Belföld

Tőzsdehét – sikertelen határvadászat

Enyhült ugyan a pesszimista hangulat, mégis estek az árfolyamok a világ vezető részvénypiacain. A kismértékben emelkedő BUX eközben hiába ostromolta a 9000 pontos lélektani határt.

Az Egyesült Államokban még az előző heti munkanélküliségi rátán keseregtek a befektetők: hétfőn hatalmasat zuhantak az indexek és szerdáig kellett várni a vételi kedv visszatértére. A Fed közben nem változtatott kamatszintjén (elemzők szerint a lépést, ameddig lehet, elodázzák), Alan Greenspan bizakodó hangnemet ütött meg.

Szerdán aztán “beindultak” a piacok, amiben a termelékenységi index elképesztő első negyedéves megugrásán felül a Cisco számítógépgyártó várakozásokat meghaladó eredménye játszotta a fő szerepet.

A hardvercég jelentése erős vételi szándékot generált Chicagóban és a Wall Streeten is. A piacokon egy hónapja nem látott forgalmat regisztráltak, az indexek pedig több százalékot ugrottak, a Dow ismét tízezer pont fölé jutott. A hét hátralévő részében azonban gyorsan apadt az indexek értéke. A negatív hangulatot a Moodys által bóvli kategóriába minősített WorldCom, valamint a nagykereskedelmi értékesítések gyenge márciusi statisztikái szították.

A Dow és a Nasdaq egyaránt egy százalék alatti csökkenéssel zárta a hetet, így Európában is hasonló teljesítményre voltak kárhoztatva a piacok.

Pénz- és állampapírpiacA múlt héten diszkontkincstárjegy-aukciókat bonyolított az ÁKK. A három hónapos papír hozama háromszoros túljegyzés mellett 1 bázisponttal, 8,35 százalékra süllyedt. Mérsékelt jegyzési szándék mellett erősen emelkedtek viszont a hosszabb diszkont kincstárjegyek hozamai, a két héttel ezelőtti aukciókhoz képest a hat hónapos jegy hozama (8,49 százalék) tíz, a tizenkét hónaposé (8,57 százalék) húsz bázispontot ugrott. A kibocsátó mindhárom esetben az előzetesen meghirdetett mennyiséget (húsz, huszonhét és harmincmilliárd forint) dobta piacra.

A másodpiacon jelentős hozamemelkedés mutatkozott, a rövid papírok között a hat és tizenkét hónaposos lejáratok referenciahozamai jelentősen meghaladták a három hónapos hozamát.

Öt bázisponttal, 8,4 százalékra emelkedett a DWIX index.

A forint a sávban 11,5 százalékra gyengült a múlt héten, a dollárral szemben 0,1 százalékkal csökkent a nemzeti valuta (266,8) értéke.

Vegyes volt a kép a régióban

Térségünkben vegyesen szerepeltek a tőzsdék: Varsóban és Moszkvában lefelé meneteltek az indexek, míg Prágában több mint egy éves csúcsra emelkedett a PX-50.

A BUX közben a kilencezer pontos lélektani határ áttörésével próbálkozott – sikertelenül. A forgalom az előző héthez hasonlóan ismét erősen ingadozott, átlagban napi hatmilliárd forintot tett ki. A tőzsdeindex a keddi és csütörtöki nyitást követően is két éve nem látott magasságba, kilencezer pont fölé lendült, azonban ott csak pár percet tudott tölteni. A hete végül 8840 ponton zárta a BUX, ami negyven pontos heti javulásnak felelt meg.

A blue chipek első negyedéves eredménye még várat magára (az OTP Bank kedden, a Mol és a Matáv szerdán közli profitját), ám a közepes méretű tőzsdei társaságok közül többen is nyilvánosságra hozták negyedéves számaikat.

A Graphisoft részvénye kisebb javulással zárta a hetet. A társaság mind az árbevétel, mind a profit tekintetében túlteljesítette a várakozásokat, ám jelezte, hogy a növekedési ütem nem tartható fent.

Robbanékony vegyipari papírok

Kétszázalékos emelkedéssel zárt a BorsodChem, ami nem a kedvezőnek mondható eredménynek, hanem a TVK szárnyalásának volt köszönhető. A TVK közel kilenc százalékot ugrott a héten, miután a piacon elterjedt az a pletyka, hogy a legnagyobb tulajdonos (a Mol) vételi ajánlatot tesz a tulajdonán kívül eső részvényekre. Bár erősen kérdéses, hogy a tiszaújvárosi társaság irányításához szükséges pakettal rendelkező olajcég készül-e ilyen lépésre, a TVK stabilan beállt a 3300 forintos szintre. Kitűnően szerepelt a héten a Rába és a Synergon is.

Az Egis a menedzsment által tervezettnek megfelelő eredményt közölt, végre a pénzügyi veszteség sem rontotta a cég eredményét. A 2,1 milliárd forintos adózott profit azonban a meglehetősen széles sávban szóródó várakozásoktól elmaradt, amivel a korrigáló NABI mellett a hét vesztese címet érdemelt ki a gyógyszergyári papír, két százalékos csökkenésével.

A Humet is porondra lépett (jobb híján maradjunk ennél a kifejezésnél) eredményével. A társaság ötvenmilliós árbevétel mellett százmilliós veszteséget realizált az első negyedévben, és bár a fundamentumok sosem szolgáltak alapul a cég tőzsdei teljesítményéhez, a gyorsjelentés mindenképp elgondolkodtató.

Ami várható

Itthon a gyorsjelentések értékelései fogják meghatározni a héten a részvénypiac mozgását, azonban arról sem kell elfeledkezni, hogy az áprilisi fogyasztói árindexet kedden közli a KSH. Európában az inflációs számok vonzzák majd a tekinteteket a hét első felében (előbb az eurózóna tagállamainak egyenkénti adatai, később a zóna összevont rátája jelenik meg).

Az Egyesült Államokban “felfokozott tőzsdehangulat” várható: kedden az áprilisi kiskereskedelmi forgalom, szerdán az infláció és az ipar termelésének adatai nyújtanak majd támpontot a befektetőknek. Csütörtökön a Philadelphia Fed üzleti, pénteken pedig a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi felmérése segíthet a további tájékozódásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik