Belföld

Kényszer helyett meggyőzés – banánturmixszal

Új szemléletmód hódít az állatkísérletekben: brit kutatók az állatvédők lecsendesítése érdekében arra tanítják be laboratóriumi majmaikat, hogy együttműködjenek a tudományos kísérletek elvégzésében.

Új szemléletmód az állatkísérletekben. “A meggyőzés váltja fel a kényszerítést – írja a NewScientist. – Néhány laboratóriumi állatot arra tanítanak be, hogy saját ketrece biztonságában vegyen részt a kísérletekben, és akkor, amikor ő akarja.”

Ha a részvételt nem is, az együttműködést választhatják

Kényszer helyett meggyőzés – banánturmixszal 1A brit Defence Science and Technology Laboratory kutatói például az ingerületátvivő anyagok finom neurológiai hatásait vizsgálják majmok “együttműködésével”. Fejükbe először parányi jeladót ültetnek be, hogy agyuk elektromos aktivitását távolról is figyelemmel tudják kísérni. Majd olyan ellenállhatatlan luxuscikkek segítségével, mint a banánturmix, betanítják őket bizonyos feladatok megoldására, például arra, hogy egy érintőképernyőn megkülönböztessenek bizonyos formákat.

Az ilyen jellegű kísérleteket hagyományosan úgy végezték, hogy az állatokat kivették ketrecükből és a vizsgálati szobában lekötözték őket. “Most a viselkedéstesztet visszük az állatokhoz” – nyilatkozta a brit tudományos hetilapnak az egyik kutató, aki az állati jogok harcosabb természetű védőitől tartva neve elhallgatását kérte.

A lap értékelése szerint a módszer előnye, hogy a vizsgálatok könnyebben elvégezhetők, az eredmények megbízhatóbbak, mivel az állatok nem kerülnek stresszhelyzetbe, és növeli az állatok jólétét, mivel a kísérlet elvégzéséhez nem kell leszedálni vagy megkötözni őket.

A névtelenül nyilatkozó kutató már-már tudat- és erkölcsfilozófiai magasságokból ecsetelte a módszer erényeit. “Kétségkívül úgy tűnik, az állatok jól érzik magukat. Nem a mi dolgunk, hogy ilyen antropomorf ítéleteteket alkossunk, de az állatoknak lehetőségük van arra, hogy ne hajtsák végre a tesztet. Mi soha nem kényszerítjük arra főemlőseinket, hogy valamit megtegyenek.”

ReinhardtA főemlőskutató Reinhardt maga is a módszer úttörője, az 1990-es évek elején rézuszmajmokat tanított be arra, hogy vérvétel céljából nyújtsák ki a karjukat a ketrecből.

Legalább a körülményeik jobbak

Az állatvédők egy része üdvözölte a brit kutatók módszerét. A washingtoni Animal Welfare Institute tanácsadója, Viktor Reinhardt szerint mindenhol elő kellene mozdítani a módszer használatát: “Ha az állatokkal dolgoznának, nem pedig az állatok ellen, akkor nem lenne oka a küzdelemnek”.

Sokkal visszafogottabban nyilatkozott az eljárásról Maggie Jennings, a brit Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals tagja: “Bár a körülmények javítását szorgalmazzuk, nem tölt el örömmel az a gondolat, hogy arra képeznek ki állatokat, működjenek együtt olyan kísérletekben, amelyek fájdalmat okoznak nekik és végső soron halálukat okozhatják.”

A majmok jogi nyilatkozata

Nehezebb lett volna azonban egy jó szót is kicsikarni például Steven Wise professzorból, a Harvard Egyetem jogi tanszékének tanárából, aki május közepén indított kampányt az Egyesült Államokban azért, hogy az amerikai törvényhozás ismerje el: bizonyos fajok, elsősorban a magasabb rendű főemlősök, köztük a delfinek, a gorillák és a csimpánzok személyiséggel és jogokkal rendelkeznek.

Mr. Wise – többek között az Animal Legal Defense Fund közreműködésével – első lépésben azt szeretné elérni, hogy a csimpánzok legalább olyan jogi képviselettel rendelkezhessenek, mint a gyerekek vagy a cselekvőképtelen idősek, így az állatvédők jogi eszközökkel léphetnének fel például a kutatók és az idomárok ellen. Elkézelése szerint a csimpánzokat olyan jogok illetnék meg, mint az élethez és a szabadsághoz való jog, valamint a kínzástól, kegyetlen bánásmódtól való szabadság.

Wise hosszabb távon azt szeretné elérni, hogy ezek a jogok kiterjedjenek minden olyan állatra, mely rendelkezik legalább minimális fokú autonómiával, vagyis éntudattal, vágyakkal és az intencionális cselekvés képességével. Az alapvető jogok kiterjesztéséért küzdő Wise jelenleg a majmok jogi nyilatkozatán dolgozik, melyet reményei szerint 2010-re aláírnak a világ vezető hatalmai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik