Belföld

Tőzsdehét – így esett…

A kilencezer pontos "álomhatár" sikertelen ostromát követően több mint kétszázalékos eséssel zárta a hetet a korábbi lendületét elvesztő, a nemzetközi árral szemben haladó BUX.

Az elmúlt héten száguldottak a részvényárak az Egyesült Államokban: a Nasdaq közel kilenc, a Dow Jones több mint négy százalékkal jutott magasabbra. Az okot az áprilisi kiskereskedelmi forgalom erőteljes, a várakozásokat messze meghaladó adata szolgáltatta, mindjárt a hét elején. A fogyasztói árindex negyedik havi emelkedése ugyan meghaladta a várakozásokat, és az ipari termelés felülvizsgált márciusi számai sem adtak sok okot a bizakodásra, ám a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexének vártnál magasabb májusi értéke jobb kedvre derítette a befektetőket.

Jól jött a “mikrohullám”

Vállalati oldalról az USA egyik legnagyobb kereskedelmi láncának, a Wal Martnak konszenzust felülmúló eredménye húzta a piacokat, a Dow stabilan tudta növelni tízezer pont feletti értékét. Pozitív meglepetéssel szolgált a Dell Computers is, és az általános piaci hangulatra jellemző, hogy a gyenge eredménnyel előrukkoló Hewlett-Packard ugyancsak jelentősen erősödött az elmúlt napokban, a Compaq-kal történt fúzióját követően.

A híradásokból ezúttal sem hiányozhatott a WorldCom neve. A távközlési társaság amerikai tőzsderekordot döntött az egy napon a piacon megforduló részvényszám kategóriában, miután a Standard & Poors bejelentette, hogy kiveszi a részvényt legfontosabb indexének kosarából.

Európában értelemszerűen kisebb, de jelentős erősödést mutattak a tőzsdeindexek. Korrekció zajlott az utóbbi hetekben a budapesti tőzsdéhez hasonlóan mozgó prágai és bécsi börzén is, Varsóban viszont a napos oldal felé lendült a helyi tőzsdebarométer.

Pénz- és értékpapírpiacA kedvezőtlen áprilisi inflációs ráta (a várt 5,7 helyett 6,1 százalék) nyomán alacsony érdeklődés és emelkedő hozamszintek jellemezték a héten megrendezett állampapír aukciókat. A három hónapos diszkont kincstárjegyre negyvenmilliárd forint értékű ajánlat érkezett, ám az ÁKK csupán az eredetileg tervezett huszonötöt fogadta el, az átlaghozam tizenhárom bázispontos emelkedése mellett (8,48 százalék).

Az ÁKK két államkötvény aukciót is bonyolított, a hároméves kötvényből huszonöt, az ötévesből húszmilliárd forintnyit bocsátottak ki, másfél-kétszeres túljegyzés mellett. A kialakult átlaghozamok jelentős elmozdulást mutattak az előző aukciókhoz képest: a hároméves kötvény hozama (8,57 százalék) hatvankilenc, az ötévesé (8,07 százalék) hatvanhét bázispontot ugrott fölfelé.

A másodpiacon drasztikus hozamemelkedés mutatkozott, jócskán kilendült a három- és ötéves kifutások referenciahozama. A DWIX index egy bázisponttal, 8,41 százalékra emelkedett.

A forint a sávban 11,1 százalékra gyengült a múlt héten, a dollárral szembeni értéke (267) azonban változatlan szinten maradt.

Alámerülni!

A Budapesti Értéktőzsde indexe öt napig folyamatosan lefelé tartott, kétszáz pontot vesztett értékéből, korrekciókra csak napon belül futotta. A piacot főleg a gyorsjelentések mozgatták; a tőzsdei társaságok összesítve ugyan magasabb profitot realizáltak az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor, ám ez nagyrészt a gyenge bázisadatoknak köszönhető.

A fontosabb papírok közül mindössze három tudta emelkedéssel zárni az elmúlt hetet: a BorsodChem árfolyama közel négy, a Matávé két százalékkal javult, a Danubiusé minimális mértékben emelkedett. A távközlési társaság részvényét egyrészt az európai telekomszektor erősödése (a történelmi mélypontjáról megugró Deutsche Telekom) húzta, másrészt a várakozások feletti első negyedéves eredmény keltett vételi hajlandóságot a papír iránt.

A hét vesztese az ezerforintos osztalékszelvény nélkül forgó Pick volt, tizenhét százalékos zuhanásával. Szintén “szelvénykórtól” esett a Démász árfolyama. A BUX-ot a gyógyszerpapírok árfolyam-alakulása is negatívan befolyásolta: az Egis nyolc, a Richter három százalékot meghaladó veszteséggel zárt. A méretes zakóban nagy szerepet játszott a július elején aktuális gyógyszerár-emelés esetleges késleltetésének híre.

A gyenge első negyedéves gyorsjelentés hatása érvényesült a Mezőgépnél, a gépgyártó társaság papírja hét százalékkal csúszott lejjebb. Elmaradt a szokás szerint erős szórást mutató várakozások átlagától a Mol eredménye, a befektetők hat százalékos eséssel díjazták a tízmilliárdos negyedéves profitot. Az OTP Bank ezúttal nem teljesítette túl az elemzői konszenzust, a bankpapír kétszázalékos értékvesztést szenvedett el öt nap alatt.

Erős csökkenéssel zártak a középkategóriás részvények. A Synergon öt-, az előző heti felfutásából “leadózó” TVK, illetve a Pannonplast négyszázalékos veszteséget mutatott (utóbbi társaságnál az eddig magát szakmai befektetőként jellemző Karsai Holding épp a héten jelentette be, hogy ezentúl inkább pénzügyi befektetőnek tekinti magát).

Mit tartogat a hét?

A hétfői magyar szünnap alatt az Egyesült Államokban az áprilisi konjunktúraindex befolyásolta az európai börzék alaphangulatát, kedden pedig a Home Depot eredménye okozhat meglepetést a délután folyamán. Igazán “ütős” makroadatra péntekig kell várni a tengerentúlon, az első negyedéves GDP-növekedés felülvizsgált számai látnak akkor napvilágot. Európában is a GDP-adatok lesznek a legnagyobb hatással a részvénypiacokra: csütörtökön a német, pénteken a francia és a brit gazdaság első negyedéves teljesítményére derül majd fény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik