Belföld

Távozóban – újabb három cég fordít hátat a magyar piacnak

Nem igaz már az az állítás, hogy Magyarország vonzó beruházási célpont lenne; a hazai bér- és működési költségek nem versenyképesek az olcsó ázsiai lehetőségekkel. Bezárja magyar gyárait az amerikai Tech Data és a japán Kenwood is, sőt távozik a Bell International brit nyelviskola is a piacról.

Tech Data: a norvég után elesett a magyar leányvállalat is

A világ második legnagyobb hardver-szoftver nagykereskedője, az amerikai Tech Data bezárja magyarországi leányvállalatát – adta hírül a Reuters hírügynökség. A hírt Diószeghy Zoltán, a Tech Data Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója meg is erősítette a Napi Gazdaságnak. A leépítés – amelyet 3 hónapos átfutással kell végrehajtani – már május elején megkezdődött a vállalatnál. A felszámolás költsége várhatóan 2,5-3 millió dollárra rúg majd.

Távozóban – újabb három cég fordít hátat a magyar piacnak 1A tech-szektor 2001-es visszaesése, illetve az idei halovány kilátások következtében a Tech Data is szigorú költségcsökkentésbe kezdett. Ennek első lépéseként már az első negyedévben bezárták norvégiai leányvállalatukat, amelynek egyszeri költsége mintegy 3,3 millió dollár volt.

Bár forgalma 16 százalékkal visszaesett az első három hónapban, a költségcsökkentési politika meghozta gyümölcsét: a szektor gyengélkedése ellenére a multi az első negyedévben 10 százalékkal, 35,1 millió dollárra növelte nyereségét az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az egy részvényre jutó nyereség 60 cent volt. A Tech Data forgalmának 40 százalékát eddig a múlt hónapban egyesült Hewlett-Packard és a Compaq adta.

Kenwood: a magyar gyár nem képes versenyezni az olcsó ázsiai importtal

Az audióberendezéseket gyártó japán Kenwood kilenc leányvállalatából négyet bezár, alkalmazottainak számát pedig 30 százalékkal – 2600 fővel – csökkenti. A harmadik éve folyamatosan veszteséggel záró cég költségcsökkentési politikájának a mexikói és franciaországi gyára mellett áldozatul esett a magyar leányvállalat is. A három gyárból összesen körülbelül 2000 embert bocsátanak el. Ezenkívül a japán cég összevonja kínai és malajziai gyárát.

Távozóban – újabb három cég fordít hátat a magyar piacnak 2Az olcsó ázsiai importtal versenyezni képtelen Kenwood drasztikus átalakítja termékpolitikáját is. A veszteséges otthoni audióberendezéseket gyártó üzletágát az egészen profi színvonalú termékek kivételével felszámolja, és erőit inkább az autós audióra és a drótnélküli termékekre összpontosítja.

Távozik a Bell nyelviskola is, és ők is Kínára fókuszálnak a jövőben

Kivonul a magyar piacról a cambridge-i székhelyű Bell International nyelviskola is. Richard Rossner a cég ügyvezető igazgatója szerint a magyar nyelviskola bezárása azért vált elkerülhetetlenné, mert az olcsó és alacsonyabb színvonalú iskolák tömeges megjelenése a piacon 1999 óta folyamatosan rontotta a leányvállalat eredményességét. A hazai Bell Iskola bezárásával 70 munkahely szűnik meg, közülük 60 nyelvtanár – 10 anyanyelvi és 50 magyar – veszti el állását.

A június végével záruló kurzusait az iskola még befejezi, újakat azonban nem hírdet helyettük. Könyvesboltját, a Budapest English Language Teaching Bookshop-ot szeptemberben számolják fel. A forgalom fele-fele arányban oszlott meg a nyelviskola és könyvesbolt között. A Bell International magyar leányvállalatának bevételében meghatározó volt a vállalati nyelvtanfolyamok aránya. Mivel a szűkebb költségvetéssel működő vállalatok az alkalmazottak nyelvtanfolyamain is “spórolnak”, szívesebben választják az olcsóbb, kevésbé patinás iskolákat.

A Bell kilépésével csak két brit tulajdonú nyelviskola marad a magyar piacon: a The British Council és az International House. A Bell vezérigazgatója a Budapest Business Journal-nak azt nyilatkozta, hogy átalakítva működésüket, a jövőben erősebben koncentrálnak a fejlődő, köztük is elsősorban a kínai piacra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik