Belföld

Németország-Szaúd-Arábia: 8-0

Bemutatómeccset tartott Németország Szaúd-Arábia ellen. A német találatok közül hármat a lengyel származású Miroslav Klose fejelt, egyet-egyet pedig Ballack, Linke, Bierhoff, Schneider és Jancker szerzett.

A háromszoros világbajnok német csapat “edzőmérkőzést” tartott Japánban. A tanulók a szaúdiak, a mesterek a németek voltak, akik egykapuztak az E csoport második meccsén, és végül 8:0 arányban diadalmaskodtak. A németek öt fejesgólt értek el, és olykor-olykor megalázó módon játszadoztak a hipergazdag arábiai futballistákkal.

Kezdődik a mérkőzés: Jancker, Jancker, Jancker!

2. perc:

Jancker, a német csapat támadója éles szögből a szaúdi kapu mellé teszi a labdát. Nehéz eldönteni, hogy lövés vagy beadás volt-e, így utólag leszögezhetjük: mindegy.

7. perc:

Ziege előreívelésébe Jancker fejel bele, de a labda megint elkerüli a szaúdi kaput.

8. perc:

Jancker érvénytelen gólt szerez, nehéz tisztázni, hogy szabályos vagy szabálytalan körülmények között történt-e a dolog, a paraguayi bíró mindenesetre nyilván szaúdi érzelmű. A visszajátszásból mindenesetre kiderült, Jancker szabályosan csúszott be, és tolta meg a labdát a szaúdi kapus és az egyik védő elől, majd utána futott, és szabályosan továbbította a labdát a hálóba…

Folytatódik az egykapuzás, vezetnek a németek

14. perc:

Most nem Jancker, hanem Klose kerül helyzetbe. Egy percen belül előbb fejjel, majd lábbal nem talál a szaúdi hálóba a lengyel származású német csatár. (Flash visszajátszás)

16. perc:

Folytatódik a német egykapuzás: most a támadó középpályás, Ballack csavar alig valamivel az arabok kapuja mellé.

18. perc:

Schneider elől – utolsó emberként – egy szaúdi védő becsúszva ment a tizenhatoson belül, majd Frings lő gyengén kapura, amit hárít az arab hálóőr.

Klose, Klose, Klose!

20. perc: Vezetnek a németek

A lengyel Klose megszerzi a németek első gólját a vébén: fejjel eredményes, miután a balról jövő beadást Jancker ollózva sem találja el (jól), és a hozzá került labdát Klose bólintja a kapuba. (Flash visszajátszás)

23. perc:

Hamann lő messziről, de a próbálkozás nem vezet eredményre.

25. perc: Elhúznak a németek: 2-0

Ballack tör előre a bal szélen, beadja a labdát, és Klose, szinte ugyanarról a helyről bólint, mint az első gól előtt, és megszerzi második találatát a világbajnokságon. Ő az első futballista a vb-n, aki duplázni tud. (Flash visszajátszás)

Elképesztő fölényben játszik ekkor már a német csapat: 11-0 a kapura lövések aránya. Ezután egy kisebb helyzetet alakítanak ki a szaúdiak, de érdemben ez sem befolyásolja a mérkőzés képét.

Ziege és Ballack a fő szerepekben

34. perc:

Jancker szinte a gólvonalról fejeli a szaúdi kapu fölé a labdát – egy olyan szöglet után, amelyet Klose harcolt ki rendkívüli vehemenciával.

40. perc: Kiütésre kezd hasonlítani a mérkőzés

Folytatódik az edzőmérkőzés: Ziege ível, Ballack pedig könnyedén fejel a hálóba: 3-0. (Flash visszajátszás)

43. perc: sárga lap

Ziege kapja, amiért lerúgott egy szaúdi játékost. Jogos a kérdés: erre miért volt szükség 3:0-nál?

46. perc: Túl a kiütésen

Jancker is betalál végre: a negyedik német gólt kapusköténnyel együtt varrta be a kopasz csatár. (Flash visszajátszás)

Kezdődik a második félidő

50. perc:

Egy szöglet után Linke félfordulatból, félig ollózva lő a szaúdi kapu mellé.

54. perc:

Aquino, a paraguayi bíró nem ad tizenegyest, jóllehet elég gyanús körülmények között vágnak fel egy német játékost a szaúdi tizenhatoson belül. Még szerencse, hogy a németektől egy jogosnak tűnő gólt már megtagadó bíró nem tudja érdemben befolyásolni a meccs állását.

62. perc:

A Ballackhoz hasonlóan az NDK-beli Görlitzben született Jeremies – aki csereként állt be a szünetben – lő távolról. A labda a szaúdi kapu mellett-fölött hagyja el a játékteret.

66. perc: Janckert lecserélik

Jancker helyett bejön Oliver Bierhoff, aki 1996-ban aranygóljával döntötte el az Európa-bajnokság sorsát Németország javára.

Ez már a kiütés, csak nincs, aki számoljon…

69. perc: 5-0

A jobboldalon Schneider vitte el a labdát, beadta, és Klose a földre fejelve a labdát, harmadszor is betalált a szaúdi hálóba. (Flash visszajátszás)

70. perc: 6-0

Az újabb német szöglet után Linke fejel a szaúdi hálóba: ez az ötödik német fejesgól a meccsen. Természetesen már így is Németország a torna eddigi leggólerősebb csapata. (Flash visszajátszás)

76. perc: Lecserélik a három gólt fejelő Klosét

Rudi Völler német szövetségi kapitány már a játékosok pihentetésére gondol: a nem klasszikus mesterhármast szerző Klosét lehozza, és Neuville-t küldi a helyére.

85. perc: 7-0

Oliver Bierhoff is betalál. Körülbelül 25 méterről “csúsztat” a rendkívül gyenge szaúdi kapus mellett a hálóba a veterán német támadó. (Flash visszajátszás)

93. perc: 8-0

Schneider “kivégezte” a szaúdi csapatot. A német szélső kivételesen középen tört előre, az utolsó ember, Noor buktatta, ám a szaúdi védő nem kapott piros lapot, csak sárgát. A jogosan megítélt szabadrúgást pedig a sértett rúgta, méghozzá a bal felső pipába, védhetetlenül. Ez a gól tehát nem a kifejezetten rossz szaúdi kapus hibája, egyszerűen csak gyönyörű volt. (Flash visszajátszás)

A németek – enyhe kifejezés – megérdemelten nyertek az arábiai válogatott ellen. Majdnem behozták az Aranycsapat eredményét, amely Dél-Koreát verte 1954-ben-ben 9-0-ra, és nem jártak messze a szintén a magyar válogatott által tartott világbajnoki rekordtól sem, amikor Nyilasiék 10-1-re verték Salvadort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik