Belföld

Elkészült a kormányprogram

A pünkösdi ünnepek alatt elkészült a Medgyessy-kormány programja. Főbb elemei: a gazdaságba történő indokolatlan állami beavatkozás megszüntetése, az árfolyamnyereség-adó eltörlése, a BÉT megerősítése, a privatizáció gyors és ésszerű lezárása, új alkotmány megalkotása.

A hét végén végleges formába öntötték a Medgyessy-kormány csaknem százoldalas programját, így az erről szóló parlamenti vitát követően a jövő héten megalakulhat a kormány. Az MSZP frakciója kedden is foglalkozik a szabad demokratákkal közösen kialakított koalíciós kormányprogrammal.

A Magyar Nemzet szombati száma részleteket közölt a programból, amely a Népszabadság szerint azóta több ponton módosult. Az utóbbi napilap birtokába került dokumentum tartalmazza az új kormány első száz napjára vállalt ígéretek teljesítését és a 2006-ig tartó időszak legfontosabb feladatait.

Piaci eszközök és energiapolitikaAz energiapolitika területén a kormányzat alapvetően piaci eszközökkel kívánja befolyásolni a fogyasztói-termelői magatartást, és végrehajtja az energiapiac liberalizációját. A gazdaságilag szükséges, de a lakosság számára túlzott terhet jelentő hazai áremelések elkerülését az energiatermelők nem finanszírozzák, itt csakis állami szerepvállalás lehetséges – szögezi le a kormányprogram. A fogyasztóiár-változások esetén a szükséges kompenzációról – a rászorultak körében szociális alapon – költségvetési és egyéb külső források bevonásával, szociális tarifa alkalmazásával az állam gondoskodna.

Kisebb állami beavatkozás

A dokumentum szerint az új kormány eltökélt szándéka, hogy békét teremtsen az egymással vetélkedő, de együttműködésre is kész társadalmi csoportok között – áll a Népszabadság kedden megjelent írásában. A hatalom új birtokosai azt ígérik, hogy visszaállítják és megerősítik a tisztességes, átlátható és demokratikus kormányzást, megszűntetik a gazdaságba való indokolatlan állami beavatkozást. Ennek részeként megfelelő törvénymódosításokkal előmozdítják a Budapesti Érték- és Árutőzsde (BÉT, BÁT) kellő megerősödését, eltörlik a sokak által vitatott árfolyamnyereség-adót, ösztönözve ezzel a vállalatok tőzsdén való megjelenését.

A privatizáció ésszerű és gyors lezárására törekszik a kormányzat – ígérik a programírók, a fennmaradt állami vagyon pedig az állami feladatok színvonalas ellátását szolgálja majd, és nem válik a politikai hatalomgyakorlás, a párthívek jutalmazásának eszközévé. A program a civil szervezetek jogszabálytervezetek előkészítésében való részvételét is ösztönözni kívánja. A költségvetési szerveket kötelezni akarják, hogy a gazdálkodásukról készített beszámolót nyilvánossá tegyék.

A kormány maradéktalanul tiszteletben fogja tartani a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Gazdasági Versenyhivatal függetlenségét. A korrupciómentes közélet érdekében támogatni fogja az Országgyűlésben azon vizsgálóbizottságok felállítását, amelyek létrejöttét az előző ciklusban a kormánytöbbség megakadályozta.

Törvényjavaslatokat fognak benyújtani az Országgyűlésnek, amelyek a korrupciós lehetőségeket szűkítik, így érdemben csökkenti a közbeszerzési eljáráson kívüli beszerzések körét – ígéri a megalkotott kormányprogram. Az 500 millió forintnál nagyobb kiadási előirányzattal rendelkező intézményeknél kötelező lesz a beszámoló auditáltatása és a külső szállítókkal kötött szerződések megnevezése, összegének feltüntetése.

A Medgyessy-kormány kezdeményezni fogja az Országgyűlés hetenkénti ülésezését is. Ez mindenképpen újdonság az elmúlt héthez képest, akkor ugyanis a szocialisták és szabad demokraták még nem egyeztek meg az ülésezési rendben. A program új alkotmány megalkotását is tervezi, ezért haladéktalanul tárgyalást kíván kezdeni a parlamenti ellenzékkel az alkotmányozásra vonatkozó álláspontok tisztázására.

Az új kormány támogatja a félbehagyott igazságszolgáltatási reform befejezését, ezen belül az új polgári törvénykönyv kodifikációját, egy modern és egységes büntető törvénykönyv megalkotását. A tervek szerint 2003-ban létrehozzák a három ítélőtáblát és a fellebbviteli főügyészségeket Budapesten, Pécsett és Szegeden.

Tiszteletben tartják a lakástámogatási rendszertA kormány tiszteletben fogja tartani a lakástámogatással kapcsolatban tett korábbi kötelezettségvállalásokat, ezen túl pedig bérlakásépítéssel, a használt lakások felújításának támogatásával, a panel- és tömbházak rekonstrukciójának, valamint a pályakezdők garzonlakás-építési program beindításával kíván segítséget nyújtani.

Szociálpolitikai fordulat

A szociálpolitikában jóléti fordulatot hirdet a kormány – írja a Népszabadság a százoldalas dokumentumra hivatkozva. Ennek részeként a családi pótlék összegének idei jelentős emelését követően évente gondoskodni fog a juttatás értékének megőrzéséről és növeléséről. A terhesség negyedik hónapjától járó, a családi pótlékkal megegyező összegű új ellátást vezetne be, az anyasági támogatás értékvesztését pedig 50 százalékos emeléssel ellensúlyozná.

A kormány még az idén 50 százalékkal emelné a szociális ellátásban dolgozók alapbérét, s rendszeresen gondoskodik keresetük megfelelő növeléséről. Az 1998-ban megkezdett nyugdíjreformot folytatnák, négy év kiesés után – írja a lap.

A magánpénztári tagdíjat hat százalékról nyolc százalékra emelik, és visszaállítják a garanciális elemeket is. A nyugdíjasok megkapják azt az 52 milliárd forintot, amit 1999-ben elvettek tőlük, és biztosítani fogják, hogy a nyugdíjak éves emelése az előző évi bér és infláció, valamint a nyugdíjas fogyasztói kosár változása alapján kiszámítható módon történjen – áll a kormányprogramban. Az özvegyi nyugdíjak 50 százalékos emelése, és a ciklus végéig a 13. havi nyugdíj fokozatosan bevezetése is szerepel a programpontok között.

Béremelés a közszférában

A korábban elhangzott ígéretekkel megegyezően a kormány az egészségügyben 50 százalékos béremelést hajt végre, a 100 napos program részeként. Azok az ápolást végző egészségügyi dolgozók, akik már legalább négy éve ellátják munkakörüket, egyévi bruttó keresetüknek megfelelő hűségjutalmat kapnak. A kormány fokozatosan meg kívánja szüntetni az egészségügyi hozzájárulást, és kiemelt támogatást ad az egyes életmentő és az idősek számára nélkülözhetetlen gyógyszerekhez.

A közoktatásban szeptember 1-jétől 50 százalékos béremelést kívánnak végrehajtani, majd ezt követően a ciklus egészében folyamatos reálbér-növekedés valósulhat meg. Bevezetik a közszférában a 100 ezer forintos diplomás minimálbért – áll a lap által közölt írásban. Az új kormány szintén szeptembertől 30 százalékkal emelné a hallgatói ösztöndíjakat, és továbbfejlesztené az Orbán-kormány által kidolgozott diákhitel-konstrukciót.

A kormányprogram kiemeli a csonka médiakuratóriumok azonnali felszámolását, amely már a napokban megtörténhet. A kormány azt ígéri, hogy a közszolgálati rádiót és a televíziókat mind anyagi, mind pedig személyi feltételeiben konszolidálja.

Egyéves költségvetés, adótörvény-módosítás

A program azt ígéri, hogy 2003-tól helyreállítják az egyéves költségvetés gyakorlatát, míg a középtávú célokat négy évre szóló költségvetési kerettörvényben kívánják megszabni. A cél az államháztartás hiányának csökkentése. A 2003-2004-re szóló adótörvény módosításának keretében csökkenne a lakosság szja-terhelése, és a minimálbért kereső alkalmazottak adómentességet kapnának.

A program alapján bevezetik az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), és csökkentik az adónemek számát. Megszűnne a sokak által ostromolt adórendőrség, és az adócsalásokat üldöző szervezetet más nyomozó hatóság keretében működtetnék tovább. Az új kormány kezdeményezni fogja a munka törvénykönyve módosítását, és ennek keretében szavatolja a heti két teljes pihenőnapot úgy, hogy ezek egyike vasárnap legyen.

Vidékfejlesztés, határon túli magyarok, rendőrség, katonaság

A kormányprogram szerint a vidék- és agrárfejlesztés érdekében az idén hatályba lépne az új intervenciós módszer a gabonaszektorban, és a pénzügyi válság enyhítése érdekében a kormány 2002-ben mérsékelné a termelés hitelterheit. A kedvezőtlen adottságú térségekben hároméves adósságcsökkentő programot fog hirdetni, a külföldiek földszerzésével kapcsolatban pedig a magyar gazdálkodók számára az eddig elértnél kedvezőbb kompromisszumra törekszik, ami alatt valószínűsíthetően a fejezet újratárgyalását érti a program.

Befejeznék a szövetkezeti üzletrészek felvásárlását, javítani fogják a szövetkezeti gazdálkodás jogi feltételeit. Egyszerűsítik a szőlő- és bortermelőket sújtó jövedéki szabályokat, és erősítik a családi gazdaságokat – áll a százoldalas dokumentumban.

A határon túli magyarsággal kapcsolatos támogatással kapcsolatban a tervezet kiemeli, hogy azt a határokon túl élők szülőföldjén kívánja megvalósítani. Az új kormány politikai és erkölcsi kötelességének tekinti a határon túli magyarság támogatását, ezért támogatja a kedvezménytörvény végrehajtását, ugyanakkor szükségesnek tartja az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatát.

A program azt ígéri, hogy 2006-ig a kor színvonalán működő rendőrséget teremt a kormány, és erre az eddigieknél több pénzt kíván áldozni. A sorkatonai szolgálat megszüntetését és az önkéntes, hivatásos honvédség felállítását a program ugyancsak 2006-ig kívánja megvalósítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik