Belföld

EU – elõször többségben a bõvítés támogatói

Az európaiak többsége szívesen látná a jelenlegi tagjelölt országokat az unió soraiban. Magyarország csatlakozását leginkább a svédek támogatják, ha azonban a franciákon múlna, nemigen kerülnénk be egyhamar az unióba.

A legutóbbi adatfelvétel óta eltelt fél év alatt nyolc százalékkal nőtt az Európai Unió lakosai körében a bővítés támogatottsága. Először fordul elő, hogy az abszolút többség az új tagok csatlakozása mellett

Az Euróbarométer

Az Eurobarométer 1973 óta végez felméréseket az unióról és a tagjelölt országokról. A kutatás tagországonként megközelítőleg ezer ember személyes megkérdezésén alapul. Kivételt jelent Németország, ahol összesen kétezer, és Nagy-Britannia, ahol Észak-Írországgal együtt összesen 1300 ember megkérdezésével jutottak az alábbi eredményekre.

van – derül ki az Eurobarométer legfrissebb, tavaly novemberi véleményeket tükröző felméréséből.

Az unió 15 tagországában a megkérdezettek 51 százaléka értett egyet azzal a megállapítással, hogy az EU-nak új tagokkal kell bővülnie, 30 százalékuk nem osztja ezt a véleményt, míg egy jelentős részüknek – 19 százalékuknak – nincs kialakult álláspontja a kérdésről.

EU – elõször többségben a bõvítés támogatói 1A többség a bővítés mellett

A tagállamok közül Görögországban a legnagyobb, 74 százalékos a bővítés támogatottsága. A görögök után a svédek és a dánok következnek 69-69 százalékkal. A két skandináv ország egyébként nem csupán a bővítést támogatók magas arányában tűnik ki. Ebben a két országban változott a legnagyobb mértékben a bővítés támogatottsága. Ez a tendencia egyébiránt Írország kivételével kisebb-nagyobb mértékben az összes jelenlegi tagállamra igaz.



















A bővítés támogatottsága az EU-ban (százalékban)
Ország Támogatja Ellenzi
Görögország 74 14
Svédország 69 21
Dánia 69 24
Spanyolország 61 18
Olaszország 61 19
Írország 60 17
Hollandia 58 27
Portugália 57 22
Finnország 54 32
Luxemburg 53 37
EU-átlag 51 30
Belgium 49 39
Németország 47 35
Ausztria 46 38
Nagy-Britannia 41 33
Franciaország 39 46
Forrás: Eurobarometer



Franciaország az egyetlen EU-tagállam, ahol nagyobb, 46 százalékos arányban voksolnak az új tagok felvétele ellen, mint ahányan mellette (39 százalék). A franciák mellett a britek, az osztrákok, a németek és a belgák a legtartózkodóbbak a bővítéssel szemben. Igaz, Ausztriában és Németországban érzékelhetően a bővítés elfogadásának irányában változott a helyzet.

Málta után Magyarország a legnépszerűbb

Az Európai Unió lakosainak szemében Málta után Magyarország a legnépszerűbb tagjelölt. A megkérdezettek 51 százaléka támogatja Málta csatlakozását, Magyarországot 50 százalékuk üdvözölné szívesen az unióban. Hazánk után Lengyelország, Ciprus és Csehország következik, sorrendben 47, 46 és 45 százalékkal.

A népszerűségi listához hasonló az eredmény az egyes országok csatlakozásának elutasítása terén: Málta csatlakozását utasítják el a legkevesebben (a megkérdezettek 28 százaléka), míg Magyarország ebből a szempontból is a második helyen van 30 százalékkal. Különösen alacsony a régi-új tagjelölt Törökország támogatottsága, és meglepően rosszul szerepelt Szlovénia is.
















Az egyes tagjelöltek támogatottsága az EU-ban (százalékban)
Ország Támogatja Ellenzi
Málta 51 28
Magyarország 50 30
Lengyelország 47 34
Ciprus 46 33
Csehország 45 34
Szlovákia 40 38
Észtország 40 38
Lettország 39 38
Litvánia 39 38
Bulgária 38 40
Szlovénia 37 40
Románia 36 43
Törökország 34 46
Forrás: Eurobarometer



Ez utóbbi eredmény különösen annak fényében tűnik különösnek, hogy a régió országai közül déli szomszédunk hozza a legjobb makrogazdasági mutatókat. Valószínű tehát, hogy nem a válaszadók racionális döntése alapján, hanem sokkal inkább “ismeretlensége” miatt került a tetszési index legaljára.

Ausztria szeret minket

A magyar EU-csatlakozás támogatottságának aránya 73 százalékkal Svédországban a legnagyobb, míg 33 százalékkal Franciaországban a legmérsékeltebb. Érdekes, hogy a bővítés iránt egyébként nem túlzottan lelkes osztrákoknál Magyarország tetszési indexe 65 százalékos, 12 százalékkal magasabb, mint a következő “legnépszerűbb” országé, Máltáé.

Ami a magyar EU-tagság elutasítását illeti, ez a franciáknál a legmagasabb (50 százalékos), miközben a svédeknél például csak 15 százalék nem támogatja a csatlakozásunkat. Franciaországban ennél kevesebben csak a lengyel belépést ellenzik, a megkérdezettek 48 százaléka, a többi tagjelöltnél 50 százalék felettiek a számok.



















A magyar EU-tagság támogatottsága az egyes tagállamokban (százalékban)
Ország Támogatja Ellenzi
Görögország 66 21
Svédország 73 15
Dánia 66 26
Spanyolország 53 19
Olaszország 55 26
Írország 48 19
Hollandia 53 31
Portugália 48 24
Finnország 60 23
Luxemburg 52 32
Franciaország 33 50
Belgium 48 33
Németország 57 29
Ausztria 65 27
Nagy-Britannia 42 30
EU-átlag 50 30
Forrás: Eurobarometer


Ajánlott videó

Olvasói sztorik