Belföld

A Ruhrgas egészét akarja az E.ON

A világ egyik legnagyobb energiaipari vállalkozása, a német E.ON a Ruhrgas egészét akarja megszerezni. Szerda este már meg is állapodott egy 40 százalékos pakett megvásárlásáról.

A legnagyobb német közüzemi szolgáltató cég, az E.ON, amely egyben a világ egyik legjelentősebb energiaipari cége, szerda este megállapodásra jutott a Shell, az ExxonMobil és a Tui (korábban: A Ruhrgas egészét akarja az E.ON 1Preussag) cégekkel, hogy megvásárolja tőlük a gázszolgáltatással foglalkozó Ruhrgas 40 százalékos részvénycsomagját. A három eladó közvetve birtokolt ennyit a Ruhrgasból, amelynek maradék részét szintén az E.ON próbálja megszerezni. A 40 százalékos pakett értékét 4,1 milliárd euróra becsüli a brit Financial Times.

Magyar szempontbólAz E.ON és a Ruhrgas fúziója a magyar energiapiacra is jelentős hatást gyakorolna: az E.ON (rész)tulajdonában van ugyanis a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (Titász), a Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Dédász), a Közép-Dunántúli Gázszolgáltató Rt. (Kögáz), továbbá az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász). A Ruhrgas viszont a fővárosi gázsszolgáltatóban, a Főgáz Rt.-ben érdekelt.

Fellebbezett a minisztériumhoz

A mostani ügylet azonban csak akkor lép életbe, ha az E.ON-nak sikerül megszereznie egy korábbi tranzakcióhoz a minisztériumi jóváhagyást. Az E.ON ugyanis korábban már kötött egy igen bonyolult ügyletet – többek között – a brit BP-vel és Vodafone-nal, valamint a német RWE-vel, illetve a szintén német szénbányászati céggel, a Ruhrkohle AG-val (RAG). Ennek során 60 százalékot szerzett a Ruhrgasban, de ezt a tranzakciót a német kartellhivatal nem hagyta jóvá. (Az E.ON egyébként nem közvetlenül az említett multiktól vásárolta a Ruhrgas-részesedéseket, hanem két holdingvállalattól, a Gelsenberg és a Bergemann cégektől.)

A kartellhivatali elutasítás azonban nem kedvetlenítette el az E.ON-t: a német kormányhoz fellebbezett, egészen pontosan a gazdasági minisztériumhoz, amely várhatóan pénteken jelenti be döntését. A Financial Times szerint a tárca felülbírálja majd a kartellhivatalt. A német Handelsblatt szerint már megvan a minisztériumi döntés, de azt péntek előtt nem hozzák nyilvánosságra.

Valamit valamiért

A Ruhrgas egészét akarja az E.ON 2Ugyanakkor a német gazdasági minisztérium várhatóan szigorú feltételeket szab az egyesülő cégek számára: az E.ON-nak például minden bizonnyal meg kell majd válnia a Ruhrgas konkurensében, a VNG-ben (Verbundnetz Gas) jelenleg birtokolt 42 százalékos részvénypakettjétől. A VNG szintén gázszolgáltató, s eziránt előreláthatólag a francia Gaz de France érdeklődik majd, illetve a Vattenfall Europe is a vevőjelöltek közé tartozhat.

Ugyancsak szóba került, hogy a németországi településeken, mintegy 100 helyen működő közszolgáltatótól, a Thüga holdingtársaságtól is meg kellene válnia az E.ON-nak, ha megkapja a minisztériumi jóváhagyást a Ruhrgas felvásárlására.

A legnagyobb a kontinensen

Ha engedélyezik az akvizíciót, akkor a cégcsoport Európa legnagyobb gáztársaságává alakul. Ugyanakkor az E.ON éppen most adja el egyéb ipari érdekeltségeit, így például a speciális vegyipari leányvállalatát, a Degussát, és logisztikai csoportját, a Stinnest. (Erről szerdán már a FigyelőNet is beszámolt, hiszen a Stinnes megvásárlásával a Deutsche Bahn, a német vasút a magyar spedíciós piacra is betörhet.)

Ugyancsak az E.ON-t érintő hír, hogy a csoport csütörtökön bejelentette: Wulf Bernotat igazgatósági elnökként 2003. május elsejétől átveszi a konszern irányítását. Bernotat eddig a Stinnes elnöke volt, amelyet 1,6 milliárd euróért ad el az E.ON a Deutsche Bahnnak. Bernotat kinevezésével megszűnik az eddigi “társkirályság”, vagyis a mostanáig pozícióban lévő két elnök, Ulrich Hartmann és Wilhelm Simson 2003. áprilisában távozik tisztségéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik