Belföld

Tőzsdehét – kivárás után meglepetés

Három nap alatt nagyot változott a klíma a Budapesti Értéktőzsdén. A vasárnapi parlamenti választások meglepő eredménye hétfő délelőtt radikálisan átformálta a részvénypiac térképét.

Hétfő reggel a tőzsde is szavazott. A BUX négy és fél százalékos ugrással nyitott, a forgalom pedig egy óra alatt elérte az ötmilliárd forintot, ez máskor egy teljes kereskedési nap forgalmának felel meg. Természetesen a blue chipek a legkeresettebbek, mind a négy nagy papír három százalékot meghaladó mértékben javult.

Bebizonyosodott, hogy a legtöbbet a Moltól várják a befektetők, az olajpapír a szocialista párti győzelemre nyolc százalékot ugrott, ezt csak az államtól jelentősen függő másik társaság, az Antenna tudta felülmúlni tíz százalékos emelkedésével. A forint a sávban gyengüléssel nyitotta a napot, tizenegy órára viszont oda tért vissza, ahonnan elindult.

A hétfői száguldásból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Ráadásul az ugrás mértéke valószínűsít egy nagyobb korrekciót is az elkövetkező napokban.

Külföld – nyugaton rossz, a térségben vegyes hét

Nyugaton rossz hetet zártak a részvénypiacok, a Dow több mint egy százalékot vesztett értékéből, a Nasdaq pedig négy százalékot esett. A pesszimista hangulat összetevői elsősorban a vállalati szférában keresendők, bár a pénteken bejelentett 5,7 százalékos márciusi munkanélküliségi ráta sem adott olyan sok okot örömre.

Neves elemzőtársaságok fogalmaztak meg lesújtó véleményt az informatikai szektor éllovasairól, amit a Dell árbevétel előrejelzésének emelése sem tudott ellensúlyozni. A Microsoft elnökének lemondása sem hajtotta a részvénypiacok malmára a vizet, a Nasdaq 100 index tagjai közül mindössze tizenegy tudott pluszos hetet zárni.

Európában az ECB és a Bank of England változatlanul hagyott kamatszintjei nem befolyásolták a börzéket, a kontinensen pedig amúgy is meglehetősen vegyes adatokat közöltek, így amerikai hatás érvényesült Frankfurtban és Párizsban. Bár az eddiginél kisebb mértékben, de tovább emelkedett az olaj árfolyama, Londonban már 26 dollárt adtak a brent hordójáért.

Térségünkben vegyesen szerepeltek a tőzsdék, Moszkvában nagyobb indexesés, Prágában emelkedés, Varsóban minimális csökkenés mutatkozott, míg itthon közel két százalékkal ment feljebb a BUX.

Pénz- és állampapírpiacA héten megtartott egyetlen diszkont kincstárjegy aukción kétszeres túljegyzés mellett az eredetileg meghirdetett huszonötmilliárd forint helyett harmincmilliárdnyi három hónapos diszkontot bocsátott ki az ÁKK. Az aukciós átlaghozam három bázisponttal 8,46 százalékra emelkedett.

Az ÁKK két államkötvényt is aukcióra bocsátott. Két és félszeres túljegyzés mellett harmincöt-, illetve harmincmilliárdnyi papírt juttattak az elsődleges forgalmazókhoz az öt-, illetve tízéves kötvényből, ez mindkét esetben magasabb volt az előzetesen meghirdetettnél. A 2005/G átlaghozama (7,8 százalék) nyolc bázisponttal csökkent, a 2013/B hozama (6,85 százalék) hárommal.

Minimális mértékű és vegyes irányú elmozdulásokat mutattak a referenciahozamok a másodpiacon.

Megállt a DWIX index szeptember óta tartó csökkenése, az index az előző héthez mérten változatlanul áll, 8,35 százalékon.

A forint árfolyama egy százalékot erősödött a dollárral (276,7) szemben, a sávban az előző heti záráshoz képest nem változott (11,9 százalék).

Itthon – kivárás, nyertek a kicsik

Itthon a választások előtt abszolút minimálisra csökkent a BÉT forgalma, a pangást jelzi, hogy az elmúlt két hét legmagasabb napi volumene nem érte el az öt és félmilliárd forintot. A BUX a négynapos tőzsdehét első felében szép lassan ereszkedett (ebben közrejátszott a folyó fizetési mérleg vártnál magasabb februári deficitje is), néhány percig még a nyolcezres szint alatt is láthattuk az indexet.

Az utolsó két nap azonban már az emelkedés jelében telt, a tőzsdemutató 8260 pontig jutott, ami közel egy hónapos csúcsnak felelt meg.

A vezető papírok kivétel nélkül emelkedtek, az OTP négy, a Matáv két százalékkal drágult. A Richter és a Mol moderált javulással zárta a hetet.

A hét nyertesei kisebb papírok voltak. A Fotex több mint hat, a Nabi öt százalékot emelkedett, egy új termálhotel üzemeltetésére készülő Danubius négy százalékot javult.

A vesztesek listáján a szinte azonos mértékű csökkenéssel záró vegyipari papírokat (Borsodchem és TVK) a Mezőgép tudta csak megelőzni.

Mi várható?

A tőkepiaci szereplők szeme természetesen a vasárnapi országgyűlési választásokra szegeződött és ez így is marad. A második fordulóig ugyan szinte semmi sem biztos, az viszont igen, hogy az Európában és a pénzpiacon nem túlzottan kultivált MIÉP nem lesz tagja az új parlamentnek.

Amennyiben a jelenlegi koalíció tovább kormányozhat, nem változik számottevően a tőzsde megítélése. Végső ellenzéki győzelem esetén várható, hogy kezdetben a négy-öt évvel ezelőtti berögződések jönnek elő a befektetőkben. Elképzelhető azonban, hogy ez csak átmeneti lesz, kormányváltás esetén illik megvárni a kezdeti lépéseket.

Általában elmondható, hogy nagyobb bizonytalanságra csak akkor számíthatunk, ha a második forduló után patthelyzet alakul ki. Az előzetes mandátumbecslések szerint várhatóan ötvenöt százalékos parlamenti arányt szerez az MSZP és az SZDSZ, ami bőven elég a “kényelmes” kormányzáshoz. Ám mint kiderült, a közvélemény-kutató cégek jelentősen mellélőhetnek

Bár nem valószínű, hogy itthon a külpiaci események – vagy az itthon csütörtökön megjelenő márciusi inflációs ráta – döntően befolyásolnák a piacot ezen a héten, azért nem szabad elfeledkezni arról, hogy milyen események fogják meghatározni a nyugati tőzsdék irányát.

A legjelentősebb amerikai makromutatók pénteken látnak napvilágot, a márciusi termelői árindex mellett a kiskereskedelem azonos havi forgalmának változása is napvilágot lát. A tengerentúlon amúgy is forró lesz a hangulat, a héten a Yahoo! nyitja az eredményközlési sort szerdán, csütörtökön pedig a profit warningok nagymestere – a Juniper Networks, valamint a General Electric közli eredményét.

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
8259,3
1,81 %
15,82 %
Varsó WIG
14989,4
-0,25 %
7,93 %
Prága PX50
433,8
1,19 %
9,93 %
Frankfurt DAX
5260,5
-2,53 %
1,95 %
Párizs CAC
4515,7
-3,68 %
-2,35 %
London FTSE
5233,6
-0,72 %
0,31 %
Nikkei 225
11335,5
1,17 %
7,52 %
Hang Seng
10831,4
-1,83 %
-4,96 %
Dow Jones IA
10271,6
-1,27 %
2,50 %
Moszkva RTS
343,2
-2,16 %
31,96 %
Mexikó BOLSA
7335,8
-0,35 %
15,12 %
Rio Bovespa
13276,3
0,16 %
-2,22 %
Nasdaq
1770,0
-4,08 %
-9,25 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik