Belföld

Leépítések a mérnöki szektorban – csökkenő befektetések

További 150 ezer munkahely megszűnésére lehet számítani idén a mérnöki-tervezői szektorban, mivel az ágazat lassabban reagál a világpiaci tendenciákra, így a csökkenő keresletre is. Hasonló gondokkal küszködnek a befektetői bankok alkalmazottai is.

Az idei esztendőben tovább folytatódnak a céges leépítések, most a mérnöki-tervezői szektoron a sor. Az elbocsátásokat legfőképp azzal magyarázzák a szakemberek, hogy a nemzetközi társaságok olcsóbb munkaerőt keresve a fejlődő oszágokba telepítik át kapacitásaikat, míg a nyugati államok foglalkoztatottjainak ezrei maradnak munka nélkül. Minderről az Orgalime elnevezésű, 21 ország 100 ezer tervezői irodáját tömörítő szerezet adott tájékoztatást, hangsúlyozva: a gyenge világpiaci kereslet egy ideig még gondokat okozhat.

Adrian Harris, az Orgalime első embere szerint európában 7,6 millió mérnököt foglalkoztatnak, termelésük pedig meghaladja az évenkénti ezermilliárd eurót. A telekommunikációs cégek, és a velük szorosan együttműködő felszerelésgyártók komoly problémái ugyanakkor közvetlen hatást gyakorolnak a mérnöki szektorra, a telekommunikációban foglalkoztatott mérnökök nagy száma miatt. Az Orgalime közgazdászai úgy vélik, az idei termelés 1 százalékkal esik vissza a tavalyi félszázalékos csökkenést követően.

Emellett érzékelhető egy átirányítási tendencia is, amely szerint a világcégek termelési kapacitásikat mindinkább keletre helyezik át az olcsóbb munkaerő miatt, ezért munkaerőpiaci szempontból kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek az olyan oszágok, mint Lengyelország, Csehország, vagy éppen hazánk. Harris több példával is szolgált, melyek szerint Szlovénia helyett a cégek előszeretettel választják inkább Romániát, a spanyol társaságok pedig gyártóegységeket helyeznek át Észak-Afrikába, ahol a mérnökök foglalkoztatási statisztikái mérhetően emelkedő tendenciát mutatnak.

A felmérések szerint csak idén másfél százalékkal csökkennek a nagyvállalatok fejlett ipari országokba irányuló befektetései. Miután a termelés-kihelyezések következtében ez a visszaesés már tavaly is meghaladta a 2,7 százalékot.

A trendet várhatóan Finnország vezeti, ott 11 százalékos visszaesést jeleznek a befektetések terén, de 5 százalékkal kevesebb beáramlásra számíthat Franciaország, sőt Németország, Nagy-Britannia, Belgium, Svédoszág és Ausztria is a legfegyegetettebbek közé tartozhat.

Egy másik jelentés pedig éppen a brit veszélyeket támasztja alá. A londoni székhelyű The Centre for Economics and Business Research felmérése szerint a jövőre az úgynevezett londoni City befektetői bankjai 21 ezer fős leépítésről dönthetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik