Belföld

Erzsébet híd – percről percre

A FigyelőNet kérdésére Kocsis Imre a Lelkiismeret88 csoport elnöke cáfolta, hogy a délelőtti demonstrációhoz szervezőként bármi közük lenne, bár azt nem tagadta, hogy részt vesznek a megmozduláson.

Délelőtt nyolc óra tájban 10 műszaki hibát jelző gépjármű torlaszolta el az Erzsébet-híd hat sávját, követelve, hogy számlálják újra a

Fidesz: a népi kezdeményezés megbukottA Fidesz választási vereségét követően a MIÉP és a Fidelitas követelte először a szavazatok újraszámlálását. Orbán Viktor csak később és nagyon óvatosan csatlakozott a választás jogszerűségét kétségbe vonókhoz. Június elején olvashattuk a volt kormányfő honlapján közzétett interjúban, hogy “számtalan kétely merült fel Magyarország polgáraiban a tavaszi országgyűlési választásokon”. A nyílt levél szerint a Fidesz a választások eredményét tudomásul vette, de “biztosítani kell a polgárok jogát, hogy – ha kezdeményezik – újraszámolhassák a szavazatokat.” (Orbán Viktor nyílt levele a polgárokhoz >>)

Az első módosító indítvány a 90 napos határidő helyett jövő áprilisra változtatta volna a szavazólapok megőrzésének dátumát. Ez június elején elbukott. Az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem vette fel a tárgysorozatba a fideszes indítványt. Az előterjesztő Rogán Antal a bizottság előtt úgy érvelt, hogy a szoros választási eredmény sokakban különféle természetű aggályokat, kételyeket ébresztett. A képviselő jelezte, hogy népi kezdeményezést kívánnak indítani a szavazatok újraszámlálása érdekében, és ezt gátolhatja, ha időközben a szavazólapokat megsemmisítik.

A kormánypárti képviselők az indítvány elutasítását azzal indokolták, hogy az ellenzék beadványa csak látszólag technikai jellegű. Valójában az a cél, hogy a kormány és az országgyűlés legitimitását vonják kétségbe. Fodor Gábor az akkori beadványt indokolatlannak minősítette. Véleménye szerint a javaslat mögött az a politikai szándék húzódik meg, hogy a Fidesz politikai izgalmi állapotot kíván fenntartani a társadalomban.

A Fidesz később sem adta fel szándékát, és az MDF-fel közösen újabb indítványt nyújtott be a szavazatok megőrzésére. A Fidesz képviselőcsoportjának helyettes vezetője megvádolta a “hatalmat birtokló pártokat”, hogy nemcsak ellenérdekeltek a szavazatok újraszámlálásában, hanem minél hamarabb meg akarják semmisíteni őket.

A második indítványt kedden utasította el az országgyűlés, Szijjártó Péter fideszes képviselő a Ma Reggel című tévéműsorban azt mondta: “beindult a szocialisták és a szabaddemokraták darálógépe”. Szijjártó szerint a döntéssel megbukott a népi kezdeményezés, de hozzátette: ez sem tántorította el őket a módosító javaslatuktól: “Továbbra is az a célunk, hogy a nép akarata, ha most nem is, de legalább a jövőben érvényre kerülhessen.”

tavaszi országgyűlési képviselőválasztások szavazatait. A tüntetők a rendőrség szerint mintegy ötvenen vannak.

A helyszínre sietett Demszky Gábor főpolgármester is, aki megpróbált a tüntetők és a rendőrök között közvetíteni, de próbálkozása kudarcba fulladt – a város első emberét a rendőröknek kellett kimenekíteniük a demonstrálók gyűrűjéből. Az ügy kapcsán a Városházán délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartanak.

10:15 – A helyszínre vonuló rendőri egységek már két tüntetőt elszállítottak a helyszínről, míg korábban még arról érkezett jelentés, hogy nem történt erőszakos beavatkozás. A hatóságok maguk is blokád alá vonták a hidat és a tüntetőket, attól tartva, hogy többen csatlakoznak az akcióhoz. Néhány szimpatizáns megkísérelte áttörni a rendőri kordont – néhányan át is jutottak.

A megmozdulás résztvevői magukat Lelkiismeret88 csoportnak nevezik, és bár tisztában vannak tettük törvénytelen mivoltával, azonban kitartanak: addig nem hajlandóak önként távozni a helyszínről, amíg céljukat el nem érik.

A rendőrség türelmet kért az autósoktól arra az időre, amíg nem sikerül felszabadítani a Döbrentei tér és a Március 15.-e tér közötti összeköttetést, minden útra kelőt arra kérnek, hogy próbálják messze elkerülni a környéket.

10:20 – A tüntetők “Gyilkosok, gyilkosok” jelszavakat kiabálnak, forradalmi hangulatra emlékeztető módon az egyik autó tetejéről magyar zászlót lengetnek, elénekelték a Himnuszt.

10:22 – Újabb rendőri alakulatok érkeztek, sikerült szétbontani a tüntetők sorfalát, többeket megbilincseltek, néhány ellenállót a földre tepertek.

10:28 – A helyszínre érkező rohamrendőrök megkezdték a demonstrálók elvezetését, egyelőre még nincs információ arról, hogy mikorra indulhat meg a forgalom a hídon.

10:46 – Egy sávon megindulhatott a buszforgalom, miután a készenléti egységek trailerekkel elszállítottak néhány autót. Letartóztatták a demonstráció főszervezőjét.

10:50 – A város belső területein gyakorlatilag megbénult a forgalom, az autósokat az Üllői út és a Petőfi-híd irányába terelik.

11:00 – A kiürült hídra néhányan beszaladtak a híd két végére szorított tömegből, a rendőrök megpróbálják kivonszolni a beszaladókat, leteperték, és ütlegelni kezdték az ellenállókat.

Helyszíni tudósítónk szerint legalább 20 rendőrautó tartózkodik a hídon, helikopter köröz a Duna felett, és rendészeti motórcsonakok biztosítják a helyszínt a vizen.

Egyre többen érkeznek a helyszínre, többeken kokárda van és magyar zászlókat lengetnek, közben azt üvöltözve a rendőröknek: “Csürhe, csürhe.”

11:01 – Elszabadult a pokol, a tüntetők beszaladtak a híd közepére, a rendőrök nem képesek visszatartani a tömeget, már gyerekek és öregek is tartózkodnak a tömegben, a közlekedés ismét teljesen megbénult.

11:07 – Több száz ember van már a hídon, a rendőrök a törvény nevében felszólították az egyre szaporodó létszámú demonstrálókat, hogy hagyják el a hidat, mindeddig e felszólítás azonban hasztalan maradt.

A tüntetők sajtónyilatkozata”Magyarországon milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy a 2002. évi országgyűlési választások nem tisztán zajlottak le. A választások első fordulója során csalások történtek. Mivel az ezekkel kapcsolatos feljelentések százait, az újraszámlálást követelő beadványok tucatjait, állampolgári aláírások százezreit mind figyelmen kívül hagyták az illetékes testületek, továbbá az újraszámlálást követelő tüntetések, sőt éhségsztrájkok is süket fülekre találtak, ezért mi, magyar választók néhányan odáig jutottunk, hogy egy útlezárással, mint végső eszközzel próbáljuk felhívni erre a figyelmet.” A tüntetők magukat “az Erzsébet hidat 2002. július 4-én lezáró magyar választópolgároknak” nevezik.

11:12 – A rendőrök kart karba öltve indulnak a híd közepéről a pesti oldal felé, a tüntetők hasonló felállással várják őket. A tüntetők “Ria-ria-Hungária” kiáltásokkal forrósítják a hangulatot.

11:21 – Rohamrendőrök csaptak össze a tüntetőkkel a pesti hídfőnél, a többszáz fős feldühödött tömeg “ÁVH, ÁVH” és “hazaárulók” kiáltásokkal próbálja áttörni a kordont, a hatóság emberei látszólag tehetetlenek.

Eddig hat embert állítottak elő.

Erzsébet híd – percről percre 1Demszky Gábor a FigyelőNet kérdésére elmondta: őt személyesen nem inzultálták, csak bekiabálásokkal illették. Demszky mélyen elítéli az akciót, szerinte ez nem polgári engedetlenségi akció, hanem törvénytelen megmozdulás. A főpolgármester mindent megtesz azért, hogy a rendőrség úrrá legyen a helyzeten. Demszky Gábor szerint a tüntetők a blokád miatt kártérítési perbe foghatók.

11:38 – A FigyelőNet helyszíni tudósítója úgy értesítette szerkesztőségünket, hogy a rendőröknek sikerült az ELTE bölcsész karának épületéig visszaszorítaniuk a tüntetőket, láthatóan egyre határozottabb az akció elleni fellépés. Szakértők szerint a hatósági rendészeti intézkedések mennyiségileg és minőségileg sem elégségesek.

Szó van arról, hogy a tüntetők esetleg a Parlament elé vonulnak.

A Lelkiismeret88 nem szervezőKocsis Imre, a Lelkiismeret88 csoport elnöke a FigyelőNet kérdésére cáfolta azokat az információkat, melyek arról szóltak, hogy a mai demonstráció megszervezése velük összefüggésbe hozható. Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjai részt vesznek-e a megmozduláson, Kocsis annyit mondott: “aki józan ésszel bír, az tudja erre kérdésre a választ”.

11:53 – A Váci utca magasságban tart a tömeg, a környező utcákból is rendőri konvojok jelentek meg – két tűz közé szorítva a tüntetőket. A rohamosztagosok egy újabb embert tuszkoltak autóba, a kb. 200 fős tömeg egy részét sikerült leterelni az úttestről, a forgalom továbbra sem indult meg.

12:02 – Mindkét oldalról megindult a forgalom, a rendőrök igyekeznek a járdán tartani a tüntetőket, akiknek a még megmaradt 30 fős csoportja helyenként pénzérmékkel dobálják a hatóság embereit.

Demszky elítéli a tüntetőketDemszky Gábor főpolgármester felszólította a parlamenti pártok képviselőit, hogy határolódjanak el a szélső jobb megmozdulástól. Kijelentette: a rendőrség kivizsgálja a történteket, és felelősségre vonják a tetteseket.

A részletes nyilatkozat >>

12:10 – A rendőrség közlése szerint a Gellérthegy oldalában még gyalogosok állnak, akik még órákig nem juthatnak át, mivel a hídon egyelőre nem engedélyezik a gyalogosforgalmat, az autóforgalom ugyanakkor halad.

Erzsébet híd – percről percre 212:20 – Csurka István a MIÉP elnöke elmondta, hogy szimpatizál a mai megmozdulással, de szervezőként semmi közük nincs hozzá. A pártelnök szerint a tüntetést az MSZP provokálta ki azzal, hogy a párt sajnálkozását fejezte ki a tegnap kirobbant Pokorni-üggyel kapcsolatban.

Egy embert fejsérüléssel szállítottak kórházba.

Nem voltak fegyverekValamennyi illetékes rendőri vezető cáfolta az arról szóló hírt, hogy a rendőrök fegyverrel fenyegették volna az Erzsébet hídon demonstrálókat – közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány csütörtökön délelőtt tartott tájékoztatóján. Salgó hozzátette, a rendőrök a törvényes eszközökkel, a legkisebb erőszakkal helyreállítják a rendet. Az országos főkapitány szerint a mostanihoz hasonló tömegrendezvények az európai nagyvárosokban tucatszám előfordulnak és a magyar rendőrség is felkészült az ilyen helyzetek kezelésére, ugyanakkor kijelentette, nem engedhető meg, hogy állampolgárok egy csoportja törvénytelenül megbénítsa egy város életét. Megjegyezte: a demokráciában megvannak a tömegrendezvények szervezésének törvényes szabályai.

12:45 A FigyelőNet helyszíni tudósítója szerint a helyzet lassan normalizálódik, a rendbontás az Erzsébet hídnál végetért.

Tudósítónk a Kossuth térről jelenti

12:55 – Elállták a 2-es villamos útját, az emberek a síneken vannak, többen telefonálnak, lassan gyülekeznek az emberek.

13:07 – A tömeg a Kossuth téren teljesen lebénította a forgalmat, megjelentek az első rendőri egységek, kántálják továbbra is a “Ria-ria, Hungáriá”-t és zászlókat lengetnek.

13:20 – A tömeg egyre gyűlik a téren, tudósítónk jelentése szerint már legalább 300-an vannak a megmozduláson. A délelőtti zavargáson résztvevőkhöz képest most feltűnően sok a MIÉP-kitűzős ember.

A rendőrök egyelőre nem csinálnak semmit.

Elindult az ilyen akciókat újabbanrendszeresen kísérő SMS-lánc, amely az akcióban való részvételre szólít fel.

13:41 – Megérkezett a térre üdvrivallgás közepedte Bencsik András, a Magyar Demokrata című jobb oldali hetilap főszerkesztője, és feltűnt az uszító cikkéről elhíresült ifj. Hegedűs Lóránd is. Rendőrségi helikopter köröz a tér felett.

A folytatáshoz kattintson ide >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik