Belföld

Meglódult az amerikai gazdaság

Az amerikai gazdaság 5,8 százalékkal bővült az év első negyedévében. Az adat óriási meglepetés, elemzők 5 százalékos növekedést prognosztizáltak. A budapesti és a nemzetközi tőzsdék kivétel nélkül az árfolyamok megugrásával reagáltak.

Mit vár itthon László Csaba?László Csaba pénzügyminiszter-jelölt pénteki sajtótájékoztatóján az OECD által közzétett számokra hivatkozva elmondta: jó esélyt lát arra, hogy jövőre elérjük a 4 százaléknál nagyobb GDP-emelkedést. A nemzetközi szervezet 4,3 százalékos előrejelzést adott Magyarországnak a 2003-as évre.

Az Amerikai Egyesült Államok bruttó nemzeti összterméke 5,8 százalékkal bővült az év első negyedében – közölte pénteken az amerikai Kereskedelmi Minisztérium. A növekedés jóval gyorsabb a vártnál, egyben ez a legnagyobb növekedési ráta 1999 utolsó negyedéve óta.

Az első negyedéves GDP-adatok után megállapítható, hogy a múlt év márciusában kezdődő visszaesés a második világháború óta a legenyhébbek közül való. Az amerikai gazdaság a júliustól szeptemberig tartó egyetlen negyedévben zsugorodott, 1,3 százalékkal. Az USA-ban tapasztalt korábbi kilenc recessziós hullám mindegyike tovább tartott egy negyedévnél.

A fogyasztói kiadások 2,8 százalékkal emelkedtek az első negyedévben. Ez legalább annyira fontos a piac számára, mint a vártnál magasabb GDP-növekmény. Hasonlóan pozitív irányt vettek a kormányzati költések is.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség kommentárja szerint a folyó negyedéves GDP-növekedés már jóval enyhébb, 3,4 százalék körül lesz. Megközelítőleg ez az adat várható az év második felében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik