Belföld

Baranyay az elbocsátásáról

[FN, MTI-Eco] Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank korábbi elnök-vezérigazgatója a következő napokban dönt arról, hogy bírósághoz fordul-e a munkaviszonyát felmondással megszüntető hétfői igazgatósági döntés miatt. Baranyay László hangsúlyozta: nem tartja teljesen méltányosnak a 9 éves munkaviszonyát megszüntető körülményeket, ám úgy véli, hogy ez nem személyének, hanem az intézmény kormányzati megítélésének szól. Baranyay László hozzátette: úgy vélem, az igazgatóság nem kellő körültekintéssel vette figyelembe a részleteket, amikor döntött a munkaviszony megszüntetéséről. A volt elnök-vezérigazgató szerint a vitatott 445 millió eurós kötvénykibocsátás végső mérlegét csak 2006-ban lehet megvonni, amikor a banknak a kötvények ellenértékét egy összegben vissza kell fizetnie. Az MFB-hez tartozó cégeknél kezdeményezett közgyűléseket firtató kérdésre elmondta, hogy tudomása van a rendkívüli közgyűlések összehívásáról. Azokban a társaságokban ahol az állam meghatározó tulajdoni részesedéssel bír, minden esetben szerepel az igazgatóság és felügyelőbizottság visszahívása, illetve az új tagok kinevezése a napirendi pontok között - mondta Baranyay László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik