Első és ellentmondásosSzéchenyiről kevesen tudják, hogy korának egyik legnagyobb telekspekulánsa volt: hosszú évekig csatározott azon, hogy a vasútvonalak az ő birtokai mellett haladjanak. A legendák szerint például a Budapest-Vác vonalon azért áll meg Alagon (ma Dunakeszi része) a vonat, mert ott van a lóversenypálya is, amelyet szintén Széchenyi kezdeményezett. A Lánchíd építéséből, annak hasznából Széchenyi nem akart részesedni, legalábbis a nyilvánosság előtt tagadta ezt. Levelezésében azonban megemlíti egyszer, hogy jár neki a hídpénzből egy bizonyos összeg. Hogy megkapta-e a jussát, egyelőre nem tisztázott. Mindez mutatja, hogy Széchenyiről igen nehéz egyoldalúan pozitív vagy negatív képet festeni, hiteles kultuszfilmet csinálni, hiszen a hazai nagytőkés-nagybirtokos vállalkozó első példányaként sokszor ellentmondásos helyzetekbe keveredett. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy ő volt a kezdeményezője a modern magyar hitelrendszer megteremtésének, a mai szóval infrastruktúra-fejlesztésnek nevezett folyamatnak és a polgári átalakulásnak, ami a közteherviselésen és a törvény előtti egyenlőségen alapul.
Jó volt látni a Széchenyi-filmet, és jó volt moziba menni egy látványos magyar produkcióért. Nem volt jó a Széchenyi-film a politikai körítés miatt (ami a moziban szerencsére nem volt látható, de a beharangozó reklámokban és interjúkban igen), továbbá nem volt jó tudni, mennyibe került a film. Az pedig mindenképpen zavaró, ha egy történelmi, életrajzi film nem mindig követi a valódi eseményeket.
A Széchenyi-filmre azzal az előfeltételezéssel mentem el, hogy – kurzusfilmről lévén szó – úgyis kihagyják belőle például azt a történelmi epizódot, amikor a legnagyobb magyar diktátor akart lenni Magyarországon (hogy mikor, azt tessék megnézni a moziban). De az effajta kamarillapolitikát nem cenzúrázták ki a filmből, és nem hagyták ki a vitát Kossuthtal sem. Sőt, inkább Széchenyi kárára módosították a cselekményt. A Hídember tehát éppenhogy nem kurzusfilm lett, hanem olyan produkció, amelynek vetítése után a közönség hosszú másodpercekig néma csöndben ült a teremben.
Nem az 1,8 milliárd veszett kárba
A néma csönd (amely nem volt oly hosszú, mint például a Hetedik, az amerikai pszichotriller néhány évvel ezelőtti bemutatója után) nem esztétikai kategória, de feltétlenül azt jelzi, hogy Bereményi alkotása hatott a közönségre. Nem esztétikai kategória az sem, hogy a film elképesztően drágán készült, mert az 1,8 milliárd forint, amit ráköltöttek, nem veszett kárba. Kárba csupán azoknak a tehetsége veszett, akik emiatt az 1,8 milliárd miatt nem dolgozhattak más műveken.
A pénzt szép képekre, néhány tömegjelenetre, jelmezekre, díszletekre és számítógépes technikára költötték (remélhetőleg), és ha mindez nem is volt tökéletes, az kétségtelen, hogy nem voltak zavaróak vagy nevetségesek a tömegjelenetek sem. (Például a Honfoglalás című, Franco Nero nézésére épülő szuperprodukció pár poroszkáló lovasához képest itt tényleg jutott pénz legalább egy hadgyakorlatra vonulás és egy vadászat viszonylag tisztességes ábrázolására.)
Ferenc József, Széchenyi “öngyilkosa”A történettudomány jelenlegi állása szerint Széchenyi öngyilkos lett, amit Szabad György, a magyar Országgyűlés rendszerváltás utáni első, MDF-es színekben megválasztott elnöke, a korszakkal foglalkozó egyik legelismertebb történész is megerősít. Szerinte 1860 táján a “rendőrség figyelme a döblingi gyógyintézet lakójára terelődött. Házkutatás során foglalták le többek közt azt a szatirikus kéziratát, amelyben az önkényuralmi rendszert gyilkos lényegéig meztelenítve, Ferenc Józsefet még Néróhoz is hasonlította. A házkutatás s a rendőrminiszternek az a megjegyzése, hogy Döbling megszűnt menedéke lenni, késztette végzetes tettére a lelki beteg Széchenyit. A gyilkosság vádja hamarosan cáfolatra talált, de a közvetett felelősség a nagy államférfi haláláért Bécsre hárult.”
Szamóca történelmet formál
Eperjes (Szamóca) átírta a történelmet, illetve rávette a forgatókönyvírót, hogy ne legyen Széchenyi öngyilkos, ha már 1,8 milliárdot költöttek rá. Erre még visszatérünk… De itt kell említeni, hogy az egész eseménysorozat tűnik hiteltelennek, ha akár csak középiskolai szintű történelmi tudással nézzük a Hídembert.
Széchenyi ugyanis többször lett öngyilkos, 48 szeptemberében bizonyosan megpróbálkozott ezzel. És ha életét netán tényleg Ferenc József parancsára oltották volna ki (amit nem igazolnak a történelmi kutatások, és ezért például az akadémia korábbi elnöke, a szakértőként egy ideig közreműködő Kosáry Domokos nem is adta a nevét a filmhez), akkor is kétségtelenül kimarad az életrajzból, illetve nem érvényesül eléggé az egész pályáját meghatározó szuicid hajlam.
Mindennek ellenére nem lett kurzusfilm a Hídember már csak azért sem, mert nincsenek benne budai polgárok, debreceni cívisek és más jelenlegi Fidesz-szavazók, mint ahogyan nem szerepel az alkotásban Orbán Viktor sem (ezt egyébként a Népszabadság hasábjain Para-Kovács Imre már jelezte a potenciális rajongóknak). Ezt csak azért érdemes megjegyezni, mert láthattunk már ötvenes évekbeli grófos-herceges mozit, amelyben az igazságot csakis az Esze Tamások, Buga Jakabok, Tenkes kapitányok, Mágnás Miskák, Tiborcok, Rózsa Sándorok mondhatják ki, nem is beszélve a “modern” munkás-paraszt jellegű társadalmivisszásság-ostorozásról.
Kihagyták Deákot, megmásítják Széchenyit
A Hídember hiányossága ugyanakkor – a számtalan anakronizmus, tehát nem megfelelő időben ábrázolt történelmi esemény mellett -, hogy Kossuth és Széchenyi vitáját nem egészen korrekten ábrázolja. Kihagyták a filmből, hogy Széchenyi állt ki Kossuthért (egyébként Deákkal együtt, akiről egyetlen említés sem esik az egész történetben!), amikor letartóztatták a lapszerkesztőként tevékenykedő zempléni ügyvédet.
Az is kimarad a filmből, hogy 1840-es kiszabadulásakor éppen ezért nevezi Kossuth a legnagyobb magyarnak Széchenyit (ha nem is szó szerint ezt mondja, de a köztudatban legalábbis így rögzül). És egyébként ekkor lesz “a haza bölcse” Deák, nem pedig – mint azt sokan hiszik – az 1867-es kiegyezéskor.
A film készítőitől mindazonáltal nem vitathatjuk el, hogy joguk van önálló értelmezésre Széchenyi halálát illetően, még ha az nem felel is meg a hivatalos verziónak. Talán nem kell felidéznünk, hogy a JFK-ről szóló filmjében Oliver Stone egészen sajátos verziót adott elő a Kennedy-gyilkosságról, és egészen tűrhető mozit csinált a hivatalos változattól eltérő hipotézis alapján.
