomatéka 520 Nm. Ezzel az autó százra gyorsulása 8,8 másodpercre javul, végsebessége pedig megközelíti a 230 km/órát.

Az exkluzivitás terén a legújabb, harmadik generációs Range Rovernek sem kell szégyenkeznie, hiszen fejlesztése még akkor kezdődött, amikor a Land Rover a BMW fennhatósága alá tartozott. Azóta a bajorok financiális okok miatt kénytelenek voltak megválni a Rovertől, és ezzel együtt a terepjáró-részlegtől is, amely így a Fordhoz került. A tervezőknek rendkívül jól sikerült ötvözniük a tradicionális formavilágot az ultramodern, agresszív vonalakkal. Természetesen megtartották a semmivel sem összetéveszthető hagyományos karosszéria-arányokat, amitől a Range első pillantásra felismerhető. Az autó külső méretei jelentősen megnőttek, hossza kis híján öt méter.

A kocsi markáns orrkialakításán jól érződik a BMW hatása. A hűtőmaszkot két hatalmas lámpatest fogja közre, amelyek magukba integrálják az összes világítótestet, az indextől a ködlámpáig. A design teljesen letisztult, a ma divatos élekkel és körökkel operál. Az igazán komoly változások azonban a karosszéria alatt lapulnak. A Rover szakított a tradicionális alvázas és merevtengelyes kialakítással, helyette korszerű, de ugyanakkor ebben a kategóriában szokatlan önhordó építésmódot választott. Ezzel a megoldással jelentősen csökkenthető a jármű tömege, de a Range-nél a könnyű alumínium ajtók dacára sem sikerült ezt 2,4 tonna alá szorítani. Ennek a hatalmas monstrumnak a mozgatása nem könnyű munka, ezért ezt egy bivalyerős BMW erőműre bízták.

TechnikaA Range Rover hajtásrendszer igazi unikum. Az autó állandó összkerékhajtású, alaphelyzetben 50-50 százalékban osztja el a nyomatékot az első és hátsó tengelyek között. Szükség esetén ezt az arányt a legoptimálisabbra változtatja az elektronikus vezérlésű Torsen differenciálzár. Ezenkívül található még felező is a hajtási rendszerben, amit csak rendkívüli terepviszonyok között kell használni. A kocsi légrugós futóműve egy műszaki csemege, amely a független felfüggesztésének dacára terepkörülmények között is képes szimulálni egy merevtengelyes futóművet.

Motor, futómű

A terepjárók királyába a kék-fehér modellekben már jól bevált 4,4 literes V8-as 286 lóerős motor került, melynek nyomatéka nem kevesebb, mint 440 Nm. Az aggregát olajozó rendszerén kisseb módosításokat kellet végrehajtani, hiszen a kocsi képes akár olyan emelkedőkre is felkapaszkodni, amelyek közelébe egy hobby terepjáró sohasem merészkedik. Ezzel az erőforrással már dinamikusan mozog a Range Rover, hiszen kevesebb mint 10 másodperc alatt éri el a százat, a végsebessége pedig valamivel meghaladja a 200 km/órát. A szilárd utakat elhagyva különös jelentőséget kap a kocsi elektronikával teletűzdelt hajtásrendszere, amellyel a vezető egy ötfokozatú, kézzel is kapcsolható automataválton keresztül érintkezik. A Range nehéz terepen való irányítását nagymértékben segíti a szintszabályozóval kombinált menetstabilizáló rendszer, amely nem csupán a fékekkel, de a légrugókkal is képes operálni. Völgymenetben pedig a HDC (Hill Descent Control) veszi át az irányítást, kihasználva a maximális motorféket.

Luxus belső

Range Rover – A valódi luxusterepjáró 2A Range Rover hatalmas belső teréből árad az exkluzivitás. A műszerfal modern kialakításán érződik, hogy a harmadik évezred szülötte, a kiváló minőségű bőrrel és cseresznyefa berakásokkal díszített egység önmagában is egy műalkotás. A rengeteg elektronikai berendezés természetesen az utasteret sem kerüli el, így megtalálható itt szinte minden, amit egy korszerű luxusautó kínálhat, az elektromotorok által mozgatott ülésektől kezdve, a több zónás digitális klímán át egészen a műholdas navigációs rendszerig.

Az új Range Rover különleges színfoltja az egyre bővülő szabadidő autó piacnak, fényűző luxusával, és kimagasló terepjáró képességével egyedülálló tradicionális kategóriát képvisel. Az azonban kétséges, hogy a jövőbeni tulajdonosok menyire tudják majd kihasználni a kocsi félelmetes árokmászó képességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik